Szeretve lenni ( Austin Butler)

Leégés vagy inkább beégés?

Én, Patrick, Donna a k-popsztár és Deb a gót/ír csajszi azt hiszem szép kis nyár elé nézünk. Az első napom a napon tölthetem reggel 10-től délután 4-ig. Minden hétfőn szerdán pénteken és vasárnap reggel a gyerekekkel kezdek este pedig a konyhán végzek a többinap pedig fordítva. A beosztásom véletlen se stimmelt volna a többiekével. Tipikus. Helyette két ribanccal lettem beosztva akik ahelyett hogy a gyerekeknek segítettek volna felvenni a mentőmellényt a csónakázáshoz végig egymás haját babrálták.
- Csajok nem tudom rémlik-e de dolgozni jöttünk ide! Nem segítenétek a hajfonás helyett?
- Ugyan dagi. Arról nem tehetünk hogy a te fejeden a haj inkább hasonlít egy madárfészekhez mintsem egy normális frizurához. - nézett végig rajtam nagy bociszerű barna szemeivel a Rachel névtáblás csaj majd cuppantott egyett és visszatért barátnője barbie... haja fonásához. Egy gyors mozdulattal valaki átkarolta a nyakam.
- Te meg nem tehetsz róla hogy ma tuti a szart fogod lapátolni a sloziban ugyanis biztos lehetsz benne hogy elintézem neked. - A srác volt. Rákacsintott barbie egyre és barbie kettőre miközben ők fancsali pofát vágtak majd rámnézett. Csak most tűnt fel milyen vastag ajka van. - Te pedig szépszeműm ne hallgass rájuk ketten nem érnek annyit mint te.
- Persze hogy nem - kezdett bele barbie. - Mert kétszer akkora mint mi. - majd hangosan összenevettek. Éreztem A srácon ahogy feszültebbé vált de most én következtem. Rachel haja kivolt engedve és majdhogynem a fenekéig leért.
- Jajj Rachel valami van a hajadba. - kaptam hirtelen oda majd egy mozdulattal megrántottam azt. Egy hangot nem szólt mert a csattos póthaja csak úgy a kezembe hullott. Akkorra már az egész gyerekcsapat körülöttünk állt és egyszerre nevetett fel A sráccal együtt. - Upsz bocsi de a bogár legalább már elrepült. - kacsitottam rá.
- Te viziló esküszöm hogy ezt még visszakapod és tudod mit Austin. - mondta A srácnak. - Rohadtul örülök hogy elköltöztél mellőlünk.
- Hidd el én is Rach így nem kell a jópofiznom a nyálas próbálkozásaidhoz. - elment. A srác azaz Austin elment és én ott maradtam Rachel póthájával a gyerekek körgyűrűjébe zárva. Muszáj beszélnem vele. Már a csónakháznál járt mikor utól értem.
- Héj te. Vagy is Austin! - érintettem meg a vállát.
- Igen szépszemű? - fordult meg.
- Köszönöm hogy megvédtél de nem kellett volna én is megtudtam volna védeni magam.
- Gondolom. Csak féltem hogy belekötnek a csodás színedbe. - mosolyodott el.
- Színembe? - néztem rá értetlenül.
- Igen picim totál leégtél. Bár nem csodálom egész végig a napon voltál míg ők pihentek.
- Nagyon durván leégtem? - rám mosolygott és beharapta a száját.
- Nem fogok hazudni még annál is jobban. - pillanatok törtrésze alatt megjelentek a szobatársaim.
- Te jó ég Lis csak nem leégtél? - hallottam meg Patricket mire az összes körülöttünk lévő munkatárs egyszerre kérdezte. - Mi van Lis csak nem leégtél? - az arcom nem csak a leégés miatt volt vörös hanem szégyenembe és erről csak is Patrick tehet. Azon a napon a "na mivan Lis csak nem leégtél" mondat lett a mottó a Camp Lakeben.