Run-Out of the World

Part 4

-Semmi kedven magához!-jelentettem ki, elkerülve az esetleges félreértéseket.
-Nem azért jöttem, hogy beszóljon, hanem azért, hogy segítsek.
Szemforgatva sóhajtottam egyet. Mindenki ezt mondja. Rajtam már nincs mit segíteni, egy halott lélek vagyok, élő testben.
-Mondja amit akar, és ha értelmesnek találom talán, ismétlem TALÁN válaszolok is.
-Meséljen magáról!-mondta, egyszerűen.
Kis nevetést hallattam, mit kellett volna mondanom? Ki vagyok?
-A nevem Alicia Dray. Depressziós vagyok. És..
-Köszönöm, ennyi elég!-intett le, ezzel még ellenszenvesebbé téve magát.
-Mi okozza a depresszióját?-nézett a szemembe.
-Ez egyszerű. Az egész. Minden, ami létezik. Bármit teszek rosszul sül el, furcsa dolgok kötődnek hozzám. A szüleimet 3 éves koromban veszítettem el egy autóbalesetben, amelynél csak én nem sérültem. Azóta sem tudom ezt kiheverni, és amik erre az űrre rakódtak, egyre nehezebbek. Már nem sokáig bírom.-gördült végig egy forró könycsepp az arcomon.
A végén egész jót beszélgettem az agykurkásszal (alias Lena). Nem bántam meg, mert még azt is mondhatnán, hogy segített, bár nem sokáig tartott a hatása. Kiengedtek a kórházból. Nem járt más a fejembe csak a halál gondolata. A legjobb barátom lett, ez az egész jól esett, minden eféle gondolatom jót tett és mégjobban hajlottam a dolog elvégzéséhez. Hazaérve rögtön egy kötelet kerestem.