Ámulatban

Hatodik rész

Kabóka Lovastanya, a legjobb hely a világon. Érzelmileg nagyon kötődünk, oda mert igazából itt lettünk jóban. Szóval tetszett az ötlet hogy megyünk, és már egy óra múlva úton voltunk. Már majdnem odaértünk anyát, amikor eszembe jutott valami.

- Anya, kivel leszünk?

- Petrával. - összenéztünk Annával.

- Oké.

Petra alapvetően egy jó edző, csak mióta gyereke van, teljesen megváltozott. De mivel nyár van, és Iza és a Debi is lovagoltat és Péter nem ér rá, ezért Ő maradt csak. De az viszont jó, hogy ilyenkor szoktunk találkozni régi barátainkkal akik a tanítványai. 

~ Órákkal később ~

 Fantasztikus napunk volt. Sikerült elfeledtetni velünk a tegnapit. De csak egy ideig. Ahogy mentünk haza, úgy elhaladtunk az Aréna mellett. Egyből elkomorodtunk, és máris a sírás szélén álltunk. Elfordítottuk a fejünket a másik irányba. Némán telt az út további része.  

Hazaértünk. Mármint Annáékhoz. Még ma itt alszom,majd holnap megyek haza. Ettünk egy picit, majd felmentünk a szobába. Bementem a fürdőbe, levettem a ruháim, majd beálltam a zuhany alá. Hagytam hogy a forró víz végigfolyjon testemen.  Kezembe vettem a tusfürdőt és megmosakodtam. Felvettem a pizsamám, majd elindultam befelé a szobába. Az ajtónál hallottam hogy Anna sír. Benyitottam, ledobtam a ruháim és odarohantam zokogó barátnőmhöz. Azonnal ölelésbe vontam.

- Én már nem bírom... Nincs perc, hogy ne jutna eszembe. Miért kellett ennek megtörténnie? - kérdezte sírva. 

- Nem tudom... - sírtam én is - Fogalmam sincs. Soha nem gondoltam volna hogy ez valaha megtörténne vagy csak hasonló. 

Pár percig csak sírtunk némán. Végül kimondtam ami már azóta nyomasztott, hogy kijöttünk az Arénából. 

- Sajnálom. Az egész az én hibám. Tudhattam volna... - itt megakadtam, majd nagy nehezen folytattam - Már az elejétől tudnom kellett volna...

- Nem a te hibád. - vígasztalt.

- Dehogynem. Hogy lehettem ennyire naiv? 

- Ne butáskodj! Mindketten naivak voltunk. - mosolygott könnyes szemmel. Annyira jól áll neki a mosoly. Sokkal szebb lesz tőle a csinos kis pofija. Még szorosabban öleltem. 

- Átvészeljük. Együtt. És elfelejtjük. Minden olyan lesz mint volt. 

- Ígéred? - kérdezte. Kicsit vacilláltam. Semmi sem lesz ugyanolyan mint volt. De még nem mondom el neki.  Hadd higgye azt hogy minden jobb lesz. 

- Ígérem. 

- Akkor jó. - nyugodott meg majd még jobban átölelt. Ilyenkor olyan aranyos,mint egy óvodás kislány, aki mese közben aggódva megkérdezi az anyukájától, hogy Ugye a hercegnőt megmentik? majd a válasz után megnyugszik és ámuldozva hallgatja a mese végét.
Viszont rosszul voltam amiatt hogy hazudnom kell neki. 

Mivel már lenyugodott, bebújtunk az ágyba, megnéztünk egy filmet a Laptopon, majd elaludtunk.