Switched

Kettő

                                                          „sötét leszel, behorpadt néma seb,

                                                                  az éj, s az arcom odalent."*

Néhány nap elteltével Jamie és Dominick visszarázódtak a szokásos hétköznapokba. Voltak bent a kórházban az anyukájuknál, de Nora még mindig nem ébredt fel. Nataniel rendszeresen rápillantott a fiúkra, hátha szükségük van valamire, amit Dominick személyes sértésnek vett, és a testvére alig bírta mentegetni őt a férfi előtt.

Aznap ismét ketten voltak otthon, egy hihetetlen lassan telt iskolaidő után. A nappaliban ültek, az addigra már törzshelyükké vált kanapén. Jamie a matek leckéje fölé hajolt, összehúzott szemekkel próbálta kiszámolni a feladatot, az idősebb fiú pedig laptopozott.

- Feladom. –esett ki a szőke kezéből a grafitceruza, hangosat koppanva a parkettán. A fiú a tekintetével követte, ahogyan egyre messzebb gurult tőle az íróeszköz, mígnem eltűnt a szeme elől. Begurult a tévét tartó szekrény alá. Néha úgy érezte, pontosan ugyanígy esnek ki a dolgok valójában is a keze közül.

A bátyja rá emelte a tekintetét, és melegen elmosolyodott.

- Nem irigylem az írószereidet, mindig földhöz vágod szegényeket. Pedig ők nem tehetnek semmiről. –kezdte heccelni a fiú. Erre a szőke csak a szemeit forgatta, majd ledobta a megviselt füzetét a földre, és közelebb mászott Dominickhez. A fiú ölében a laptopja pihent, amit Jamie nemes egyszerűséggel felkapott, majd letett a földre, hogy elfoglalhassa a helyét. A szőke Dominickkal szemben helyezkedett el, aki tudta, hogy mi következik. Az öccse, most hogy Nora nem volt otthon, a szokottnál is érzékenyebb, ingerlékenyebb lett, és annál inkább igényelte a szeretgetést. Mint egy kismacska. –futott át Dominick agyán a gondolat. Végül is –húzta végig ujjait a fiú tincsein – a pihe-puha szőr meglenne hozzá.

- Persze, nyugodtan aggódj csak élettelen tárgyak lelki egyensúlyáért, miközben engem mentálisan tönkretesz ez a szar. –bökött a fejével a földön heverő füzet felé, unott tekintettel, majd az arcát a fiú mellkasába fúrta.

Dominick mindig örömmel figyelte a testvére színpadias szenvedését, és mivel tudta, hogy a célja az együttérzése kivívása volt, ezért úgy tett mintha sajnálná őt.

- Szegénykém –simított egy világos tincset a füle mögé- mit tehetnék érte, hogy jobban érezd magad? –kalandoztak a kezei a szőke belsőcombjára. A reakció egy vágytól izzó szempár volt, miközben finom csípőmozdulatokkal mozogni kezdett az ölében.

Jamie terve fordítva sült el, ugyanis ő akarta felhúzni a fiút, de mivel lényegében rajta ült, és egymásnak nyomódtak mindketten odalent... A keze önkéntelenül mozdult, és végigsimított a fiú frissen borotvált, illatos arcán. Bár a borostáit szerette a legjobban, ilyenkor nem tudta megállni, hogy ne cirógassa az ujjaival a tükörsima bőrt.

Az idősebb fiú magához húzta a tarkójánál fogva, és egy vad csókban részesítette őt. Jamie először nem értette ezt a hirtelen jött dominanciát, de rá kellett döbbennie, hogy élvezi átadni magát a másiknak, tetszik neki, hogy nem fogja vissza magát, mint általában, attól félve, hogy valami kárt tesz benne. A nyelveik egymásnak dörzsölődtek, összekoccantak a fogaik, majd fogak harapását érezte az alsó ajkán, ami enyhe fájdalommal töltötte el őt, de ettől csak még keményebbé vált odalent. Egyszerűen nem tudott ellenállni a kontroll nélküli Nicknek, hevesen tépett a hajába, miközben a fiú még mindig az ajkát marcangolta. Mintha felszínre tört volna az elmúlt napok összes feszültsége, aggodalma, szomorúsága, és mindkettejükből egyszerre akarnának távozni ezek az érzelmek.