Kezdődik a vég

Zoli bá

- Disznóhús, meg krumpli. – felelte egy gazdától elvárható hanyagsággal.
- Ugyan csak mérnök volnék, de azt hiszem, a disznóhúst megismerem. De ha jól tudom, az egyébként sem lehet benne, mivel egyik Földgyűrűn sem lehet állatot tenyészteni, még a legalapvetőbb élelmiszernövényeket is alig. És ha már itt tartunk, ebben krumpli sincs, az is hétszentség!
- Nem akarod tudni az igazat, fiam. - rázta meg a fejét az öreg gazda - Semmi olyasmi nincs benne, ami árthatna, legyen ennyi elég. Bízz bennem. Nem akarod tudni. Egyébként pedig rossz az informátorod, vágd nyakon. Van állat. Odaát a hármason. A „Királyoknak”. Azoknak kell ám! Biztonság, luxus, dőzsike. A pusztulásba taszították a Földet, aztán ide hozatták magukat, hogy itt folytassák tovább a pocsékolást meg a mértéktelenséget. Az kell ezeknek! Aki pedig dolgozik, azt kirekesztik mindenből. Így volt ez fiam, mindig is, és úgy tűnik, ezután is. Ők utálnak minket, mi meg őket. Ez az élet rendje… - keserűen felnevetett.
- Milyen hármas? Csak két Földgyűrű van! - értetlenkedtem kiürült tányérom fölött. Már arról is megfeledkeztem, hogy gyomrom még mindig ételért kiált.
- Három. Nem régen fejezték be a munkálatait. Itt van a szomszédban. Nem a kettes után, hanem a mi másik oldalunkon, közelebb a Földhöz. Ott biztonságosabb. Nem érik őket annyira a meteorrajok. Hadd legyünk csak mi a golyófogók! - pillantása elkomorult, gyanakodva tette fel következő kérdését - Azt mondtad, mérnök vagy. Akkor tudnod kéne róla. Talán még ismered is a tervezőjét. Valami Kovács… A keresztneve meg F-betűs. Flórián, vagy Farkas… Valami hülye kutyaneve van.
- Hogyne ismerném. És azt hiszem, ideje is lenne már bemutatkoznom. Kovács Félix. Igen, én volnék. Jó tudni, hogy nem hiába dolgoztam annyit a terveken. - kezet nyújtottam, erre ő kinevetett. Valahogy én nem tartottam olyan mókásnak a helyzetet.
- Kicsit átvágtak, mi, fiam?
- Egy egész kicsit, öregapám. - biztos voltam benne, már nem jöhet rosszabb, ennél lejjebb már nem csúszhatok.
- Erre inni kell! Móni! Móni! Hozzál szíverősítőt! - kiabált, aztán a faház ajtaján túlról meg is érkezett egy testes hölgy, kezében butykossal, meg két apró pohárral. Töltött, elénk helyezte az italt, és a butykost is, majd kiviharzott újra, anélkül, hogy szólt volna egy szót is, vagy csak ránk nézett volna. Zoli bá meg folytatta.
- Nem szokásom minden kósza népet beavatni, de ezek után azt hiszem, benned megbízhatunk. Szóval úgy döntöttünk, összefogunk. Van egy tervünk.

            És mesélt.