Be Like A Cool Kids~Hunter Rowland

1.

Sziasztok! Lauren Dallas vagyok. Igen, annak a szexi Cameron Alexander Dallas húga. 15 éves vagyok. Szőke hajam és kék szemem van. Együtt élek a testvéremmel és a barátaival. Modell vagyok de csak fotós modell. Nagy példaképem Cara Delevigne.

Nemrég végeztem a stúdióban. Bementem a közeli Starbucks-ba egy üdítő kávéért. Kikértem majd fizettem. Felkaptam a gördeszkámat és kávéval a kezemben mentem haza. Egy húsz perc után hazaértem. Beléptem a házba és rengeteg szúrós pillantást kaptam egyszerre. Tudjátok, nem olyan könnyű együtt élni hét pasival-valamikor többel-úgy, hogy te vagy egyedül lány és csak 15 éves vagy.

-Mi az?-kérdeztem.

-Megmondtam, hogy nem gördeszkázhatsz kávéval a kezedben. Elesel és összetöröd magadat és puff, lőttek a karrierednek.-akadékoskodott Cameron.

-Istenem, megmondtam már, hogy nem vagyok kis pisis. Tudok vigyázni magamra!-kiabáltam rájuk.

-Figyelj, Lauren most jól! Ameddig velünk laksz addig te nem beszélsz így velünk! Világos?! Most pedig takarodj a szobádba kis kurva!-ordított rám Cam. Ijedten néztem felé. Sosem volt ilyen.

Mogyoróbarna szeme egy pillanat alatt átváltott sötétbarnára és fenyegetően nézett rám a pillái alól. Könnyekkel a szememben szaladtam fel a szobámba. Tudja jól, hogy nagyon érzékenyen érint ha elhordanak mindennek. Most elmesélem miért.

Régebben, még általánosban volt egy barátom aki fogadásból járt velem. Én persze bedőltem neki. Majd mikor egyszer véletlenül nekem küldték az e-mailt elolvastam azt. Benne volt, hogy mikor mit csináljon velem. A következő pont pedig az volt, hogy fektessen meg. Abban a percben szakítottam vele. Az utolsó fél évemet megkeserítette. Még a bátyám is bement az igazgatóhoz panaszkodni. De semmi. Mivel a fiú anyja nagyon jóban volt az igazgatóval. Így fél éves sírás után, elballagtam és neki álltam modellkedni.

Rávetettem magam az ágyamra és sírtam. Miért? Mit rontottam el? Mivel érdemeltem ki ezt? Mert kávéval közlekedtem már kurva vagyok?! Köszönöm Cameron, igazán szeretlek! Zokogtam, zokogtam és a változás képen zokogtam. Egy fél óra múlva kopogtak az ajtómon.

-Ki az?-kérdeztem erőtlenül.

-Én vagyok.-szólalt meg Cam.

-Tűnj el!

-De, Lau! Nem úgy gondoltam. Kérlek engedj be.

-Nincs mit tenned Alexander. Kimondtad a többi nem számít. Most viszont tűnj el!-már csak lépteket hallottam. Beleültem az én kis buborék hintámba és gondolkodtam. Egyszer csak valaki bejött az ablakomon és elkapta a derekamat. Hunter volt az.

-Jaj, nagyon megijesztettél.-mondtam miközben a szívemet fogtam.

-Nem akartalak. De gondoltam felvidítalak. X-boxozunk?-kérdezte kiskutya szemekkel.

-De ez csak neked jó. Mindegy, fifázzunk!-előkaptam a konzolt és beállítottam a játékot.

Két órán keresztül játszottunk majd megéheztünk. Lementem a konyhába és neki álltunk a csokis muffin készítésének. Fél óra után már boldogan majszoltuk a finomságokat. A finom illatra az összes fiú kapta fel a süteményeket.

Leültünk a nappaliba. Hunter átkarolta a derekamat és úgy ültünk. Elkezdtünk beszélgetni. Miután kibeszéltük magunkat mindenki elment fürdeni és aludni. Az óra lassan tizenegyet ütött. Meggondolatlanul átmentem a testvérem szobájába. Az ágyán feküdt és könnyezett. Sosem láttam még így. Ő egy nagyon erős fiú, de most rettentő sebezhető volt. Leültem vele szembe és szorosan megöleltem. Tudom, hogy csak jót akar nekem de nem így kéne kifejeznie.

-Nagyon sajnálom Lauren. Szeretlek és te vagy a mindenem, de most kicsusszant a számon. Te vagy a legjobb húg az egész világon. Nem akarlak elveszíteni.-sírta a vállamba.

-Nem baj Alexander. Én is szeretlek.

-Tudod, hogy utálom ha így hívsz.

-De jól esik idegesíteni. Bocs.-nevettem fel.

Ezek után jól megcsikizett. Majd végül szabadon engedett. Sírtam a röhögéstől és úgy mentem el aludni.

Az éjszaka kellős közepén arra keltem, hogy egy hatalmasat dörrent az ég. Tudni illik, nagyon félek a vihartól. Nem bírtam visszaaludni ezért kilopakodtam a szobámból. Fogalmam sincs melyikbe de bementem az egyikbe. Felkeltettem az illetőt.

-Mit keresel itt Lau?-kérdezte rekedtes hangon Hunter. De jó! Pont hozzá kellett benyitnom.

-Nagyon félek a vihartól.-motyogtam szégyenlősen.

-Gyere ide te lány.-mondta és karjai közé vett. Így aludtunk el. Ismét.

Reggel egy vaku kattanásra ébredtem fel. Mindenki ott volt és minket fotóztak.

-Elmehettek a tudjátok hova.-suttogtam ingerülten.

-Olyan cukik voltatok. Egyem a burátokat vagy mit.-nevetett Daniel.

Felkeltem de véletlenül sem úgy, hogy felkeltsem ezt az álomszuszékot. Lementem a konyhába reggelit csinálni. Végül az amerikai palacsinta mellett döntöttem. Elővettem a hozzávalókat és kikevertem a tésztát. Mindenkinek csináltam egy jó nagy adagot. Hihetetlenül finom lett.
-Lauren. Hol tanultál meg ilyen jól főzni?-kéddezte teli szájjal Johnny.
-A gimiben jelentkeztem főzőtanfolyamra plusz szakként. És nagyon jó. Még egy pár évig tanulom. Addig lesz neked kaja hidd el.-nevettem el magam. Mindenki nevetett.
-Tényleg. Négy nap múlva suli. Meg indul a MAGCON turné.-jutott eszébe Jacobnak.
-Addig veled mi lesz Lau?-kérdezte szomorúan Brandon.
-Én itthon maradok. Mostanában sokáig fogok dolgozni. Szóval, ezt most kihagyom.
-Ez jó pár hónapos lesz. El leszel?-kérdezte aggodóan Blake.
-Figyelem. Én főzők, takarítok, mosok egész nap ti meg lapítjátok a seggeteket. Na, ki nem tud megélni?-kérdeztem Ludmillásan. Igen, régebben néztem de most már megutáltam.-Majd áthívom Skylynnt.
-Nash tesóját? Ember ő egy hatéves kis csöppség.
-De olyan jófej.
-Nekem mindegy.
-Lina és Hope meg tuti nem ér rá, mert a szüleik csak hétvégente engedik el őket bárhová.
Ezek után felkelt az álomszuszékunk. Leültem a bárpult elé és elfogyasztotta a reggelijét. Nem volt rajta póló, így tökéletesen látszódtak az izmai. Kicsit túl feltűnően bámulhattam mert hatalmas vigyor keletkezett az arcán.
Oh, te Szent Isten! Miért mindig én hozom magamat kínos helyzetbe? Lassan elegem van belőle, hogy két óránként vörös a fejem.
Inkább elvonultam a nappaliba tévét nézni. Éppenséggel a PLL ment amit nagyon imádok. Pont az a rész ment aminél tartok! Ehhez tehetség kell! 😂
Az egész rész alatt hozzám se lehetett szólni, úgy néztem a sorozatot. Miután vége lett, felbattyogtam a szobámba felöltözni. Felvettem egy fehér haspólót, egy farmer sorttal.

Szőke loboncomat kifésültem és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Egy kis szájfényt dobtam magamra és kész is voltam. Itthon zokni nélkül mászkálok. Átrohantam Jacobhoz.
-Jácob! Játszunk valamit.-ugrottam rá mire fájdalmasan felnyögött.-Nem vagyok ilyen nehéz.
-Nem tényleg nem vagy az.-fogta magát és két kézzel feltolt a hasáról.
-Na, valakinek nőtt az izma.
-Aki tud, az tud.
Ekkor benyitott valaki a szobába...