Szeretve lenni ( Austin Butler)

Hiányzol

Miután Austin elszáguldott mellettem a vonaton megjegyzést téve a bugyimra nem tudtam levakarni magamról barátnőm. Folyamatosan kérdésekkel bombázott amikre nem állt szándékomba válaszolni mert én se tudtam mindegyikre a választ. Legalábbis a helyes választ!
- De Lis honnan ismered ezt a fiút? De Lis hogy hívják? Szerinted van barátnője? Hogy értette hogy a fekete csipkás bugyid jobb? Lis van amit nem mondasz el nekem? - igen a válaszom igen. Nem szép dolog eltitkolni valamit a legjobb barátnőd elől de azért hogy újra feltépjem a rohadtul a bőrömbe tapadt sebtapaszokat felesleges előállnom a farbával miszerint ez a srác volt aki meghatározta a nyaram. Elcseszett szar az egész.
- Nem tudom hogy van-e barátnője. - adtam választ az egyik kérdésre a 36 közül majd mintha mi sem történt volna gyorsan feltettem én is egy kérdést. - Amúgy hogy állsz a bálra való ruha próbákkal? Meg van már az igazi? - tökéletes kérdés.
- Jajj ne is mondd - kezdett bele Florenc és tudtam hogy innen nyert ügyem van. De vajon Austin miért nem érdeklődött? Hallottam ahogy Flo magyaráz de képtelen vagyok koncentrálni. Egyáltalán mit keres itt? Miért most bukkan fel? Azt mondta szeret! Hiányzott pontosítok még mindig de egy szó nélkül. Előkapom a telefonom és írok neki.

2015.július
"Hova tűntél vártam hogy lássalak este?!"

"Talán csak erkerültük egymást ma?"

"Nem láttalak"

"Ma este is kiülünk a mólóra?"

"Elmentél és nem is szóltál?!"
"Válaszolj Austin!"

"Austin! Bajban vagy?! Tudok valamiben segíteni?!"

"Jó lenne ha itt lennél."

"Miért nem válaszolsz?! Csak mondj valamit hogy utálsz vagy undorodsz tőlem!"

"Utállak! Utállak!"

Ezek az SMS-ek amiket vegégig pörgettem az elmúlt hónapokban és most újra írok neki.
"Miért pont most és miért itt?"
Elküldtem. De nem kapok levegőt. A könnyek előtörni készülnek és nem sírhatok a vonaton több tíz ember előtt.

Az óráim nagyrésze eltelt és nem kaptam választ. Észre se vettem hogy már mindjárt vége a napnak és szakad az eső. A telefonom haldoklott valószínű túl sokszor néztem meg hogy válaszolt-e Austin. De semmi. Mielőtt elhagytam volna a sulit a külső edzőteremhez mentem mert úgy érezte nem bírom ki a haza fele utat sírás nélkül. Bezárkóztam a női öltözőbe és amint becsuktam az ajtót bőgni kezdtem. Hangosan taknyosan hüppögtem akár egy óvodás kölyök aki elhagyta az uzsonnáját de a bömbölésem lépések hangja szakította félbe. Bebújtam az ajtó mögé és próbáltam abba hagyni a hüppögést amíg aza valaki el nem megy.
- Lis! Lis! Itt vagy? - hallottam meg Austin hangját. Nem láthat meg. Pofa be Panni! Hagydd abba. - Láttalak bejönni! - kiabált megint de most egyre közelebbről. Végig futott a hátamon a hideg. Látni akartam! Érezni akartam! - Lis gyere elő látni szeretnélek! - látni szeretne?! Látni szeretne?! Elöntött a köd az agyam. Legszívesebben megvertem volna. Már készültem neki esni mikor megbotlottam valami szarba neki estem az ajtónak és sikerült Austint is fellöknöm és ráesnem. Éreztem a bőrét amitől minden érzékszervem bekapcsolt. Pezsgett a bőröm. Austin csak mosolygott azzal a dög szexi mosolyával amitől újra felkapcsolt minden odalent. Fel kellett állnom. Felpattantam és próbáltam elkezdeni kiabálni vele de rájöttem hogy az imén estem rá.
- Lis! - kezdett bele.
- Elég Austin! Ne magyarázkodj!
- De Lis! - nyúlt felém. Elrántottam a kezem.
- Nem Austin! Nem kell a sármodból! Akkor kellett volna sármosnak lenned mielőtt otthagytál és egy SMS-emre se válaszoltál! Most már felesleges! Aki azt mondja hogy szeret nem lép le másnap köszönés nélkül, tudod?! - csak nézett. Nem akartam a szemébe nézni de oda vonzotta a tekintetem. Még mindig gyönyörű.
- Lis had magyarázzam meg! - emelte fel egy kicsit a hangját.
- Mit Austin?! - tört elő belőlem a zokogás. - Mit? Mit akarsz megmagyarázni? Hogy miért mondtad hogy szeretsz mielőtt elmentél szó nélkül? Mit?! Hogy mikor a képeket készítetted rólam már tudtad hogy elfogsz menni? Mit Austin mondd mit akarsz nekem megmagyarázni?! Nem bántottál eléggé?! - a könnyek patakokban folytak az arcomon és nem akart elapadni. Csak ott állt kétségbeesett szánalommal teli arckifejezéssel az állát dörgölve.
- Sajnalom! Én...... Sajnálom! - ennyi. Ennyit tud mondani.
- Én is sajnálom Austin. - töröltem meg az orrom és elindultam kifelé az öltözőből. A légkör valahogy folytogatott.
- Lis várj! - nyúlt utánnam.
- Eleget vártam! Engedj el! - próbáltam kihúzni a kezem de nem engedett a szorításból.
- Egyszer már elengedtelek, többször ne tehetem.
- Muszáj lesz, mert én menni akarok! - kitéptem a karom a szorításából és kifutottam a szakadó esőbe. Gyors léptekkel próbáltam haladni hogy ne ázzak el annyira. Austin hirtelen elém vágott és magához ölelt. Felszakadt belőlem a zokogás. Hiányzott. Az érzés olyan volt mint a mólón. A hideg eső elpárolgott a forró bőrén. Mikor felnéztem rá az esőcseppek folytak le azokon a telt ajkakon és én meg akartam őket kóstolni. Homlokát az enyémnek támasztotta és a kezét az arcomra csúsztatta szinte égette a bőröm. A pólóm átázott és a melltartómon kirajzolódot az érintéséről és a hideg esőtől érzékeny mellbimbóm. Austin le nézett rájuk és alsó ajkát beszívta a gondolatra majd újra a szemembe nézett.
- Sajnálom hogy szó nélkül ott hagytalak! Sajnálom hogy nem válaszoltam, hogynem kerestelek! Sajnálok mindent amivel nem csaltam mosolyt az arcodra! Sajnálom az összes könnycseppet amit értem hullattál! Sajnálom hogy nem voltam veled! Sajnálom! - ajka nem mozdult. Nem mondott semmi többet. Ott álltunk a szakadó esőben a fiúval aki elrabolta a szívem és soha nem adta vissza! Mit tegyek? Szeretem!