Love Me For Eternity

4.rész

-Alice te egy...

-Angyal vagy. -fejezték be egyszerre. Hogy mi van??? Angyal? Ez hogy jött? Vagy mi? Kérdések sorozata merült fel a fejemben. Gondolatok ezrei cikáztak végig az agyamon. Aztán már csak egy sötét szakadékra emlékszem amibe megállíthatatlanul zuhanok.

Nem tudom mennyi idő telhetett el. Arcomra napsugarak vetülnek, fülemben madárfütty csendül. Így csukott szemmel is érzékelem a hely békésségét. Kíváncsiságom felülkerekedik a kényelmen és lassan kinyitom a szemem. A hirtelen ért sapsugarak miatt egy pillanatra el kell takarnom a látószervem. Mikor már úgy határozom meg, hogy a fény nem okoz gondot a retinámnak, akkor elakad a lélegzetem. Egy mesébe illő réten fekszem. Körülöttem színes virágok sokasága, méregzöld, széllengette fű, királykék, helyenként bárányfelhőkkel tarkított ég. Néhány irányból boldog kacagás üti meg a fülem. Ahogy jobban körbenézek meglátom, a hangok forrását. Körülöttem fehér ruhába öltözött angyalok repülnek mindenfele, csoportokba verődve. Körvonaluk más mint az embereké. A különböző színek helyett, egységes fehér izzás veszi őket körbe. Aztán az egyikük észreveszi, hogy felébredtem. Odasúg valamit a társának és rámmutat. A melette lebegő angyal is susog egy dolgot a szomszédjának majd ugyan azt a mozdulatsort végzi el. És ez így megy egészen addig míg a tömeg egyszer csak akár a függöny, szétnyílik. Az angyaláradat közepén méltóságteljesen repül lassú tempóban felém. Látszólag ő itt a főnökszerűség, mert akimellett elmegy egy apró főhajtással tiszteleg neki. Mikor odaér a kör közepére hozzám, mély, zengő hangon szólal meg.:
- Végre, hogy megérkeztél Alice.
- Miért, önök tudják,hogy én ki vagyok?- kérdésemet elfojtott kuncogás kíséri.
- Persze, hogy tudjuk kicsilány. 13 esztendeje várjuk, hogy köreinkben köszönthessünk.
- Önök mindenkit ennyire várnak?- ismét ugyan az a reakció.
- Nem. Te külöleges vagy. Hogy miért? Mert te vagy Gábriel arkangyal lánya. Rettenetesen nagy erővel rendelkezel. Apád már tükön ülve várt.- Te. Jó. Ég.
- Dehát nekem van apám. Lent a földön.
- De ő nem a vérszerinti apád Alice. Csak egy álca. - úristen. Ilyen nincs. Mibe kerültem?...
- És akkor mostantól itt fogok élni? -légysziii. Nagyon tetszik ez a hely.
- Nem. Neked a földi emberekre kell vigyáznod.-basszus.- Még ebben a percben visszatérsz és találkozol azzal a fiúval. - komolyan visszaküldenek Johnny miatt? Ezt nem hiszem el.
- De mi lesz apámmal? Vele nem találkozhatok? Vagy nem tanulom meg kezelni az erőmet? És tulajdonképpen most hol is vagyok?- halmoztam el kérdésekkel az angyalt.
- Idővel mindenre választ kapsz. Most viszont menj! Sürget az idő!- ezzel megint elkezdtem zuhanni egy sötét szakadékba. Most komolyan. Csak ez az egy utazásfajta van náluk? Senki nem érti meg, hogy ez annyira nem buli? Nem tudtam tovább fűzni a gondolat menetemet, mert elájultam. Ismét.
Mikor felébredtem 5 ember hajolt felém kapásból. Na, állj. 5?! Miután kitisztult a látásom körbenéztem magam körül. Anya, Apa, Zoe és Johnny. Már megint? Istenem ez a gyerek mindehol ott van? Alaposabban megnéztem az arcukat. Mindegyiküknek tágra nyílt a szeme, nyitva a szája. És most mi van? Kb. 10 percig álltak így, mire Johnny megszólalt.
- Öhm, Al ugye mióta tudod,hogy angyal vagy nem néztél tükörbe?- ez milyen kérdés már? Szerinte volt időm saját magam bámulni?
- Nem, miért?
- Gyere velem a szobádba.- gyors témaváltás, pipa. Amúgy meg honnam tudja, hogy hol van a szobám?  Komolyan az elmúlt fél órában (már ha ez annyi volt.) több kérdésemre nem kaptam választ, mint valaha. Nehézkesen felkelltem a kanapéról, majd, a fiú után indultam. Felértünk a szobámba, mire Johnny hátulról befogta a szemem. Mi a frász?
- Ne ilyedj meg, a te érdekedben teszem.- de cuki, aggódik értem. Várj mi? Nem, én ilyet nem gondolok. Hülyeség.
- Oké, de miért is van szükségem erre?
- Majd meglátod.- na kösz. Johnny az oldalamnál fogva irányított (nem pirulsz el!, nem pirulsz el!). Pár lépés után megálltunk mire Johnny újra megszólalt.
- Ne ilyedj meg, és légyszi ne sikíts!-ö, oké ez egyre furcsább. A fiú lassan levette a kezét a szememről. A tükör előtt álltam. Egyszerűen leblokkoltam attól amit láttam. Se köpni, se nyelni nem tudtam. Teljesen megváltoztam. Eddig barna vállig érő, hullámos hajam volt. A szemem csokibarna, a bőröm kicsit kreol szerű volt. Volt. Hogy most, hogy néztem ki? Szőke, hátközépig érő teljesen egyenes haj, óceánkék szem. A bőröm hófehér volt. Magasabb is lettem pár centivel. Egyszerűen elképesztő volt. Lassan hátrafordultam Johnny-hoz. Ő csak bocsánatkérően mosolygott. Nem tudtam mit csináljak. Tett felém egy lépést. Én is felé. Így értünk el odáig, hogy pár centire álltunk egymástól. A következő pillanatban már a karjaiban tartott. Én meg csak sírtam. Hogy miért? Foggalmam sincs. Jól esett. Biztonságban éreztem magam. Sok volt ez nekem. És akkor, ott Johnny biztonságot nyújtó karjai között napok óta először megnyugvást leltem. Odalépkedett velem az ágyhoz és letett rá. Mellémfeküdt majd magunkra húzta a takarót. Elkezdett valamit dúdolni mire egyre elnehezült a szemhéjam. Csak dúdolt és dúdolt ameddig az álmok mezején nem találtam magam.

Hali! Hamarabb jöttem a résszel mint tudtam, és emiatt roppant büszke vagyok magamra😁. Eléggé szomorúan veszem,hogy nem írtok rám pedig nem harapok😉. Ennyit szerettem volna. Puszi😘❤