Sherlock Holmes Daughter /Szünet/

3. rész

Reggel kissé morcosan ébredtem, de ez nem csoda hisz kint hangosan szólt a zene. Álmosan kikeltem az ágyból, majd elintéztem pár reggeli teendőt. Köntösömet magamra vettem s elindultam, hogy apámat ismét leszidjam. Kinyitottam az ajtót majd megpillantottam apámat kezében a pipájával járkált felalá. Észrevettem Watsont is aki az asztalnál ülve álmosan kávézott, közben a napi újságot olvasta. Oda mentem a zenelejátszóhoz és megszüntettem a zenét.
- Kate! - szólt rám apám.
- Köszönöm. - sóhajtotta ezzel egy időben Watson.
- Végre megszűnt ez a lárma. Meg hoztam a reggelit. - jött be az ajtón rég nem látott dadusom.
- Mrs. Hudson. - rohantam oda hozzá, majd segítettem a reggeli lepakolásában ez után szorosan magamhoz öleltem.
- Ó, Kate. De jó újra látni téged. - ölelt vissza. - Remélem most több ideig maradsz drágám, édesapád egyre elviselhetetlenebb. - nézett az említett személyre mérgesen.
- Ugyan Mrs. Hudson. Ne mondjon badarságokat. Ön túl unott. Elkéne már maga mellé egy férfi. - pipázott tovább.
- Úgy gondolom Mr. Holmes ez nem a maga dolga, hanem az enyém. - vágta rá egyből a dada.
- Így van Holmes. Most pedig tedd le szépen azt a pipát és egyél. - vettem el tőle szeretett pipáját majd az asztalára tettem. Majd miután megköszöntük a reggelit Mrs. Hudson távozott, mi pedig neki álltunk a reggeli elfogyasztásának. Apám fintorogva tologatta arrébb a zöldségeket a tányérjáról.
- Finnyás vénember. - morogtam az orrom alatt, de az előttem ülő Watson meghallotta és halkan nevetni kezdett. Mikor befejeztük a reggelit Mrs. Hudson vissza tért, hogy elvigye a tányérokat. Én vissza mentem a szobámba, hogy feltudjak öltözni. Újabb sétát akartam tenni a városba. Hosszú ideje válogattam már a ruhák közt mire megtaláltam a megfelelőt. Mikor elkészültem becsukva magam után az ajtót elindultam az újabb városi sétámra. Már a lépcsőn tartottam lefelé mikor egy kutya rohant fel mellettem. Kissé megijedtem, így nem figyeltem a lábam elé és félre léptem. Már vártam a találkozásom a padlóval de ez nem következett be. Kinyitottam a szemem és egy aggódó kék szempárral találtam szembe magam.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Jól vagyok, hisz elkaptál. - mondtam neki majd felegyenesedtem. - Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd mélyen egymás szemébe néztünk. Ő is elmosolyodott, majd közelebb hajolva egy apró csókot nyomott az arcomra. Elpirulva hajtottam le a fejem, majd se szó se beszéd elmentem mellette, s folytattam utam. Nem értettem Watson tettét. De az biztos, hogy rettentően zavarba hozott vele. Gondoltam magamba. A további órákban nem foglalkoztam ezzel, hisz elterelték a gondolataimat. Ismét beültem a kedvenc kávézómba ahol pár ismerőssel igen jól eltársalogtam. Ismét lenyugvóban volt a nap mikor hazafelé indultam. Már fordultam volna be az utcánkba mikor valaki hátulról elkapott és egy nedves ruhadarabot arcom elé tartva behúzott egy sötét utcába. Csak pár másodperc telhetett el aztán minden elsötétült.

Sziasztok☺

Itt is vagyok a folytatással. A következő rész 2 komment után érkezik😙. Nyomjatok egy csillagot is ha tetszett a rész😊.
Puszi nektek😙