Csak Egy Átlagos Osztály

33

H: Luke.... Te mit csinálsz?
L: Nem volt jó? -húzta fel a szemöldökét.
H: Deh...
L: Hannah! Leszel a barátnőm?
H: Pár hónapig míg találsz nálam egy szebbet?
L: Nem.
H: Akkor?
L: Ameddig ki nem szeretünk egymásból.
H: És ha első héten kiszeretsz belőlem?
L: Nem fogok! Szeretlek!
H: Igen, leszek.
Újra megcsókolt. Visszatértek a régi emlékek. Mikor olyan boldogok voltunk. De már sosem lehet az, ami akkor volt. Megváltoztam. Más ember lettem. Akár le lehetne tagadni, hogy Vicky a testvérem. Hogy anyám az anyám, hogy apám az apám. Elcsesztem az egész életemet. Megpróbálok pozitívan hozzáállni. Van sok pénzünk, mert híres lettem, vagyis nem mentünk csődbe a plasztikáztatásom miatt. Sok kislány szeret engem. Felfogtam, hogy szánalmas volt amit csináltam (hálát adok ezért Istennek). Kb. ennyi.
Gondoltam felmegyek Vickyékhez. Ahj féltem. Már a lakosztály előtt voltam, mikor bementem. Nem volt ott senki a nappaliban. A konyhában sem. A teraszon sem. Kopogtam volna be Vickyhez, mikor meghallottam, hogy rólam beszélnek.
C: Mikor fog már végre észhez térni a testvéred?
V: Nem tudom, de már elegem van belőle. Tiszta ribanc lett. Letagadom, hogy a rokonom. Láttad milyen ruhákban járkál? Mintha fürdőruhában lenne. Undiii. És az az arc...😂 "Az élő barbi baba". Nevetséges mire képes az emberiség!😂
Amikor meghallottam, hogy ez a saját testvérem szájából hangzott el... Elsírtam magamat, és berohantam a szobámba. Becsaptam az ajtót és magamra zártam. Mindezt olyan hangosan, hogy ők is meghallották. Futottak utánam és ordibáltak, de semmi. Sírtam tovább. Úgy voltam már, hogy csak a kés segíthet. De nem volt idebent kés. Kimenni meg nem akartam. Lefeküdtem az ágyba és ott sírtam tovább. Végül bealudtam.