Hunter volt az. Amint meglátott minket rögtön kirohant a szobából. Na, szép! Hunter kiakadt, Jacob meg értetlenül nézi az ajtót még mindig. Gyorsan utána futottam. De sajnos ő gyorsabb volt így már elhagyta a házat. Kirohantam az utcára.
-HUNTER! HUNTER!-kiabáltam eredménytelenül. Se kép, se hang.
Sírva visszarohantam a házba. Mi lesz ha baja esik? Mi lesz ha részegen jön haza? Mi lesz ha elkapja a rendőrség? De, mi lesz ha meghal? Azt sosem tudnám felfogni. Meghal miattam én leszek az öngyilkos. Az ágyamon bőgök szüntelenül és várom a csodát. Hogy hazajön és megbocsájt. De, sosem fogja. Reménytelen vagyok. Egy reményekkel teli, reménytelen lány. Minden galibát én okozok, mindent tönkreteszek pláne, hogy semmirekellő vagyok.
Lauren Dallas, a világ egyik legnépszerűbb emberének testvére egy mindjárt depresszióba kerülő lány.
Imádom! Két óra múlva lesz a fotózásom és még be is kell mennem. Addigra jó lenne rendbe szedni magamat. Bementem a fürdőbe és lemostam azt a kevésnyi sminket ami rajtam volt. Helyette feltettem egy kicsit füstősebbet. Hajamat szépen kifésültem majd egy picit begöndörítettem. A ruha maradott mert tökéletes lesz a munkához. Még naradt egy órám, és abból felet utazással töltök. Addig is telefonoztam. Megnéztem a közösségiket. Twitteren egy érdekes bejegyzést találtam Brandon oldalán. Nem is itt van? Mikor ment el? A képen Huntah volt egy szőke csajjal egy bárban. Hunter már tisztára be volt állva. A csajon meg egy falatnyi ruha sem volt konkrétan.
Képes voltam nem sírni ezen a képen. Gyorsan kiléptem twitter és beültem Cam autójába. Megkértem hogy vigyen el a fotózásra. 40 perc után, mivel dugó volt szerencsésen odaértünk. Kimberly és akkor ért oda mint mi felmentünk a 8-ra és kezdődött a munka. Az idióta seggfej fotós össze-vissza ráncigált. Parancsolgatott amikor, itt mi vagyunk a főnökök ő csak fotóz. Én mondom meg, meg Kimberly a fotókat. Ő csak kattintson, ne parancsoljon. Miután jól kioktattam magamban, szünetet tartottunk. A büfé felé mentem és kértem egy finom jegeskávét. A tizenöt perces szünet után, újra kezdtük.
Nagyjából hétkor jöttem ki. Camy már ott várt egy csapat rajongóval. Miután sikeresen kiosztotta az aláírásokat hazamehettünk.
-Cam, Hunterrel mi van?-kérdeztem aggódóan.
-Megvan. Blake megtalálta. Ne kérdezd hogyan, egy szőke csaj házában voltak. Hogy hogy derítette ki azt nem tudom. Full részeg, most pihen.
-Ok.
-Tudom, hogy szereted és ő is szeret téged. Látszik rajtatok. Te bevallottad nekem már csak neki kéne.-mondta együttérzően.
-De mivan ha nem szeret? Ha csak egy barátja vagyok?-kérdeztem kétségbe esetten.
-Nyugi, beszél vele majd Brandon. A vak is látja, hogy szeretitek a másikat. Nálad csodálatosabb, szebb és okosabb lányt nem kívánhatna az ember. Ha nem a testvéred lennék tuti, hogy letámadnálak.-erre elég hülyén nêztem rá.
-Tényleg veled mi van? Olyan rég hallottam kiről?-próbáltam viccelődni.
-Hilaryt. Szakítottunk, hála égnek.-sóhajtott fel.
-Na, örülök. Utáltam a csajt.
-Én is. Csak éjszakára kellett.
-Pfúj! Undorító vagy!-csaptam vállba.
Egy csajfelszedő bátyám van! Bár, ha jobban belegondolok akkor más is járhatott így. Például, Sabrina vagy Lauren.(Orlando) Végre hazaértünk. Lezuhanyoztam majd megvacsoráztam. Aaron rendelt pizzát mindenkinek és befaltuk. Felmentem a szobámba majd elaludtam.
Egy gyönyörű mezőn járok. Tele van virágokkal, lepkékkel. Tőlem jobbra, pár méterrel arrébb meglátok egy alakot. Pontosabban egy fiút. Közelebb megyek és rájövök, hogy ez Hunter. Ráugrok és megcsókolom. Azonnal visszacsókol. Sajnos levegő hiányában el kellett válnunk, de valami megváltozott benne. Szemei sötétzöldek lettek, mosolya gúnyos volt. Egyszer csak elengedett én meg leestem a földre. Ránéztem és egy gyilkos pillantást vetett rám majd el kezdett forogni velem a világ. Csak forgott és forgott. Majd végleg elnyelt a sötétség.
