Run-Out of the World

Part 7

-Ez egy rossz vicc.
-Hölgyem, nem. Mr.Styles biztosítja majd a biztonságát.-közölte az orvos.
-De én nem akarok vele élni!-emeltem fel a hangom.
-Talán nem vagyok elég vonzó?-vonta fel a szemöldökét Harry.
Az érzelmek örvényként kavarogtak bennem. Még mindig a halál csodás gondolata volt a legjobb, de közben elvarázsolt még valami. Harry személyisége, és lassan kezdett egyre erősebbé válni.
-Mielőtt még elkezdenéd csapni a szelet nekem, tudd, hogy nem vagy az esetem.-görbítettem lefelé a szám.
-Ohh tényleg?-kérdezte.
-Ohh tényleg!-vágtam rá.
-Maguk jól kifognak jönni!-szólt közbe az orvos.
-Szerintem is.-mondta Harry, majd kisétált a kórteremből.
-Seggfej.
-Hallottam!
Az éjjszaka gyorsan telt, már régóta nem álmodom, ami nem zavar. Legalább már akkor sem szenvedek az élet gondolatától, hogy dolgok játszódnak le előttem. Sosem hiányozna. Már nem érzem magam élőnek. De mégis kavarognak bennem érzések, fura érzések.  Amikről még én sem tudom mik.
-Jó reggelt!
-Mi a francot csinálsz itt?-pislogtam kómáson, a csak homályosan látott fürtjeire.
-Pakolni kell, fél óra múlva indulunk!-virult.
-Én nem megyek!-jelentettem ki határozottan.
-Milyen kis aranyos vagy. Még mindig hiszel a tündérmesékben? És abban, hogy ha valamit akarsz, akkor az mindig megvalósul?-gügyögött.
-Abban hiszek, hogyha most azonnal nem hallgatsz el, akkor letépem az arcod és a hátadra varrom.
A válaszomat csak meglepődött pislogással jutalmazta.
Már nem éreztem azokat az érzelmeket magamban, seperc alatt eltűntek. Így újra üres lettem. És csak Harry szavai kellettek hozzá.