Higgy a sorsban (Believe in Fate)

3. Fejezet

Harmadik Fejezet

Ayden

Istenem. Nagyon ideges vagyok. És ha még csak ez lenne a baj. De zavarban is vagyok, és ez nem jó párosítás. Nem tudom megmagyarázni ezeket az érzéseket, de az tény, hogy nem akarok elmenni innen. Jó érzés a közelében lenni. Megnyugtat. Amire most nagyon nagy szükségem is van. És ami egy kicsit furcsa, mivel csak néhány órája ismerem.

Annyira ki voltam készülve idegileg azután a telefonhívás után, hogy nem is nagyon fogtam fel mi történik, amíg a nappalijában nem találtam magam. Tisztában vagyok vele, hogy azt mondtam neki, megbízom benne, és így is gondolom. Tudom, hogy nem lenne képes bántani engem. Nevezzetek bolondnak, hiszen alig két órája se ismerem, de van benne valami ismerős. Valami, ami vonz felé.

Épp a fürdőbe vagyok, és a mai napot próbálom lemosni magamról, miközben arra gondolok, ami azóta történt, hogy találkoztam vele.

Lehunyom a szemem és a csempének támasztom a kezemet. Így állok jó pár percig, majd tust fürdőt kenek magamra. Ami az övé. Olyan jó illata van. Pont, mint neki. Leöblítem magam – bár nem szívesen teszem – majd kilépek a zuhanyzóból és szárazra törlöm magam. Felveszek egy sortot, meg egy hatalmas pólót, amit a bőröndömből szedtem elő, mielőtt bejöttem volna ide, és kilépek a fürdőből, hogy visszatérjek Travis-hez. Mindössze alig tíz percet töltöttem bent, de máris hiányzik. Szánalmas vagyok.

A kanapén ül, épp valami meccset néz. Megköszönöm neki, hogy itt tölthetem az éjszakát, mire ő kacéran válaszol, még rám is kacsint, és elindul megmutatni a szobámat.

Amikor elmegy mellettem, még levegőt is elfelejtek venni, annyira jól esik a közelsége.

Ő máshogy vélekedhet erről, mert gyorsan a szobához vezet, jó éjszakát kíván, és már kint is van az ajtón. Én meg csak állok ott döbbenten, és nem tudom, mi a fene történt az előbb.

Az tény, hogy belőlem elég heves érzéseket vált ki, de mintha ő meg a közelemben se bírt volna lenni. Olyan gyorsan elszelelt, hogy még pislogni se tudtam. Miközben meg ő mondta – szinte kényszerített -, hogy ne menjek el. Nem értem én ezt az egészet.

De jelenleg nem is nagyon akarok ezen agyalni, mert ez a mai nap teljesen kikészített, mind testileg, mind lelkileg egyaránt. Amire most leginkább vágyom, hogy bebújjak a takaró alá, és elnyomjon az álom, de tudom, hogy nem leszek képes aludni. Az anyával való beszélgetést másnapra halasztom. Nem hiszem, hogy képes lennék sírás nélkül elmesélni neki ezt az egész szarságot.

Bemászom az ágyba, magamra húzom a takarót, és egyből körbevesz Travis illata. Annyira finom, férfias illat, hogy kezdek kételkedni abban, hogy elkerül majd az álom.

Már érzem is, hogy elnehezül a szemhéjam, és amikor végül behunyom a szemem, nem látok mást, csak egy kék szemű, sötét hajú, mosolygó kisfiút.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Kiabálás riszt fel az álmomból – amiben természetesen Travis-nek is szerepe volt -, és egy pillanatig azt se tudom, hogy hol vagyok. Kinyitom a szemem, és hirtelen tudatosulnak bennem a tegnapi nap eseményei, és a telefonom után nyúlok – amit tegnap este az éjjeliszekrényre tettem -, hogy megnézzem mennyi az idő.

Amikor épp a kijelzőre pillantok – ami már majdnem hajlani hármat mutat – ismét meghallom a kiabálást, de most sokkal hangosabban.