Az ídő újraírható [befejezett]

A Doktor létezik

Már régen aludnom kéne, tulajdonképpen már nagyon fel sem fogom, hogy miről szól a rész csak bámulom a képernyőt. Rosszabb vagyok mint a kábítószeresek azok legalább elismerik magukról, hogy függők, én meg itt ülök és bámulom a „Ki vagy doki?" című sorozatot miközben minden este arról álmodom, hogy majd eljön a Tardis és elvisz fel a csillagok közé. Szánalmas vagyok. A rész leakadt így hát dühösen becsukom a laptopomat és elmegyek aludni, hogy  a Doktor megint  elvigyen egy fantáziavilágba, tele kalanddal, veszéllyel és ami a legfontosabb futással. Mindig is szerettem futni, különösen azóta amióta nem lehet, de hát az ember már csak ilyen mindig az kell neki amit nem kaphat meg. Például a vak leghőbb vágya, hogy lásson, a süketé, hogy halljon és itt vagyok én a nyamvadt epilepsziámmal, amivel maximum egy órát gépezhetek, hmm...... aranyszabályt ledönteni éljen a kocka életmód. De ami a még rosszabb az, hogy nem futhatok, mindennél jobban szeretek futni erre 16 évesen a képembe tolják, hogy nem lehet ráadásul adnak még hozzá egy csomó gyógyszert is. Eszmefuttatásom ezen pontján aludtam el .
- Hé, izé megtudnád mondani hol vagyok? – Kérdezte egy férfi hang – Ja, hogy alszik bocs akkor nem akartam zavarni, csak tudja különös jeleket fogtam és ezért jöttem és fogalmam sincs miért mondom el ezt egy alvó embernek amikor úgyse hall.
- Hát mondhatja mert már nem alszom.. –mondtam majd szép lassan kinyitottam a szemem és ránéztem a férfira, majd miután alaposan végigmértem, és arra a következtetésre jutottam, hogy a velem szemben álló ember a 10. doktor kiegészítettem magam – azaz mégiscsak alszom és valószínű ez egy álom, de folytassa nyugodtan.
- Nos akkor folytatom-mondta cinkos mosolyra húzva a száját.
Míg ő valami multijelről meg bonyolult fizikai képletekről beszélt én végig mértem még egyszer. Piros tornacsuka, kék öltöny,a ballonkabát amit annyira szeretek,és az elengedhetetlen nyakkendő. Az arca fiatalabb volt mint számítottam rá, de ami a legfurcsább nem a sorozatbeli Doktor állt előttem, de így is biztos voltam benne, hogy ő az.
- Izé, egyedül utazol?- kínos kérdés, de fel kellett tennem, hogy tudjam nagyjából hol tart az életében. Vajon Rose-zal jött vagy Donnával? Kíváncsian tekintettem rá.
- Egyedül, nemrég volt egy társam, Donna, de már nincs –mondta már majdnem sírósan.
Ekkor döntésre jutottam akár ő az igazi akár nem, akár álmodom akár nem ebben a pillanatban itt van és én meg fogom menteni.
- Oké, értettem. Ez esetben veled megyek. – mondtam, mintha nem is lenne nagy dolog, pedig a szívem csak úgy zakatolt.
- Mi?? De mi?? –mondta meghökkenve. A Doktort látszólag váratlanul érte a bejelentés mert nem igazán jutott szóhoz majd mikor végre összeszedte magát határozottan ennyit mondott:
- Nem- ezzel lezártnak tekintette a témát de szerencsétlenségére tudtam, hogy ezt fogja mondani és már felkészülten vártam a visszavágásra.
- Mi az, hogy nem? Te csak ne szólj bele abba, hogy hova megyek és kivel. Ez az én döntésem.
Újabb általános döbbenet következett, majd a Doktor tett még egy erőtlen próbálkozást:
- Ahova megyünk nagyon veszélyes, az előbb magyaráztam el nem jöhetsz- nyögte ki végül és, úgy nézett ki mint aki biztos benne, hogy ezzel majd lebeszél.
- Hát, sajnos egy kukkot sem értettem abból amit mondtál, így hát nem tudok megijedni-mondtam szinte már nevetve a Doktor tehetetlenségén.
- Mégis miért jönnél velem egy idegennel, aki épp most ébresztett fel és össze-vissza beszél az ágyad mellett?- vágta rá a Doktor. Remek most döntenem kell, hogy elmondjam- e neki, hogy mindig is arról álmodtam, hogy elvigyen vagy , hogy egy sorozatban láttam és, hogy tudom, hogy akármennyire is tagadja magányos. Oké, ezeket nem mondhatom kell egy kerülő válasz.
- Ki mondta hogy idegen vagy? Már hosszú ideje ismerlek- szóltam el magam, mire a Doktor felkapta a fejét.
- Hogy? Én nem ismerlek- mondta sötét szemekkel.
- Tudom- mondtam. Tessék, csapdába estem, ha így folytatódik nem visz magával.
A Doktor míg én nem mondtam semmit a laptopomért nyúlt elővette a szonikus csavarhúzóját mire elindult a gép.
- Elég lett volna megnyomni a bekapcsoló gombot- nevettem. Majd ráeszméltem, hogy tegnap este, a „Ki vagy doki" kilencedik évadát néztem és az arcomról lefagyott a mosoly.
Villámsebesen kikaptam a laptopot a Doktor kezéből,  beléptem a felhasználómba és bezártam az oldalt. A Doktor elképedve nézett rám.
- Oké, ezt miért?- kérdezte.
- Spoiler- mormoltam alig hallhatóan, majd mikor megláttam a Doktor felhúzott szemöldökét ami azt jelezte, hogy a válaszra vár beadtam a derekam.
Megmutattam neki „A másik Doktor" című rész elejét.  Ő pillanatok alatt felvette a szemüvegét és abban nézte. Tíz perc után kikapcsolta.
- Miért ezt a részt választottad?- kérdezte a legnagyobb nyugalommal. Ledöbbentem biztos voltam benne ha a Doktor tudná, hogy sorozat van az életéből dühös lenne.
- Mert úgy gondoltam, ez okozza a legkevesebb fájdalmat- ez tényleg így volt bár ezt eredetileg, nem akartam a Doktor orrára kötni.
- Köszönöm- mondta a Doktor szomorkásan aztán az aggódó tekintetem rádöbbenthette valamire mert fölpattant kirohant az ajtón és rám zárta. Dühös lettem így hát úgy ahogy voltam kimásztam az ablakon és még pont elkaptam a Doktor ballon kabátját mielőtt elfuthatott volna. Az értetlen tekintetét látva felmutattam az ablakra.
- Jut eszembe elsiklottunk egy fontos kérdés fölött- mondta és már újra elemében volt –Hol is vagyok pontosan?
- Magyarországon- mondtam nevetve- és 2014-et írunk ha érdekel.
Ezután a Doktor szokásos módon futni akart, de egy pillanatra megállt és vissza fordult.
- Egyébként, mi is a neve ifjú hölgy?- kérdezte
- Rebeka, de kérlek szólíts Rebinek- mondtam vigyorogva
- Helló Rebi én vagyok a Doktor! –ezzel nekiiramodott és futott végig az utcán, egy pillanatig hezitáltam, mert nem futhatok aztán döntöttem és a nyomába eredtem. Soha nem volt még ilyen élvezetes a futás.
- Hova megyünk?- kérdeztem futás küzben.
- Meglátogatom a BBC-t- felelte mire majdnem orra buktam.
- Irány a Tardis! Allons-y!- kurjantotta a Doktor
Kezdtem kifulladni de még mindig futottunk, a Doktor nem tűnt fáradtnak villámgyorsan futott a cél felé ami az utca végében álló kis kék retró rendőrségi fülke. Már jócskán lehagyott mikor megértettem miért is futunk valójában, két furcsa kék groteszk valami követett minket. Ekkor döntöttem úgy, hogy jobb ha felveszem a Doktor tempóját még ha nem is érzem jól magam. Mikor beértem rám nézett mintha nem tudná mit keresek ott, ami nem volt túl bizalom gerjesztő, de abban a pillanatban csak az volt a célom, hogy elérjem a Tardist és ahogy láttam neki is mert abban a pillanatban nem törődött tovább a jelenlétemmel, hanem futott tovább. Elértük a fülkét és a doktor futás közben kinyitotta a kulccsal mint egy kocsit amit én mindig viccesnek találtam de jelen helyzetben nem tudtam értékelni mert csak még jobban magunkra vontuk a figyelmet. Ezután mindketten beugrottunk az ajtón és a Doktor gyorsan be is csukta, hogy a furcsa kék izék ne tudjanak utánunk jönni.
- Mióta vagy a nyomomban? El is kaphattak volna!!!!- Kiáltotta a Doktor, bár nem ellenségesen.
- De Doktor futás közben még válaszoltál is nekem- néztem rá értetlenül
- Oh értem.... Túl sokat beszélek magamban és már hozzászoktam, hogy magammal társalgok futás közben,erről le kell szoknom, nos mindenesetre köszönöm, hogy benéztél de én most már indulnék  úgyhogy viszlát!
- Van patika a Tardis-ban?- tereltem el a témát.
- Hogy micsoda?- nézett döbbenten. Azt hiszem büszke lehetek magamra háromszor is megdöbbentettem ma a Doktort, ritka szép teljesítmény.
- Azt kérdeztem, hogy van patika?- ismételtem meg a kérdést.
- Igen, de miért?- nézett rám gyanakodva
- Nem, mindegy?- kérdeztem nevetve
- Jobbra, le ott balra majd egyenesen tovább- mondta úgy, hogy le se vette a szemét rólam.
Sejti tudtam, hogy sejti de ezt az egyet semmiképpen nem akartam, hogy tudja így szép lassan elindultam a kijelölt útirányba kicsit talán dölöngélve, de viszonylag jól eljátszva, hogy jól vagyok. De amint kiértem a Doktor látósugarából megfogtam a korlátot, hogy ne essek össze. Szépen lassan haladtam míg elértem a patikáig. A patika csak egy pult volt, feltételeztem, hogy mondani kell a gyógyszer nevét és kiadja, így ki is próbáltam. Mondtam a gyógyszereim nevét mire azok megjelentek és én bevettem őket. Szánalmas vagyok ennyi futás és végem van. Megfordultam de csak fekete pöttyöket láttam magam előtt. Végül összeestem, de valaki elkapott nem tudom ki csak azt, hogy nyakkendője van ami rálóg a vállamra. Az a valaki szólongatni kezdett:
- Rebi tarts ki! Nem tudom mi bajod van, de kiderítem, ha most nem hagysz itt velem utazhatsz fel a csillagok közé, csak kérlek ne kelljen még egy halált látnom-mondta a Doktor sírós hangja és az, hogy felismertem azt jelenti, hogy túl vagyok a mélyponton.
- Vigyázz Doktor mert szavadon foglak- mondtam és szinte megijesztett a saját hangom. Rámosolyogtam a Doktorra aki kétségbeeséssel nézett vissza, hogy az már szinte fájt. Pár perc alatt jobban lettem és próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna, de már késő volt a Doktor folyamatosan követett a tekintetével és többet nem tudtam elbújni.
- Na jó Doktor, tisztázzunk egyet s mást- mondtam és a Doktor csak bólintott –szóval én egy epilepsziás lány vagyok –a Doktor szeme megrebbent de nem mondott semmit –aki a sorozat miatt amit mutattam egész eddigi életében rád várt és most tudod mit mondok.... Ez a fülke belül tényleg nagyobb.
Megtört a jég és a Doktor elmosolyodott.
- Valóban az-csak ennyit mondott mosolyogva – Viszont tudni szeretném mennyit tudsz a múltamról jelenemről és jövőmről- komolyodott meg újra.
- Amióta 9.Doktor vagy mindent és ebből adódik, hogy a jelened is tudom. Nos a jövő az... spoiler- mosolyodtam el. De a Doktor nem mosolygott, mondjuk én is dühös lennék, ha rájönnék, hogy valaki az engedélyem nélkül filmet csinált az életemből.
- Jól vagy?- kérdeztem
- Én mindig jól vagyok-mondta
- Aha, szóval nem vagy jól-mormoltam, mire rám nézett mintha azt várná, hogy majd én megoldom a helyzetet amibe került. Egy pillanattal később lerántott egy kart és azzal a sajátos huncut mosolyával megkérdezte:
- Na indulhatunk?
- Na és hova megyünk?
- Hát sohasem figyelsz megyünk meglátogatni a BBC-t- mondta és a vigyora még szélesebb lett.
- Én benne vagyok- kacagtam
Ezzel lerántott még egy kart és elindultunk, az utazás jobban hasonlított egy életveszélyes hullámvasúthoz mint azt vártam, de azt kell mondjam nagyon vicces volt ahogy a Doktor körbe- körbe rohangál és közben minden rázkódik. Most, hogy megérkeztünk a BBC-hez olyan mintha el se mozdultunk volna az utca végéről. Furcsa érzés, de valahogy kíváncsivá teszi az embert - Tehát amikkor megálltunk egyenesen az ajtó felé indultam de a Doktor megállított:
- Te itt maradsz, míg én ezt elintézem-mondta halkan.
- Dehogy maradok-kötekedtem.
- Figyelj csak egyvalaki tud ennyit az életemről és az pedig a Mester, feltéve ha a jövőben nem leszek olyan őrült, hogy én magam indítom el a sorozatot- mondta aggodalmas hangon.
- Kétlem, hogy ez a Mester lenne- szóltam el magam már megint, de a Doktor ezúttal  nem vette észre- kimentem a kijáraton és rájöttem, hogy egy raktárban állunk.
- Na akkor Allons-y! – kiáltotta a Doktor és elindultunk
A BBC egyszerűbb volt mint vártam olyan volt mint egy egyszerű épület egyszerű ajtókkal. Egy ajtó előtt azonban megálltam amire az volt kiírva, hogy a Doktor. Mire felnéztem a Doktor már messze járt. Jellemző. Benyitottam az ajtón és meglepődöttség árasztott el. A Doktor üllt velem szembben ugyan az aki az előbb itt hagyott.
- Oké, figyelj kérj meg, hogy vigyelek haza különben meghalsz- mondta a Doktor 2
- Mi? De? Hát...- Oké beismerem most úgy nézhettem ki mint a Doktor, mármint az aki elment.
- Figyelj, ez a sorozat azért indult, hogy én veled idejöjjek, én indítottam el, hogy figyelmeztesselek téged. Megértetted??
- Hű, ez aztán a paradoxon, de.... nem akarlak elhagyni akkor sem, ha meghalok.
- Miért?- kérdezte a Doktor kétségbeesetten
- Mert az én életem nem fontos- mondtam mosolyogva. Doktor2 sötéten nézett, majd ennyit mondott:
- A te életed fontosabb az enyémnél. Van valami amit szeretnél még kérni ettől az énemtől?- kérdezte nagyon szomorúan.
- Folytasd a sorozatot- kértem félénken, erre a Doktor2 szeméből egy könnycsepp gördült, de bólintott.
Beszállt a saját Tardisába és elment ki tudja hova. Pár percig álltam ott némán tűnődve amikor a Doktor megfogta a kezem és visszarángatott a Tardis-ba, mármint az övébe. Milyen bonyolultak ezek a paradoxonok.
- Miért mászkál el mindig mindenki, pedig ez az egy szabály van: ne mászkálj el- mondta dühösen
- Hát egyet megígérhetek már nem valószínű, hogy nagyon sokszor elmászkálok- feleltem akarva akaratlanul kissé lehangoltan.
- Akkor, indulhatunk is az Oodokhoz Allons-y!- mondta és a Tardis elindult. 

Remélem tetszett. Ez az első bejegyzésem bár maga a fanfic már régi, hamarosan felteszem a többi részt :)