Switched

Négy

„Mindig ez van. Izgatottan várod, hogy eljöjjön a nap, aztán, amilyen lassan jött, olyan gyorsan tova is száll. Néhány nap múlva már csak ez emlékeztet rá, ennyi maradt a szülinapból: egy szál hervadt rózsa."

Dominick szombat reggel már korán felkelt, hogy Jamie kedvenc reggelijét elkészíthesse. November 22-e volt, aznap lett a fiú hivatalosan is 16 éves. Miközben sült a gofri, leült az étkezőasztalhoz, és azon kezdett töprengeni, hol lehet Nora. A nő ugyanis hétvégenként nem szokott dolgozni, ha pedig valamelyik gyerekének születésnapja volt, a fiú szinte biztos volt benne, hogy nem csinálna más programot. Úgy döntött, felhívja őt, hogy tőle kérdezze meg.

Néhány másodpercig kicsengett a telefon, míg végre az ismerős hang szólalt meg a vonal végén.

– Szia Dominick, hát te már ébren is vagy?

– Igen, Jamienek csinálok gofrit. –nyúlt a csokoládészószért, hogy valamivel lefoglalja a kezét.

– Édesem, figyelj, megbetegedett az egyik kollégám, és engem kértek meg, hogy ugorjak be helyette. Pontosabban nem megkértek, hanem nem volt más választásom. –sóhajtott Nora. - Tudod, milyen a főnököm. –próbálta kitölteni a fiú oldaláról jövő csendet.

– Aha. - érkezett az egyszavas válasz. Dominick nem akart többet mondani, mert félő volt, hogy csúnya dolgok csúsztak volna ki a száján. Nem csak az anyjáról, hanem az apjáról is, aki az elmúlt években sem kereste a születésnapján a fiatalabbik fiát, és valószínűleg aznap sem fogja.

– Próbáltam elcserélni, de túl sokan vannak betegállományban, nem volt kivel. –mentegetőzött ismét.

A fiút továbbra sem hatotta meg a magyarázkodás.

– És mikor jössz haza? –állt fel, hogy kiszedhesse a gofrisütőből az elkészült péksüteményeket.

– Délután négykor eljövök, és akkor ünneplünk. Arra gondoltam, áthívhatnám Natanielt is, ha nem sokára már úgyis a család tagja lesz.

– Nem tudom, szerintem ezzel még várnod kéne egy kicsit. –tette tányérra az ételt.

– Úgy gondolod? Talán nem volt nektek szimpatikus? –fojtotta vissza a nő a lélegzetét.

– Nem erről van szó. Szerintem egyszerűen kellemetlenül érezné magát. Hiszen alig néhányszor találkoztunk vele. Mégiscsak szülinapot ünnepelünk. Jamie csak feszengene előtte.

– Rendben. –fújta ki a levegőt Nora. – Ha így gondolod, lehet benne valami. Te azért jobban tudod, mi zajlik a fejében, mint én.

Erre Dominick nem válaszolt semmit. Bőven nyomott a csokoládészószból a gofrira, majd elköszönt az anyjától, és elindult Jamie szobája felé.

Az öccse hálószobája déli fekvésű volt, ezért mindig rengeteg fény árasztotta el a helyiséget. Novemberhez képest a nap még mindig fényesen ragyogott, barátságossá varázsolva a légkört. A fiatalabbik fiú, a testvérével ellentétben nem szerette a sötétítőfüggönyöket, szívesebben aludt el úgy, hogy a holdsugarai bevilágítottak az ablakon.

Dominick beljebb lépett a szobába, majd az éjjeliszekrényre helyezte a reggelivel megpakolt tálcát. A szőke fiú állig betakarózott, erősen szorította magához a vastag paplant. Az éjszaka teljesen összekócolódott a haja, és a világos tincsek az arcába hullottak, miközben aludt. Ajkai enyhén elnyíltak, miközben egyenletesen lélegzett.

Dominick, ahogyan sejtette, a fiú nem ébredt fel a közeledésére. Szinte hangtalanul ült le az ágya szélére, majd Jamiehez hajolt. Belecsókolt a nyakának a hajlatába, mire a fiú ajkai mosolyra húzódtak. Hirtelen ölelte át a fiú nyakát mindkét kezével, így az idősebb elnyúlt rajta. Néhány pillanatig csak bámulta azokat a gyönyörű szemeket egészen közelről, majd összeérintette az ajkukat. A már ismerős puha, rózsaszín ajkak néhány másodpercre elfelejtették vele, miért is jött igazából. Jamie kezei a fiú nyakáról, a gerince mentén siklottak végig, borzongást váltva ki a fiúból.