Az ídő újraírható [befejezett]

Az oodok figyelmeztetése

- Tudod Doktor csak azt nem értem, hogy miért jöttünk el, vagy máris móresre tanítottad a sorozat eszmei íróját? – kérdeztem. Persze tudtam, hogy nem így van de nem értettem a dolgot.
- Kiderült, hogy a jövőben, mégis olyan őrült leszek, hogy elindítom ezt a sorozatot és mivel abban az idősíkban is valószínűleg az épületen belül tartózkodom, nos maradjunk annyiban, hogy eléggé problémás lenne összefutni önmagammal. – hadarta el.
- Hmmm.... Szóval irány az Oodok bolygója? – kérdeztem de a szívemben szomorú voltam, mert tudtam, hogy ezután a Doktor tényleg találkozik a Mesterrel. A jövő ismerete most olyan nagy teher lett, hogy alig bírtam megállni, hogy el ne mondjam a Doktornak mi fog történni. A rázkódás befejeződött ami az út végét jelezte, én annyira a gondolataimba merültem, hogy már azon is meg voltam lepődve, hogy egyáltalán elindultunk, nem tudom, hogy de sikerült lemaradnom róla. Ami a legrosszabb a Doktor amint rám nézett látta, hogy valami nincs rendben.
- Jól vagy? – kérdezte furcsa aggódó hangon. Először le sem esett, mire gondol, aztán lassan rájöttem, hogy az epilepsziára gondol. Életemben először voltam hálás, hogy valaki az epilepsziám miatt aggódik és nem más miatt. Mire válaszolhattam volna ő már elő is kapta a szonikus csavarhúzóját és megvizsgált vele, ezek után odarohant a képernyőhöz, hogy megnézze az eredményt. Én meg csak álltam ott, teljesen ledöbbenve. Mire észhez tértem, ő már nagyban analizált.
- Mi ez, ez lehetetlen - kiáltotta miközben a haját borzolta. Én kíváncsian a képernyő felé fordultam, de nekem nem mondott semmit csak azt, hogy a Doki megnézte az agyműködésemen kívül a DNS-emet is. Ekkor magamhoz tértem és fenyegetően néztem a Doktorra.
- Ezt még egyszer ne csinálja... - mondtam. Folytattam is volna a kioktatást, ha nem tűnik el időközben a Doktor. Majd nem tűnik fel szalmakalapban és virág fűzérrel a nyakában. Pillanatok alatt elfelejtettem a vizsgálatot és nevetni kezdtem. Olyan megkönnyebbült nevetés volt ez ami a bennem lévő összes feszültséget felőrölte. A Doktor vigyorgott és elindult az ajtó felé.
- Most, jön a legnehezebb kihívás- mondta – meg akarok nevettetni egy Oodot.  Kilépett a Tardis-ból és én követtem. Ő egyenesen a ránk váró Oodhoz ment, hogy a sorozatból már jól ismert, párbeszédet lefolytassák. Én nem mentem, féltem ha a Doktor megtudja, hogy a Mesterről van szó itt hagy. Egy pillanatra hátra nézett és amikor meglátta, hogy nem megyek utána, visszajött hozzám és a kezembe nyomta a Tardis kulcsát.
- Gratulálok mostantól , te is, teljes jogú utas vagy- ezzel rám kacsintott és elrohant. Én meg ott maradtam és még ha akartam volna se tudtam volna utána menni, mert nem láttam merre ment. Fránya Doktor mindig elhagyja a társait. Így, hát kénytelen voltam leülni és megvárni míg visszaér. Egy idő után türelmetlen lettem, a várakozás sosem volt az erősségem. Magányosan üldögéltem, amikor váratlanul egy Ood ült le mellém. Tudni kell, hogy az Oodok közelről sokkal furcsábbak, mint a sorozatban. A csápok amik (valószínűleg) a szájuk helyén nőttek, folyamatosan izegtek – mozogtak, de ami a legfurcsább amikor leült mellém, hallani kezdtem egy dalt a fejemben. Elég bizarr, de mégis rendkívüli élmény volt.
- Üdvözöllek a nevem Ood béta 776 –mondta az Ood.
- Az én nevem Rebi , és én is örülök, hogy találkoztunk – feleltem kicsit talán szaggatottan.
- Itt én fogadom a vendégeket, van kedved egy kis sétát tenni a bolygón – kérdezte Ood béta 776. A fagyos bolygón, éppen nem esett a hó, de én mindenképpen meg akartam várni a Doktort így nemet bólintottam a fejemmel. Nagy meglepetésemre az Ood még mindig nem ment el így hát megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni.
- Mond minden Oodnak ilyen neve van, mármint csak egy szám vagy egy betű a fajotok után? – Oké, tudom, hogy gyenge próbálkozás volt, de más egyszerűen nem jutott eszembe.
- Az én népem így adja a neveket - válaszolta, tömören és lényegre törően. Ezzel nem győzött meg arról, hogy képes leszek vele beszélgetni, de azért tovább próbálkoztam.
- Mesélj magadról! Milyen Oodnak lenni?- kérdeztem, végül nagy nehezen.
- Megénekeljük a múltat, a jelent és a jövőt, valójában egyek vagyunk és mégis külön élünk, külön feladattal- fejtette ki, és ez volt az a pont ahol beláttam, hogy a köztem és Ood béta 776 között nem fog létre jönni rendes kapcsolat, egyszerűen hiányzik a valóság, valószínűleg két hét múlva majd rosszul mondom ki a nevét, ő pedig csak egy furcsa idegenre fog emlékezni. Így, hát mindketten ráeszmélve az igazságra, csendben ültünk egymás mellet. Valójában, lehet hihetetlennek tűnik, de elég frusztráló ha egy szótlan UFO ül melletted. Már egy ideje így ültünk, mintha csend királyt játszanánk, amikor az Ood megszólalt:
- A dalod most véget ér – ezzel rám nézett. A szeme vörössé vált és én kezdtem pánikba esni. Mégis miért támadna rám egy idegen vezető Ood? Mindenesetre a szemei eléggé meggyőztek, arról, hogy ez nem csak valami vicc, ezért a Doktor szabályait követve elkezdtem rohanni. Olyan gyorsan futottam, mint még soha. Na jó talán akkor amikor a Doktorral futottunk a kicsi kék groteszk valamik elől. Tényleg, azokkal mi lett? Épp most igázzák le a Földet? A gondolataim össze-vissza cikáztak, nem értettem mi történik. Ennek ellenére, csak futottam és futottam. Támadt egy ötletem és nagyon erősen arra gondoltam az „SOS Doktor"  mert ha akár egy szemernyi telepatikus képességem is van akkor ezen a bolygón biztos működik. Hátranéztem mennyire van messze az Ood és meglepetésemre elég jól tartotta a tempót. Amilyen őrült vagyok még mindig próbálkoztam telepátiával, de már teljesen más üzenettel „ Basszus, Doktor ha meg akarsz menteni itt az ideje mert ha Béta 776 beér nekem lőttek, ......... DOKTOR A CSUDÁBA GYERE MÁR". Újra hátranéztem és közben rájöttem mekkora egy marha vagyok, hogy telepátiával próbálkoztam. Az Ood fenyegetően közeledett, és én nem tudtam levenni róla a szemem. Nagyon ijesztő volt, furcsa módon mégis izgalmas, mintha egy álomba vagy egy másik univerzumba kerültem volna (az utóbbi mellesleg a valóságban is így volt). Rohantam amikor, egyszer csak BUMM. Ez a vége ha az ember nem néz a lába elé, hanem a mögötte rohanó Oodot bámulja. Felnéztem, hogy megtudjam minek mentem neki, és alig hittem a szememnek. Amibe belerohantam az ugyanis a Tardis volt. Oké, értem én, hogy gyorsan futottunk, NA DE ENNYIRE ???????? Megkerültük az egész bolygót????? Most éppen körbefutottam az Oodok bolygólyát??? Hasonló kérdések áramoltak bennem amikor rádöbbentem, hogy elfeledkeztem egy eléggé fontos tényezőről, mégpedig arról, hogy éppen menekülök. Hátranéztem, és az Ood már ott állt mögöttem. A kezében a szikrázó fordítógömb, és én eközben a földön feküdtem mert a Tardis kiütött. No comment. Villámgyorsan felálltam de már nem tudtam elmenekülni. Az Ood egyre közelebb ért, vérvörös szeme kegyetlenséget sugárzott. A telepátián keresztül olyan hangosan dörömbölt a dal, hogy belefájdult a fejem. A szövege csak az az egy mondat volt, hogy „A dalod most véget ér. A dalod most......." amitől nem lettem sokkal nyugodtabb. Végül elérkezett a pillanat és kinyújtotta a gömböt. Halványan érzékeltem, hogy valaki fut felénk a távolban, de tudtam, hogy már késő. Az Ood gömbje hozzám ért és belém nyilallt a fájdalom, de a gömb hirtelen leállt és én nem haltam meg. Pár pillanatig még álltam a lábamon majd összeestem. Forgott körülöttem a világ és tudtam, hogy alig kapaszkodom az életbe, de én nem így akartam meghalni, nem egy elszabadult Ood keze által. Egy pillanatra kitisztult a látásom és láttam, hogy Béta 776 zavarodottan ütögeti a gömbjét miközben a Doktor hátulról elkábítja. A Doktor rögtön odajött hozzám és a karjaiba vett és a világ újra forogni kezdett. Már nem láttam, nem éreztem semmit csupán hallottam , csak abba tudtam kapaszkodni. Hallottam a szonikus csavarhúzó hangját, majd utána azt, hogy a Doktor aggodalmasan szólongat, aztán már kiabál, majd sírni kezd és könyörög, hogy kelljek fel. Én nem akartam, hogy a Doktor miattam legyen szomorú, ezt az egyet  nem. Így hát összeszedtem minden erőmet és bármennyire fájdalmas is volt kinyitottam a szemem. A Doktor még mindig sírt de most megkönnyebbült mosolyt láttam az arcán.
- Köszönöm, köszönöm , hogy nem hagytál itt- mondta inkább magának mint nekem, majd megkérdezte –Hogy vagy? Elég nagy lehetett az áramütés, még akkor is ha csak egy tized másodpercig tartott csak.
- Valóban, elég nagy volt – mondtam és elnevettem magam a megkönnyebbüléstől, bár a hasam szörnyen fájt –de képzeld körbe sprinteltem a bolygót.
A Doktor először csak nézett aztán már ő is nevetett, de az aggódó tekintete elárulta. Tudtam, hogy félt, hogy bármelyik pillanatban visszacsukhatom a szemem, ami azt jelentette, hogy nem túl rózsás a helyzetem.
- Miért nem mentél be a Tardisba? – kérdezte a Doktor szinte már vádlón, de még mindig aggódva.
- Részint nem volt rá időm, részint a Tardis kiütött – feleltem. Erre a Doktor dühös pillantásokat vetett a Tardisra mintha így akarná leszidni őt. Eléggé komikus jelenet volt, de inkább ezt nem jegyeztem meg, témát váltottam:
- Egyébként mi lett a kicsi kék valamikkel a Földön? – kérdeztem. A Doktor erre pajkosan elmosolyodott.
- Azt hittem már sohasem kérdezed meg, azok a Plútó bennszülöttei voltak alapjáraton békések csak véletlenül kerültek a Földre így a Tardissal - itt még egy dühös pillantást vetett az időgépre – visszavittem őket a bolygójukra útban a BBC felé. Valójában azért eléggé veszélyesek voltak mert ha ti emberek megérintitek őket halálos méreg jut a szervezetetekbe, nem ők tehetnek róla egyszerűen ilyenek és kész. Az Idő Lordok kis korukban kaptak a mérgük ellen védőoltást, de persze ezt nem adhattuk be az egész galaxisnak és hát az emberek pont kimaradtak. Mondhatni pechetek volt amiért a fajotok neve „e" – vel kezdődik mert csak a „c" –ig volt elég oltóanyagunk.
Nagyot néztem. Miközben a Doktor mesélt fel is ültem és ámulattal hallgattam. Aztán a Doktor arckifejezése eltorzult és nekem leesett, hogy miért, a Mester miatt. Rögtön felpattant mire nagy nehezen én is felálltam. Elindultunk a Tardis irányába a Doktor hosszúra nyújtott léptekkel, én meg hosszúra nyújtott sántikálással. Ahhoz képest, hogy most csapott meg a sokkal több mint 220V, egészen jó állapotban voltam. Amikor a Tardis elé értünk az néhány Ood volt ott, hogy elbúcsúzzanak tőlünk. Elmondták, hogy majd énekelnek rólunk és bocsánatot kértek Béta 776 viselkedéséért.
- Vannak akik képtelenek elviselni a nevető férfi képét, ezek megőrülnek és elkapják a vörös szemet- magyarázta Ood Alfa bár ezt csak onnan tudtam, hogy a sorozatban is ő beszélt.
- Sajnálom, de ígérem, hogy megoldom a helyzetet – mondta a Doktor komolyan.
- Doktor még valami a dalod – szünetet tartott mintha megzavarta volna valami, én meg vártam, hogy elmondja a szövegét de megdöbbenésemre nem így lett – a dalod lehet, hogy még sem akkor ér véget amikor négyet kopogtatnak, de ha nem is ér véget, elveszítesz számodra valami nagyon fontos dolgot és ki tudja visszakaphatod-e még.
A Doktor felkapta a fejét rosszallóan nézett az Oodra de nem szólt semmit csak bólintott és elköszönt, majd bement a Tardisba. Én mentem utána nem kis meglepődöttséggel. Vajon mire utalt az Ood? Idegesítő volt nem tudni valamit, ami a Doktorral fog történni. Láttam, hogy a Doktort is ez foglalkoztatja. Ekkor esett le először a legalapvetőbb kérdés amit nem értettem hogy hogy nem tettem fel eddig a Doktornak.
- Doktor, hogy hogy nem szerepelek a Ki vagy Doki? –ban  - néztem rá kétségbeesetten. Úgy látszik a Doktornak is leesett mire gondolok.  Valami elveszik valami véget ér és ki tudja visszakapja- e. Kezdem pánikba esni, mi van ha a Doktor elfelejt, ha nem is fogok létezni számára? Gondolatmenetemet azonban a Doktor szakította félbe.
- Nos, azt a sorozatot az őrült jövőbeli énem hozta létre, nyilván nem akarta, hogy pontosan tudd mi fog történni veled, mert a jövő ismerete olykor fájdalmas – mondta bizonytalanul, de nekem ennyi elég volt, egy elfogadható magyarázat. Végül is hallottam a jövőbeli énjét a múltról beszélni, bár ez persze nem garantálta azt, hogy nem veszti el az emlékeit és később nem nyeri őket vissza. Egy valamit nem tudtam még mindig sehova sem tenni ez pedig az volt, hogy meg fogok halni, de eldöntöttem, hogy ezt nem ma fogom megérteni.
- Mindenesetre sietni kell így is késésben vagyunk – mondta a Doktor- és ebben a helyzetben nekem csak egy vigasztaló szavam van – folytatta komor ábrázattal.
- Na és mi az? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal, miközben figyeltem ahogy rohangál körbe a vezérlőpult körül, és folyamatosan gombokat nyomkod.
- Allons-y – kiáltotta az ajkát arra a jellegzetes Doktoros mosolyra húzva, de ezúttal a szemében ott ült a jól leplezett aggodalom.  Ebben a pillanatban rádöbbentem, hogy még mindig pizsiben vagyok.