Two Guys, double problem

Vallomás és megbocsájtás

Sziasztok! Egy olyan résszel jönnék, ahol a fiúk szemszögéből játszódna le maga a rész! Remélem tetszeni fog majd! 

~ Cameron POV ~

El sem tudom hinni, hogy egy medvecsapdába kellett belefutni. Nem hiszem el, hogy egy kibaszott medvecsapdába kergettem. Ha jobban figyeltem volna... Ha előbb leállok... Ha... Túl sok a "Ha". Most itt ülök a kórteremben és hallgatom, ahogyan a srácok azon veszekednek, ki maradjon vele. Nagy levegőt vettem és felállva néztem rájuk. 

- Én maradok. Menjetek haza fiúk, majd hívlak, ha felébred. - mondtam és mindenkitől kapva egy bólintást jelezték egyetértésüket. Taylor még megveregette vállam, majd utolsóként Ő is lelépett. 

Nagy levegőt véve nyitottam be Eleonora kórtermébe és remegő kezekkel sétáltam oda az alvó lányhoz. Lába bekötve volt felakasztva, hogy ne legyen baja. Mellette infúzió volt felkötve, ami csigalassúsággal csöpögött le. Már sötét volt, az ablakon mégis beszűrődött az utcai lápák sárgás fénye, ami egy kis színt vitt Nora fehér bőrére. 

Leülve mellé csúsztattam kezébe sajátom és számhoz húzva adtam apró puszikat ujjaira. Lehajtva fejem támasztottam meg homlokom kezeinken és úgy ültem ott mellette. Nem akartam fájdalmat okozni neki. Nem akartam, hogy egy csapdába fusson. Mindenki azt hitte, hogy egy jót nevetünk rajta másnap... Egész este romboltam magam ilyen és ehhez hasonló mondataimmal, amikor Nora megszorította kezem és lassan, megrebegtetve szempilláit nyitotta ki szürkéskék szemeit.

- Hol vagyok? - kérdezte halkan, szinte suttogva. Megpróbált felülni, mire felszisszent. Gondolom megmozgatta a lábát. 

- Nyugi. Kórházban vagy. Egy medvecsapdába futottál. Úristen Eleonora, én annyira sajnálom! Nem akartam, hogy ez történjen! Bárcsak én léptem volna bele! Kérlek ne haragudj rám! Bármit megteszek, csak ne utálj meg! - még folytattam volna, e egy puha kéz arcomra simított, ezzel megállítva szóáradatomat. Felkapva fejem könnyes szemekkel néztem fel a lány kék szemeibe, amik csak mosolyogtak. 

- Semmi baj sincs Cameron! Nem haragszok Rád! Csupán mindegyikőtökre, de majd széép hosszú engeszteléssel meg fogok bocsájtani! Jobban figyelhettem volna, az tény és való, de nem csak te vagy a hibás. - mondta és homlokomra adva egy apró csókot mutatta meg hatalmas, őszinte mosolyát. 

- Bármit megteszek, csak hogy boldog legyél! - öleltem meg. Nagy kő esett le szívemről, amikor kimondta a szavakat, szinte feloldozott bűneim alól. - Megyek, felhívom a fiúkat, hogy felébredtél. Nagyon fognak örülni. 

Ezzel ott is hagytam, hogy felhívjam Taylort a nagy hírrel. Nem telt bele negyed óra már mindannyian itt tolongtak a kórterem előtt. Aaron, Shawn, a két Jack és Carter plüssökkel és lufikkal jeletek meg. Mindannyian bementek, letojva a "csak egy ember mehet be a beteghez!"- szabályt, és boldogan konstatálták, hogy Nora rendben van. Ők is megkapták a beszédet, amit én. Már csak Taylor, Matt és Nash nem volt bent a lánynál. Szegény Nora hosszú éjszakának néz elébe. 

~ Taylor POV ~

Ahogy Shawn is kilépett a szobából, úgy én be és becsukva magam mögött az ajtót siettem oda legjobb barátomhoz. Nem érdekelve semmi öleltem magamhoz és arcomat nyakába temetve eredtek meg boldog, sós könnyeim. 

- Annyira sajnálom Eleo! Ha tudom... Ha tudom, hogy ez fog történni nem hagylak egyedül. Én annyira sajnálom. Olyan felelőtlen voltam! - megérezve karjait magam körül, később pedig egyik kezét hajamba szántani, kissé megnyugodtam. Óvatosan kezdett el ringani, amivel lenyugtatta hevesen dobogó szívem.