Do you lock yourself in your room
With the radio on turned up so loud
That no one hears you're screaming?
Ijedve keltem fel. Már nem Nash mellkasán feküdtem.
-Jó napot. Ms. Daylight. -nyitott be az orvos mosolyogva. Én csak motyogtam egy Jó napot Önneket is.
-Jól aludtál? -állt meg mellettem.
-Mondhatjuk. -mosolyodtam el.
-Hát jó. Most megvizsgállak. -indult el az ágyamnal szemben lévő szerényhez. Hirtelen nehezedni kezdett a mellkasom. A szememből könnyek kezdte folyni. Odanyúltam, hogy letöröljem könnyeim, csak hogy az vèr volt, nem pedig könny. Ijedten néztem az orvos. Köhögtem egyet. Vèr jött a torkomból.
-Úristen! -hallottam meg ijedt hangját az orvosnak. Beszélt valamit, majd pár másodperc múlva gondolom orvosok rohantak be szobámba. Körül állták az ágyam, majd elkezdtek kitolni a szobámból.
☆☆☆☆☆
Próbálkoztam kinyitni a szemem, de sehogynem sikerült. Ujjaimat próbáltam mozgatni, de olyan nagy erőt vett volna igénybe, hogy inkább feladtam.
-Doktor úr. -Hallottam meg édesanyám sírós hangját a szoba másik feléből. -Mi lesz, ha nem kel fel? -A végét már sírta.
-Nyugodjon meg hölgyem. Felfog kelni. A szervezetének kell még egy kis idő. -nyugtatta meg az orvos.
-Rendben. Köszönöm. -suttogta, de én még mindig hallottam. Ajtó nyitódást, majd csukádást hallottam, ami azt jelezte, hogy távoztak a szobából.
Újra lecsukódtak szemeim, majd elnyomott az álom.
-Kapj el ha tudsz. -nevettem fel, majd elkezdtem szaladni. Szemem sarkából láttam, hogy Rob utánam fut. Gyorsabban szedtem apró lábaimat, de éreztem Rob kezét a vállamon.
-Megvagy! -vigyorgott a szőke fiú. Megfordultam, majd utána indultam. Nem néztem az orrom elé ezért elestem. Leültem a puha fűbe és pityeregni kezdtem. Rob visszafordult, majd aggódó tekintettel nézett rám. Leült mellém a fűbe. Átölelt apró kezeivel átölelte kicsi, törékeny testem, majd egy puszit nyomott a térdemre. Felállt, majd beszaladt az anyukájához. Az üvegajtón keresztül láttam anyukája aggódó tekintetét. Soha nem szerette ha sírtunk. Mindig mosolygott, ami minket is mosolygásra késztetett. Leültek mellém a fűbe. Rob anyukája Cloe, beseptapaszozta aprócska térdem, és egy puszit nyomott rá.
-Gyertek. Menjünk be. -mosolygott a fiatal nő. Elindultunk utána, egyenesen be a konyhába. Leültünk a fehér bőrszékre, majd izgatottan vártuk mi fog történni. Cloe belépett a konyhába egy tortával. Óvatosan Robra pillantottam aki halványan rám mosolygott.
Újra felébredtem. Próbáltam kinyitni kék szemeim, de nem ment. Ajtó csukódást hallottam a jobb oldalamról. Megpróbáltam kinyitni szemeim. Meglepő módon sikerült, de abban a pillanatban be is csuktam. Újra megpróbáltam szépen lassan. Mikor már teljesen kinyitottam erősödött látásom. Az orvos engem nézett.
-Á. Ms. Daylight. -mosolygott kedvesen. -örülök, hogy felkelt. Most pár vizsgálatot elkell végeznem. -bólintottam egyet.
-Ohh. Míg el nem felejtem. Egy kis amnéziád lehet. - jó, hogy el nem felejtetted de azért köszönöm, hogy szólt.
☆☆☆☆☆
-Szia. -mosolyogtam szélesen.
-Istenem Kimy. Jól vagy? -nézett rám aggódó tekintettel.
-Ömm. Igen. -hajtottam le fejem.
-Ne hazudj kérlek. -fogta meg a kezem Cam.
-Kicsit rosszul. De megvagyok. -mosolyogtam rá.
-Hello gájz! -rontott be az ajtón Nashy, odajött hozzám és egy szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra.
-Szeretlek. -suttogta számba.
-Én is. -feküdtem vissza az ágyba.
-Öm. Nekem... me-mennem kell. Sziasztok. -rohant ki az ajtón Cam.
1 hónap múlva
-Kim. Akkor odaadod a kémia házid? -kérdezte tőlem Cameron, míg én a szekrényemben kotorásztam.
-Persze. -forgattam meg a szemeim, ezzel az erővel be is csaptam régi szekrényem.
-Kérlek. Ne. Fordulj. Meg. -tagolta el nekem a barátom.
-Miért? -fordultam el abba az irányba ahova nem szabadott volna. Nash éppen az egyik cicababa szájában turkált. A nyelvével. Apró könnyek szöktek a szemembe, majd legördült az első, s a második majd a harmadik könnycsepp. Elindultam a wc felé, de Cam megfogta a csuklóm.
-Ne sírj miatta. Nem érdemel meg téged. -nézett rám szomorúan a fiú.
-Igazad van. Erősnek kell lennem. -erőltettem egy műmosolyt arcomra, majd elindultam feléjük Cameronnal az oldalamon. Cam véletlenül neki ment Nash karjának, mire abba hagyták tevékenységüket és femordult Camre.
-Mi a büdös sza....? -nem fejezte be mondatát, mert látta, hogy ott vagyok vele.
-Kim. Megtudom magyarázni. -fogta volna meg a kezem, de elrántottam.
-Nem kell Hamilton. Szakítok veled. -mosolyogtam bájosan rá, majd ott hagytam őket.
-Figyelj. Van több órád? -kocogott mellettem Cam.
-Nem. Épp megyek haza, mint látod.
-Haza kísérlek. -mosolygott rám.
-Nem szükséges. -néztem rá.
-Kérlek. -nézett rám bociszemekkel.
-Okés. -nevettem el magam, majd megöleltem. Miután befejeztük ölelkezésünket elindultunk az otthonom felé.
-Tudom, hogy belül összevagy törve. -fogta meg a kezem Cam.
-Olyan nehéz Cam. Tudtam. Tudtam az elején, hogy nem szabadna, de én hülye, természetesen igent mondtam. -fogtam a fejem és elkezdtem sírni. CAmeron magához ölelt, én pedig szorosan hozzá bújtam.
-Itt vagyok veled. Együtt átvészeljük. Vége lesz. Ha nem, az még nem a vége. -puszilt bele hajamba.
____________
2016
продолжи
