Sherlock Holmes Daughter /Szünet/

6. rész

Sherlock Holmes

Már hosszú ideje ülök a kórházban. Katelyn még mindig a műtőben van. Watson azt mondta mindent megtesz érte. Talán pár perc telhetett el, mikor megpillantottam Watsont, aki fáradtan sétált felém. Egyből felpattantam.
- Watson! - fogtam meg a vállát. - Mondja azt, hogy minden rendben van és felépül. Nem bírnám ki ha elveszíteném. - néztem a szemébe aggódóan.
- Nyugodjon meg Holmes! Minden rendben lesz.
- Mikor láthatom?
- Átöltözöm és elviszem hozzá. - mosolygott rám fáradtan, mire bólintottam. Elindult de utána szóltam.
- Watson! Nem lehetek elég hálás azért amit tett.
- Ez a dolgom Holmes, orvos vagyok. Hát elfelejtette? - tárta szét a karjait majd folytatta az útját. Kis idő elteltével visszatért, majd elindultunk a lányom kórtermébe.

Katelyn

Fura zajra ébredtem. Talán egy újságot lapoz valaki. Aztán fertőtlenítő szagot éreztem, majd dohány szagot. Lassan kezdtem el kinyitni a szemem, az erős fény miatt először csak hunyorogtam, majd teljes egészében beláttam a helyet. Egy kórházban voltam. Az egyik fotelban talán Watsont véltem felfedezni a másik fotelban pedig apámat aki pipázott, így érthető volt a dohány szag.
- Lehetetlen dolognak tűnik, hogy letedd azt a pipát akár egy percre is? - kérdeztem hallkan.
- Hogy mit mondott Watson? - kérdezte apám. Furán néztem rá. Ennyire felismerhetetlen lenne a hangom? Gondoltam magamba.

Watson az újságot lehajtva kérdőn nézett apámra, aztán egy pillanat múlva mindketten egyszerre rám pillantottak.
- Katelyn! - álltak fel egyszerre. Apa egy apró csókot nyomott a homlokomra, majd elfoglalta az ágy mellett levő széket. Watson vette át a helyét, aki óvatosan átnézett rajtam mindent.
- Mit gondol doktor úr, meggyógyulok? - néztem rá apró mosollyal az arcomon.
- Minden jel arra mutat, hogy igen. - mosolygott ő is majd végigsimítva arcomon tovább állt.
- Katelyn. Nem tudod elhinni mennyire sajnálok mindent. - fogta meg a kezem apám.
- Apa! Kérlek felejtsük el. Nem akarok vissza gondolni rá. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
- Ígérem mostantól mindig figyelek rád. - törölte le a könnycseppet az arcomról. Ebben a pillanatban tért vissza Watson. Kezében egy fecskendővel.
- Jaj nem! Azt már nem. - emeltem fel óvatosan a kezem, hiszen a vállam még rettentően fájt.
- Kicsi kora óta fél a tűtől Watson. - húzta el a száját Holmes.
- Fájdalomcsillapító. Ami, ahogy látom elkél. - mondta.
- Köszönöm Watson az aggódást, de megvagyok nélküle is. - mutattam a kezében levő tűre.
- Rendben. Ha még is meggondolnád magad csak szólj. - bólintott, majd távozott.
- Úgy gondolom, még be fog próbálkozni másodperceken belül. - mutatott az ajtó felé Holmes. Igaza is volt, bár nem teljesen, hiszen csak kötszerekkel tért vissza.
- Holmes! Még átkötözöm Katelyn sebeit, kérem az ajtón kívűl várakozzon.
- Most úgyis van egy kis dolgom. Hamarosan vissza jövök. - adott egy újabb csókot a homlokomra, majd távozott. Mikor apám távozott Watson bezárta az ajtót, majd kérte, hogy óvatosan forduljak neki hátat. Nagy fájdalmakba került mire felültem, de természetesen segített nekem. Mikor elkezdte átkötözni a sebeim még nagyobb fájdalmaim voltak, aminek hangot is adtam.
- Istenem, mikor lesz már vége? - kérdeztem felnyögve, miközben egyik kezemmel a takarót szorítottam.
- Percek kérdése. - mondta Watson, majd egy szúró érzést éreztem a karomban. Mire felfogtam, hogy miaz már vége is volt. Hát tényleg igaza volt apámnak és bepróbálkozott mégegyszer a fájdalomcsillapítóval.
- Watson! - kiáltottam rá.
- Sajnálom Katelyn. De nem bírtam tovább nézni, ahogy szenvedsz. - mondta majd segített vissza feküdni.
- Alattomos vagy John Watson. - mondtam sértődötten.
- Oh, köszönöm ezen megtisztelő szavakat. - mondta mosolyogva, majd egy csókot nyomott az arcomra és távozott. Egy újabb csók.

Sziasztok☺

Itt is a következő. Elnézést, ha kicsit egyhangú lett😟. De azért remélem ez is tetszett nektek😊. Következő rész 2 komment után! Csillagozzatok is a kommentek mellett😛.
Puszi nektek😙