5. kő

1.6K 97 1
                                    


Fehér és hatalmas, Stella tekintete folyamatosan visszavándorolt a teliholdra, megmarkolta a nyakában lógó családi nyakláncot, miközben nem hagyta nyugodni a gondolat, miszerint ma éjszaka valami nagyon rosszul fog elsülni.

Mellette Stiles sóhajtott, Stella látta rajta, mennyire aggódik. Lenézett a lábaira, majd odalépett az asztalhoz, ahol a tervek és a bankról, illetve a széfről összegyűjtött összes információ volt található.

- Utálom ezt – mormogta Stiles mély levegőt véve, miközben követte az Argent mozdulatait.

- Tudom – mondta Stella, tudta, hogy nem szabadna törődnie velük, de mégis ezt tette.

Stiles ezt észrevette, és a lányra tapadt a tekintete, különösen a barna szemeire; sötétnek tűntek, de ha elég figyelmesen nézte az ember, felfedezhette, hogy valójában sötét karamella színűek. Stella megérezte, hogy figyelik, így a fiúra nézett, és pár pillanat múlva megszólalt.

- Figyelj – kezdte a megfelelő szavak után kutatva. – Nem vagyok egy egyszerű eset, de... - folytatta, Stiles pedig figyelmesen hallgatta a lányt. – Ne haragudj, hogy olyan kemény voltam – nézett a fiú szemeibe.

Stiles sóhajtott egyet, és megjelent egy apró mosoly az arcán.

- Igen, én is bocsánatot szeretnék kérni. Bunkó voltam – tette hozzá az ajkait rágva, Stella pedig szintén elmosolyodott.

- Barátok, Stiles? – emelte ki a keresztnevét, amit nem gyakran ejtett ki a száján.

- Barátok, Stella.

Egymásra mosolyogtak, de ezt a meghitt pillanatot Peter törte meg.

- Ahw, úgy örülök, hogy kibékültetek. Ja nem. Rosszul leszek tőletek – mondta szemforgatva a kanapén ülve, Stella szintén a szemeit forgatta, Stiles pedig felmordult.

- Képtelen vagyok itt várakozni! – állt fel idegesen a lány. – Velük kéne lennem!

- Igen, ez az egész idegtépő. Az idegeim kikészültek. Teljesen kikészültek. Ki vannak készülve – ismételte saját magát.

- Üthetlek addig, amíg el nem veszted az eszméletedet, aztán majd felkeltelek, ha vége van az egésznek – jegyezte meg Peter, Stella pedig a férfira meredt.

- Megölhetnélek, és akkor nem kéne hallgatnunk az idióta hozzászólásaidat – vágott vissza a lány, Peter pedig elvigyorodott. – Mi a francért kell neked mindig vigyorognod? Rohadtul ijesztő.

- Mert ha még mindig alfa lennék, átváltoztatnálak. Megvannak a képességeid ahhoz, hogy jó vérfarkas legyél, még úgyis, hogy vadász vagy – mondta Peter, mire Stiles a szemeit forgatta.

- Hát ezzel elkéstél – mormogta magában a lány.

Megzavarva ezt a hátborzongató jelenetet, Stiles megszólalt.

- Tényleg azt gondolod, hogy Erica halott? – kérdezte inkább Stellától, mint Petertől.

- Azt hiszed, hogy ez engem érdekel? – válaszolta a Hale.

- Engem kérdezett, seggfej – szólt az Argent Stilesra nézve.

- Nem ismerem a lányt, de Isaacben megbízom, szóval elhiszem, amit látott. A probléma viszont az, hogy ki a másik lány?

Stiles fel-alá járkált a szobában, miközben az agya megállás nélkül kattogott.

- Én csak... nem értem ezt a bankos dolgot, oké? Mi... mi-miért nem láncolták meg őket valami földalatti barlangban, vagy hasonló helyen? Ők egy alfa falka, ugye? Szóval nem kéne, hogy legyen egy barlangjuk?

Stella felhorkant, amint megértette, mire utalt a fiú.

- Ők vérfarkasok, Stiles. Nem a James Bond-filmek gonosztevői – mondta Stella.

Stiles ezúttal Peterhöz fordult.

- Egy pillanat, álljunk meg egy pillanatra. Talán ott élnek. Nem? Lehet, hogy a bank páncélterme farkasodúra emlékezteti őket.

Stella felvonta a jobb szemöldökét.

- Farkasodú? – kérdezte Peter a lány helyett,

- Igen, farkasodú – fordult a Hale felé. – Te hol laksz?

Stella Stilesra pillantott és elmosolyodott, igazán szórakoztatta a fiú, szinte már vidámnak tűnt.

- Egy földalatti barlangrendszerben mélyen elrejtve az erdőben – válaszolta Peter komoly hangon, Stella pedig az ajkait harapdálta, nehogy elő törjön megint a nevetése.

- Hű, tényleg?

Stiles érdeklődését alaposan felkeltette ez a kijelentés.

- Nem, te idióta – mondta Peter, Stellának pedig muszáj volt kuncognia.

- Van egy lakásom a belvárosban.

Stiles elgondolkodott egy darabig, majd megint beszélni kezdett.

- Oké, jól van, de ez akkor is azt bizonyítja, hogy van valami a bankkal. És miért vártak teliholdig? Miért nem ölték meg őket korábban? – kérdezte magától, illetve attól, akinek valódi ötlete lehet. – Talán azt gondolták, hogy ez így stílusos.

- Már volt három telihold arra, hogy stílusosak legyenek – jegyezte meg Stella, miközben az egyik papírt nézegette az asztalon, hátha talál valamit.

- És itt van Stiles, akinek egy óra is elég ahhoz, hogy egy hihetetlenül idegesítő... – morogta Peter, akinek már elege volt a sok kérdésből.

- Fejezd csak be, amit elkezdtél mondani. Én egy... Egy idegesítő... Hogyan is akartad folytatni? – akadékoskodott Stiles, Stella pedig elkiáltotta magát.

- RÁJÖTTEM.

Azonnal elkezdte keresni az információkat.

- Miből készültek a falak? Azt hiszem, tudom!

Stiles odasietett segítségül.

- Hmm, hmmmm, MEGVAN! – ragadta meg az egyik papírt a fiú.

Peter közelebb jött, mert sejtette, mire gondolt Stella. Elvette a papírt, és olvasni kezdte.

- Hekatolit – mondta.

- És az rossz? Rossznak hangzik – kérdezte Stiles, mire Stella a cuccai után nyúlt.

- HÍVD SCOTTOT MOST! EL KELL MENNIÜK ONNAN! – ordította a fiúnak.

- Scott! Scott! Nem, figyelj rám, oké? El kell tűnnötök a bankból! – beszélt a telefonba Stiles. – A páncélterem fala egy hekatolit nevű ásványból készült. Szétszórja a holdfényt – magyarázta körbejárva a helyiséget. – Nem engedi be a holdfényt! Nem érezték a teliholdat hónapok óta.

Stiles kihangosította a telefont, és Peter kezdett el beszélni.

- Oké, gondolj a gladiátorokra a római Colosseumban. Három napig éheztették az oroszlánokat, hogy még vadabbak és irányíthatatlanabbak legyenek. Deucalion három telihold óta nem engedte őket átalakulni.

- Scott, erősebbek lesznek – figyelmeztette legjobb barátját Stiles, miközben Stella tucatnyi kést és két megtöltött fegyvert pakolt össze, mert mennie kellett segítenie nekik.

- Kegyetlenebbek és vérszomjasabbak, Scott, ők az oroszlánok, te és Derek pedig beléptetek a Colosseumba – mondta Peter, és mielőtt a fiatal vérfarkas letette a telefont, hallani lehetett valamit a háttérben.

- ALLISON?

The Argent | Stilinski (MAGYAR)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang