Sztárosdi

2. Fejezet (Kedd)

Alig aludtam az éjjel. Minden órában rápillantottam az órára, közben pedig gondolkodtam. "Hogy hozhatott össze a sors egy ilyen pukkanccsal? Még hülye neve is van, annyira utálom. Miért kell jönnie Erdélybe? Miért van mindenki oda érte?" ezek és ezekhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, egészen hajnali háromig, amikor feladtam, hogy aludni próbáljak és elővettem a telefonom, felmentem Youtubera és beütöttem a nevét. Fehérvári Máté (persze ékezetek nélkül, van olyan ember egyáltalán a Földön aki mobilról ékezettel ír?). Rengeteg videó tárult elém, először arra a duettre mentem rá amivel megnyerte a versenyt. Az ellenfele egy 25 körüli vöröses hajú lány volt, a duettdal pedig a "Little do you know". Amikor felcsendült a dal (amit egyébként imádok) rögtön érezhető volt az összhang. Kiegészítették egymást a lánnyal, tökéletes volt. Ebből is látszott, hogy a rajongók csak a felszínességet nézték. Ezért is utálom az ilyen műsorokat, a legtöbb szavazó azt nézi ki néz ki jobban, nem az igazi tehetséget. Mondanom sem kell, én biztosan a lányra szavaztam volna. Megérdemelte volna a nyereményt, ezt a tuskót úgy is felkapta volna a média, de szegény lány eltűnt a süllyesztőben (rákeretem facebookon de szegényről semmi hír). Utána Máté egyik klipjére mentem rá aminek "Én vagyok az álmod" a címe, hát igen, kicsit sem egoista a manus. Elkezdtem hallgatni, nem is volt rossz azon kívűl, hogy végig ő volt látható ahogy lovagol herceg jelmezben(???). Még egy kicsit böngésztem, megnéztem pár interjút de inkább letettem a telefont két okból kifolyólag. 1. Aludnom kéne, mindjárt készülnöm kell, már 04:33 van. 2. Felidegesített, hogy folyton magáról beszél és énekel ez a puszikat küldözgető hülye. Még két órám lett volna aludni, de végigforgolódtam az egészet. Bár az ébresztőt 6:25-re 6:30-ra és 6:35-re is beállítottam (most már vigyázok, bármit csak még egy utat a suliba apuval ne) 6 órakol már fent kukorékoltam. Kimentem a fürdőbe és legalizáltam, hogy a hajam konkrétan átalakult szénáva. Gyors előkotortam a hajvasalómat, áthúztam párszor (vagy inkább egy csomószor) a hajamon, amíg türhető nem lett. Utána a lenövésemet vizslattam (2 éve kiszőkitettem a hajam, de egy hónap után rájöttem, hogy mégsem tetszik, szóval visszafestettem barnára, de az eredetit már nem kapom vissza), gyors dobtam egy sminket és felöltöztem. Fekete ujjatlant vettem egy világoskék szaggatott nacival (na apu szerint ez már brutál trendi lesz) ehhez pedig egy fehér rövidszárú Converset húztam. Épp kakaót csináltam a konyhában amikor anyu jött be álmosan de szerintem azt hitte álmodik mert kómásan pislogott párat és szó nélkül visszament. Na mindegy. Ma szabadnapos, ilyenkor csak apuval szoktam reggel készülődni. Már nem is tudom mióta ültem a pultnál amikor ő is felkelt.
-Hát te? Mikor megy a buszod?-kérdezte ásítva apám.
-Még 20 perc, nem tudtam aludni ezért előbb felkeltem. Mirjam már úgy is hagyott vagy 100 üzit, hogy találkozzunk a suli előtt mert ma lesz Máte koncertje és az első sorban akar csápolni de nem tudja mit vegyen fel.-sóhajtottam.
-Te nem készülsz a fellépésre? Nem értem miért nem örülsz neki amikor alig tudom elhessegetni folyamat a lányokat körülötte.
-Nem az esetem. Na de indulok, majd a suliban találkozunk.-köszöntem el, és gyors kiabáltam anyunak is egy "elmentemet". Bár szerintem aludt. Na mindegy.
A busz szokásosan most is heringkonzerv volt. Ilyenkor irígylem Mirit, hogy 3 percnyire lakik a sulitól gyalog. Végre elértük a célállomást amikor konstaláltam, hogy beszorultam két duci srác közé. Óvatosan megpróbáltam jobbra balra dőlve kimászni közülük, csak egy percemet vette igénybe. A buszról szó szerint úgy estem le, nem volt ciki egy kicsit sem. A szakított gatyám akadt bele a lépcsőbe, így sikerült egy hatalmasat zakóznom, még szerencse, hogy nem sokan látták mert hirtelen úgy csináltam mintha cipőt kötnék. Mirjam futott hozzám, már távolról kiabált, hogy ne bénázzak mert elfogy az összes jó hely (fő az együttérzés). Hipp hopp meg is ragadta a karomat és elkezdett befele húzni.
-Igazán leszokhatnál már a ráncigálásról. Különben is mit szedsz te, hogy ilyen erőben vagy?-lihegtem miközben az aulán vágtattunk át.
-Fanni, ne rinyálj már. A kapuban láttam, hogy egy csomóan befele készülnek, tuti nem lesz helyünk az első sorban. Márpedig nekem kell az a hely, oda akarok dobni Máténak egy macit. Látod?-mutatott fel komolyan egy "I LOVE YOU" feliratot tartó plüsst.
-Hát ez nagyon...aranyos. De várj, mi az, hogy "helyÜNK"? Én biztos nem fogom közelről nézni azt az egomán hülyegyereket. Felejtsd el, elkísérlek és jövök is vissza, olyan távoli helyre ahol egész biztosan nem látom.-ellenkeztem és megpróbáltam kiszabadulni a szorításából és menekülni, nem sikerült. Utána új stratégiával próbálkoztam az udvar felé tartva. Amikor megláttam pár fiút elkezdtem tátogni, hogy "HELP!!HELP ME!!". Valamiért nem segítettek, sőt, egyenesen hülyének néztek. Ennyit az együttérzésről.
Végre kiértünk az udvarra amikor elképedtem. Egy színpad volt felállítva amin hatalmas hangszórok voltak, teljesen üres volt csupán háttérzene szólt belőlük. Ami viszont a előtte volt, az aztán brutál volt. Konkrétan már ott állt a gimi lányainak 50%-a. Hacsak nem több. Mindegyik csaj csillivilli ruhákban, a kezükben ajándékokkal(??) várták a fellépőt, Mr.Egót. Ezzel nem lett volna baj ha: 1.Nem fél nyolckor álltak volna ott amikor a fellépés kilenckor kezdődik.
2.Most komolyan, a plüss macik még oké (dehogy, már az is abszurd), na de hatalmas plakátok "I LOVE YOU" és "FEHÉRVÁRI MÁTÉ" feliratokkal olyan képekkel ellátva amiken puszit küld vagy kacsint? Ez egy rémálom.
- Szerinted nem olyan mintha Mátébaba Dylan O'Brien és Shawn mendes keveréke lenne?- zökkentett ki a gondolataimból a barátnőm.
-Nem, egy egoista pávián és gorilla keveréke.-morogtam.
-Hülye. Akkor is hasonlít. Na gyere, beverekedem magunkat előre.- kezdett el rángatni.
-Nem, megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó odamenni!-ellenkeztem.
-Figyu, akkor az első sorban leszünk de a legszélén, így amikor elkezdtek álmodozni el tudsz menni ha nem tetszik.-próbált meg rávenni a barátnőm.
-Legyen, de egész biztos, hogy nem fog tetszeni. Ahj ne cibálj már ennyire megyek a saját lábamon nem fogok elszökni, nyugi már.-ezzel elengedett és elindultunk a tömegbe.
Kezd kialakulni ettől a sok embertől a klausztrófóbiám, mindenhol csak könyökkel ütik egymást, hogy nagyobb helyet kapjanak avagy előrébb tudjanak tolakodni. Épp valaki bokán rúgott amikor már majdnem az első sor szélénél voltunk (a kijárathoz közelebbinél, hogy legyen egérutam menekülni), a hangszórokból halkan szólt talán egy Ariana Grande szám, sajnos nem tudtam pontosan kivenni a sikoltozástól. Végre odaértünk előre arra a helyre amit terveink szerint a miénk is maradt volna végig, így körül tudtam nézni. A színpad a szokásos volt, amit minden évben felállítanak az adott vendégnek, illetve ünnepélyeken ezen szoktak fellépni, a elején egy hatalmas plakát díszelgett Máté képével és nevével, mint mondtam két oldalt hangszórók, hátul egy hatalmas függöny volt eltakarva a munkálatokat, ide nem lehetett belátni. A tekintetem feljebb csúszott a legfelső ablakokig amikben láttam egy csomó fiút akik unottan néztek le és pár közülük a mobilját nyomkodta, hát mit ne mondjak, szívesen lettem volna most fiú. Még szerencse, hogy a suliban jóval több lány van, így mindenképp osztatlan siker a körükben az idei vendég, Mr.Tökély. Oldalra tekintettem és láttam, hogy egy talpig feketébe őltözött emo csajszi áll az ajtónál. Lehet ő is menekülőre fogja, hurrá legalább nem leszek egyedül.
-Hahó, Fanni! Fél óra és kezdődik! El sem hiszem, hogy végre láthatom.
-Tegnap is láttad, meg is ölelt.- válaszoltam furán.
-Jó, de ma még nem láttam.- próbálta túlordítani a tömeget. Erre már nem válaszoltam csupán megforgattam a szemem és hálát adtam az égnek, hogy én nem vagyok fangirl. Sőt.
Hirtelen ismerős hang csengett fel a színpad mögül.
-Sziasztok! Hamarosan kezdünk, várjátok már?
Igen, Fehérvári Máté itt van és épp vadította a közönséget megtartva az izgalmat mert nem bújt elő. A mikrofonba beszélt a függöny mögül. Mondanom sem kell, hogy normális választ nem kapott csupan irtó hangos ordítozást. Időpontot kéne kérnem a fül-orr gégészeten. Ránéztem a barátnőmre aki majd kiugrott a bőréből. Elöl még megláttam pár osztálytársamat, a barátnőimnek nem nevezném őket, beszélőviszonyban vagyok velük és ennyi. Ott van például Zsófi, a tipikus bandavezér. Mondjuk ez leró róla rendesen, szőke derékig érő haj, zöld szem, általában szoknyában egy blézerrel, kivéve nyáron, akkor megelégszik egy toppal is. Persze szoknyával, nem csak egy top van rajta. Az fura lenne. Zsófi a méhkirálynő, természetesen a rajban vannak dolgozók is. Ilyen Noémi, Dóri és Linda. Mindent megcsinálnak a királynőnek, még a büfében is ők vásárolnak neki. Ismertetőjelük, hogy hajpántot viselnek, az öltözékük csaknem olyan mint Zsófié, persze korántsem olyan divatosak. Ők szolidan ugrálnak, hogy ki ne essenek a sznob szerepből. Van egy stréber csoport is, akik még ma is hoztak sulitáskát(??). A klikk tagja Kitti, Timi, Kati és Málna (ez az igazi neve, mindig megéhezem ha rá gondolok). Ők azok akik legelöl ülnek, kitünő tanulók és hobbijuk a tanuláson kívűl a sakk. Még ők is tolongtak, igaz a veszélyesebbek elnyomták őket így beljebb volt csak helyük. Minden osztályban vannak rossz tanulók, akik szinte bukásra állnak. Nálunk három ilyen lány van. Dalma, Niki és Vanessza. Nem azok a lázadó típusok, sőt egész normálisnak tünnek csak hát a jegyeik. Szinte minden évben pótvizsgáznak pedig még magánórákra is járnak. Van akinek nem annyira egyszerű. Vegül vagyunk mi, Mirjam és én. Az első naptól kezdve elválaszhatatlanok vagyunk. Ez valószínűleg azért van mert a legtöbben már egy suliba jártak előtte is (lásd Zsófi kaptára) vagy pedig a három napos gólyatáborban rázódtak össze. Most jönne az a szöveg, hogy a bénák hagyják csak ki a gólyatábort, de sajnos nem tehettem semmit, apu sem volt ott. Az olasz tengerparton napoztunk épp abban az időben. Kilencedik első napja olyan mintha tegnap lett volna. Nagyon izgultam, mivel senkit sem ismertem, 10 percig be sem mertem menni az osztályba csupán álltam és néztem ahogy köszönés nélkül elmennek mellettem, mint később kiderült: az osztálytársaim. Mondjuk nem is értem miért nem esett le először, hogy ők azok, miért mennének be a 9.a termébe ha nem ők lennének azok? Jó, kilencedikes Fanni nem volt egy zseni. Épp a körmömet piszkáltam (már akkor is...) amikor megállt mellettem egy szőke hajú velem kb. egymagas lány. Álltunk csak de nem szólaltunk meg, aztán megtört a jég.
-Te is ide fogsz járni?- kérdezte Mirjam félősen.
-Igen,te?- itt nem tudom mi ütött belém, hogy ezt a rövid tartalmas választ adtam de mindegy.
-Én is, de izgulok mivel izé...nem voltam gólyatáborban mert beteg voltam. Tök ciki.- mesélte szomorúan.
-Hát lehet, én sem voltam.- röhögtem el magam. Már ott éreztem, hogy ez a lány lesz az én barátnőm. Mégegy számkivetett hurrá.
-Te is beteg voltál?- kérdezte érdeklődve.
-Nem, nyaraltam.- mondtam, de elkezdett felettünk szólni a csengő.
-Na gyere, menjünk be, remélhetőleg nem egy csoport vérszomjas hiéna vár ránk mint friss husira.- ragadtam karon. A harmadik padsorban volt két egymás melletti üres pad, ide telepedtünk le ami azóta is a helyünk. Előttem Miki ült, mögöttem pedig Dani. Amúgy ők kedvesek, csak soha sincs náluk toll, így mindig tőlünk csórnak. Igen, ettől a pillanattól lettünk legjobb barátnők Mirivel, szerintem mindenki azt hiszi, hogy kiskorunk óta ismerjük egymást, néha még én is így érzek. Azóta egyébként ő már kiszőkitette a haját (na meg én is, szerencse, hogy az már a múlt) ami neki nagyon jól áll. Még mindig mosolyra nyúlik a szám ha rágondolok a kilencedikes félős önmagunkra, hjaj mintha tegnap lett volna. Hangos füttyögés ébresztett fel a gondolataimból, a jelek szerint elkezdődött a koncert. Fehérvári Máté lépkedett fel a lépcsőn hátulról mire a lánybanda eszevesztett sikoltásba tört ki, néhány fiú akiket az ablakból láttam és én a fejünket fogtuk. Ez egy vicc. Épp vártam a tökéletes alkalmat amikor meg tudok lépni, amikor az a ripacs elkezdett beszélni.
-Sziasztok! Na vártátok már ezt a pillanatot?- beszélt a mikrofonba miközben kacsintott egyet.
-Nem.- morogtam, de persze senki sem hallotta a hatalmas ovációtól.
-Igen, igen, én is! Szeretném bejelenteni, hogy a holnapi erdélyi kiránduláson én is részt fogok venni. Olyan jófejek vagytok srácok, hogy nem hagyhatom ki.- mondta mosolyogva, és ismét sikoltozás, hurrá.
-Valamint ne felejtsétek, hogy egy szerencsés lányt közületek én magam kísérek el a bálba! Hallottam, hogy ez csak a tizenegyedikeseknek az estéje lesz, de a kedvetekért megkértem a vezetőséget, hogy választhassak másik évfolyamról is.-mondta és dobott egy puszit. Ez egyre szánalmasabb. Itt döntöttem el, hogy kiverekedem magam a tömegből és az ajtóhoz megyek. Gyors szóltam Mirjamnak, hogy megvárom odébb, de nem nagyon értette, szájtátva nézte a színpadot. Már épp friss levegőt kaptam volna amikor Máté elkezdte énekelni az "Én vagyok az álmod" című dalát és a tömeg elkezdett ujjongani, sikoltozni. Mondanom sem kell, hogy körülbelül hat gyomorba vágást kaptam. Már csak egy duci lány állt az utamba aki konkrétan letaposott. Morogva néztem rá és örömmel konstaláltam, hogy végre eljutottam a célig. Odaértem az ajtóhoz aminek kényelmesen nekidőltem és élveztem a friss levegőt.
-Te sem bírod, mi?- lépett hozzám az emó lány. Talpig feketében volt, a haja is a sötét színben pompázott, csupán egy vörös tincse volt különböző.
-Utálom.
-Egy rossz Justin Bieber klón. Nem is értem miért nem tudnak normális embereket meghívni, mondjuk AFC Tomit. Utálom ezt a hülye zenét.- mondta mogorván.
-Nekem nem a zenével van bajom, inkább a személlyel. Hányadikas vagy?- kérdeztem.
-Nekem mindkettővel. Tizedikes. Ha nem tévedek te tizenegyedikes vagy.
-Pontosan. Akkor jössz te is holnap a kirándulásra?- érdeklődtem.
-Sajnos. Ki akartam magam íratni, de olyan szerencsés vagyok, hogy a dokim szabadságon van. Egyébként Vanda vagyok.
-Uh az tényleg nem túl jó. Én sem akartam menni de muszáj. Én pedig...
-Patkás Fanni itt van? Fel szeretném hívni a színpadra. Hahó, Fanni? Á látlak is, ne bujkálj gyere csak.- hallottam egy ismerős hangot mögülem. Fehérvári Máté épp engem hívott fel a színpadra.