Run-Out of the World

Part 2

Egy újabb nap virradt New Yorkra.
22 évesen már dolgozni járok, egy közeli stúdióba. Fotósként álom meg a helyem. Imádom ezt csinálni, amellett, hogy ez a munkám a szenvedélyem is.
A főnökeim kicsinylően néznek rám, tehetségemet elismerik, de mivel nagyobb nevek is dolgoznak a cégnél, őket részesítik előnybe.
Na, de vissza a jelenbe.
Felkaptam a megszokott fekete összeállításomat és elindultam.
-Mi van ribanc? Nem telik színes ruhákra?-szólt be a szomszéd srác. Lehajtott fejjel blattyoktam tovább, de nem hagytam annyiban. Két kezemet a magasba emelve, bemutattam neki, mire rögtön abbahagyta a nevetést.
-Dray! Késett!-szólt a főnököm.
-Tudom, de talán nem kéne elvárnia, hogy percre pontosan kelljen beérkezni, az embernek vannak fontosabb dolgai is minthogy a maga mocskos elvárásainak megfeleljen. Egyetlen rohadt percet késtem, de maga máris jelez mint valami stopperóra.-köptem oda a szavakat.
Nem szidhatott le, már megszokta tőlem.

A mai nap csak papírmunkából állt, így hamarabb szabadulhattam.

A lámpa átváltott zöldre, én pedig elindultam a zebrán. Egy autó viszomt figyelmetlen volt..