Pozitív II

19.fejezet

 Brandonékhoz készülődöm miközben Guimaci aktívkodik és rugdos,a kis huncut.Brandon hazament,mivel hívták otthonról,de megígérte,hogy jön értem 6-ra.Nagyon izgulok.

Mire végeztem a sminkel és az öltözködézködéssel már majdnem 6 óra volt.Időm sem volt izgulni Brandon már itt volt anya pedig már az ajtón kísért kifeléfé és már ültem be az autóba Brandon mellé.

A kocsiban ülve odahajoltam Brandonhoz és egy gyors csókot nyomtam a szájára majd visszahuppantam az ülésre.

Útközben nem beszéltünk,de ez nem az a fajta csend volt amikor azon gondolkodsz,hogy mit mondhatnál.Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát.

Pár perc mulva megálltunk egy ház előtt.Nem volt egy villa,nagynak és otthonosnak nézett ki kívülről.Ránéztem és felsóhajtottam mire felkuncgogott,majd egy puszit nyomott a homlokomra.Kiszállt az autóból átfutott az én oldalamra,kinyitotta az ajtót és kezet nyujtott.

-Hölgyem-mondta fa arcal.Felkuncogtam majd egy rövid csókot nyomtam az ajkára.

-Szeretlek.-mondtam a nyilvánvalót

-Tudom.-ennyi.Ennyit mondott hiába vártam a többit nem jött.

-Ennyi?-kérdeztem

-Kihagytam valamit?-játszotta az értetlent

-Szerintem igen.

-Hmm...Nem jut eszembe semmi.-játszott tovább,mire csak felhúztam a szemöldököm.

-Gyere mát ide!-húzott magához és ölelt át.-Tudod,hogy szeretlek.

-Tudom.-öleltem én is magamhoz

-Na gyere menjünk be.-húzott magaután

Amint beléptünk megcsaptak az illatok.Sült csirke,nyami.Beléptünk és egyből ott termett egy fiatalos nő és már körbe is ölelgetett.

-Persze,velem ne is foglalkozzon senki!-tettette a sértődöttet.Mire mi-gondolom az anyukájával-összenéztünk és kitört belőlünk a nevetés.Úgy érzem nem leszünk rosszba,rendesnek tűnik.

-Gyertek,üljünk le enni és közben beszélhetünk.Jaj,de buta vagyok,be sem mutatkoztam Kara vagyok.-mondta

-Nagyon örülök,Lidya vagyok.

-Megjöttek már?-sietett ki egy férfi miközben a nyakkendőjét próbálta megkötni kisebb-nagyobb sikerrel.

-Igen,megjöttek.-nevetett és odament,hogy segítsen bekötni a nyakkendőt.Miután sikerült a férfi kezet nyújtott,hogy bemutatkozzon.

-John vagyok,Brandon apja.

-Nagyon örülök,Lidya O'brien.

-Menjünk enni,gyertek.

-Már nagyon éhes vagyok.-szólaltam meg

-Te is?Mikor terhes voltam Brandonnal egyfolytában éhes voltam.

-Én is!Azt sem tudom,hogy tudok ennyit enni!-nevettem és velem nevetett Kara is.

Úgy érzem jól elleszünk és nem is zavarja őket,hogy ilyen fiatalok vagyunk,egyszerűen csak elfogadták és próbáltak segíteni.

Oké,tudom nagyon sokat késtem,de egyszerűen nem volt időm írni.Most vagyok 8.-os és egyfolytában csak tanulok.Igyekszem mostantól sűrűbben hozni a részeket,de nem ígérek semmit.