I'm Sorry

III.

Az igazgatóhoz érve kopogtam, majd miután meghallottam a szokásos szót, egyből beljebb léptem.

- Jó napot, Igazgató Úr!

- Szia! Biztos te vagy az új diák.

Bólintottam, majd az igazgató a kezembe nyomta a szekrénykucsomat, és az órarendet, majd további szép napot kívánva kitessékelt az irodából

Mikor ránéztem az új órámra, meglepődve láttam, hogy kettő perc múlva csengetnek. Szekrényemmel mit sem törődve egyből megnéztem az órarendet, majd megkerestem az osztálytermet. Becsöngetésre pont beértem, majd nagy meglepetésemre egy huszas éveiben járó nő lépett be a terembe, és rakta le a cuccait a tanári asztalra. Gyorsan levágódott az egyetlen üres asztalhoz, ami természetesen pont Theo mellé esett. A tanárnő egyből észre vette, majd meg is kérte, hogy mondjon magáról pár dolgot.

- Sziasztok! Rachel Black vagyok, ma lettem tizenhét éves. A szüleim egyetemi tanárok.

- Van eseleg valami hobbid, vagy amit szeretsz? - kérdezte az ofő mosolyogva.

- Persze. Szabadidőmben rengeteget olvasok, és imádok rajzolni, bár nem rajzolok olyan jól, mint hogy szeretnék.

- Van kedvenc tantárgyad? - ezt már reménykedve kérdezte.

- Természetesen van. A rajz, és az informatika. - mondta Rachel magabiztosan.

- Köszönjük, leülhetsz.

Az óra további részében Rachel me se szólalt. Leginkább természetesen a nyári élményekről volt szó, amibe ő nem szeretett volna bekapcsolódni. Persze volt jó pár élménye, például a franciaországi utazás, vagy a két hetes olaszországi nyaralás. De mindezeket nem olyan jó ismeretlen emberekkel megosztani. Persze volt, hogy őt is mgkérdezték, hogy hol volt a nyáron, de ő inkább csak annyit modott, hogy nem olyan érdekes. Mikor már harminc perc elment az órából, Theo észrevette végre amive senki sem törődött. Rachel nem igazán mutatott érdeklődést egyik téma iránt se.

- Hercegnő, baj van?

- Nem, nincs semmi. - mosolyodott el.

- Kérlek, mesélnél a nyaradról? - kérte Theo kiskutya szemekkel.

- Jó, csak ne nézz így. - egyezett bele.

- Mindenki maradjon csöndben! Rachel mesélni szeretne a nyári szünetéről. - kiáltotta el magát a fiú.

Erre mindenki csöndben maradt, majd Rachel mesélni kezdett. A szerelem városában tett utazásáról, Olaszországi körútjáról, és végül arról, hogy mindezek csak arra voltak jók, hogy a szülei eldöntsék, hova költözzenek.És, hogy persze ő minderről nem tudott. És, hogy végül mikor a szülei nem tudtak dönteni, rá bízták a választást. Ő pedig Miamit választotta.

Eléggé elment az idő a meséléssel, és nemsokára ki is csöngettek. A következő órában megtartották az évzárót, majd mindenki mehetett haza.

Rachel az ajtón kiözönlő diákok között próbálta mgtartani magát, nehogy elsodorják a szekrényétől. Mire kinyitotta a szekrénye ajtaját a folyosó kongott az ürességtől. Egy árva lélek se mászkált a folyosókon. Szekrénye csupasz, és üres volt. Mint mindenkié amikor először megkapja. Gondolkozott rajta. Hogy fel kéne egy kicsit dobnia, ám hamar rá kellett jönnie, hogy nincs mit ráragasztani. Pár dolgot azonban még is rá szeretett voln rakni. A repülőjegye, egy kép a volt legjobb barátnőjével, és a kedvenc rajzai. Mindezt fel is írta a telefonjába, nehogy elfelejtse ezeket holnap bevinni az iskolába.

Kifelé menet elköszönt a portástól, majd mikor kiért meglátta Theot a korlátnak dőlve. Köszönt neki, majd tovább is indult. Biztos valaki mást vár. Gondolta. Azonban Theo elindult mellette. Egy csomagot nyújott át neki, majd annyi ondott neki, hogy: Boldog szülinapot! Csak otthon nyitsd ki.

- Azt hittem, valaki mást vársz.

- Mivel rajtad kívül már mindenki elment, nem valószínű. - mondta mosolyogva

Egész úton beszélgettek, majd Rachel hirtelen olyat kérdezett, amit kedve lett volna visszaszívni is abban a pillanatban, hogy kimondta.

- Van barátnőd?

Erre Theo kicsit megijedt, de ez csak egy érzelem volt, ami átsuhant az arcán.

- Nem. Szeretnék, csak még várok vele. Csak nemrég ismertem meg.

- Csak nem egy elsős? - kérdezte Rach vigyorogva.

Theo megállt, majd ránézett. Hirtelen megkeményedett a tekintete, és teljesen elkomolyodott. Rachel megijedt, és mikor a szemébe nézett, csak hidegséget látott benne. A fiú visszafordult, majd továbbindult. Rachel azt hitte, már nem is kap választ a kérdésére, mikor valamivel lágyabb tekintettel ránézett a fiú, és csak egy szót mondott.

- Nem.