Menekülj (Creepypasta) [szüneteltetve]

A kezdet

Teljes csönd honolt a gimnázium folyosóin, leszámítva Aida lépteit a padlót beborító vörös folyadékban.
Még csak második éve járt az iskolába, de máris elege volt, legalábbis amíg nem engedett a késztetésnek...
Mostmár minden rendben...
Kivéve, hogy Aida lemészárolta az egész iskolát, és már másodjára járja végig a hosszú folyosókat, egy sorozatból vett dalt hallgatva a telefonján.

Most hogy senki sem idegesíti, nem kell több házit csinálnia, nincs zaj, nincs folyamatos hangos beszéd a háttérben amikor nincs rá szükség, Aida szabadnak érzi magát.
A tornaterembe érvén leül a lelátóra egyik volt barátnője mellé és lebámul a pályára. Pont előttük a magasugráshoz használt eszközök vannak kirakva. Ekkor jut eszébe gyilkosunknak, hogy ma magasat kellett volna ugraniuk tesi órán.
-Gondolom így már nem kell... -Mondja és elégedett mosoly ül ki a képére.
-Mondhatnám hogy én vagyok szegény osztálytársaimnak a messiás, de annyira nem vagyok vallásos. Viszont tudom hogy megmentettem pár embert a kínoktól amit vagy a tesi vagy egy dolgozat, esetleg több nyújtott volna. - sóhajtott Aida, majd tekintetét a pálya másik oldalán lévő ablakra emelte. Már éppen benne volt egy jó gondolat közepében, amikor meghallott a távolban, valószínűleg a tornateremhez vezető folyosón, egy mobilt. Hirtelen ráeszmélt, hogy régóta bent volt már, pedig a szórakozása is véget ért egy ideje. Megnézte óráját és döbbenten látta, hogy már bizony éjfél van. Szidta magát amiért nem jutott el az agyáig, hogy kint már egy jó ideje korom sötét van, nem csak most kezdődött a sötétedés.
-Úgy látszik hosszabbra nyúlt a móka mint hittem... Hát akkor ideje hazame- Gondolatát megszakította a felismerés, hogy csupa vér egész öltözéke és hogy ezt már nem lehet egy Halloween-i bulival magyarázni. Először is, már rég elmúlt az ünnep, másodszor pedig, ha más nem, a vér szaga összetéveszthetetlen bármi mással. Agyalása közben a főbejárat felé kezdett el igyekezni, amikor nagy meglepetésére egy sikolyt hallott az alsó emeletről, ahova tartott.
-Ó, a fenébe is Aida! Legalább zártad volna be az ajtót mielőtt elkezdted ezt az egész baromságot! Most lehet megint vadászni. Ha meg kijut és ráadásul túl messzire...-Suttogta magának, miközben háromszor rákoppintott a fejére.
-Na, beljebb mész kedvesem, vagy még álldogálsz egy kicsit az ajtóban?-kérdezte a sikoly tulajdonosát, olyan halkan amennyire csak tudta. Úgysem várt választ. Az idegen léptei végül a bejáratra néző lépcsőt megkerülve az aula felé vették az irányt.
-Oké.-Suttogta Aida és elindult lopakodva a nagy lépcsőn lefelé, közben figyelve a lépcső mindkét oldalát, nehogy egyiküket vagy mindkettejüket meglepetés érje. Mikorra leért, az ismeretlen is megállt. Aztán "vadászunk" hallotta ahogy a falra felrakott tévé az aulában bekapcsolódik. Nem volt adás, csak statikus zaj. Aida közelebb ment az aulához, a készülék zaját kihasználva és egy vastag oszlop mögé rejtőzött. Innen pont látta a "prédát" és a tévét is. Nem igazán értette hogyan kelt életre magától a zajos segítője, de nem is igazán foglalkozott vele, inkább megköszönte gondolatban, hogy a most már tisztán látható, hüppögő és elszörnyedt hölgy figyelmét elvonta a lehetséges veszélyről. Már éppen mozdulni akart, mikor két, természetfelettien fekete férfikéz fogta meg hátulról, a száját is eltakarva. Aida először megijedt, aztán valamiért mégis ellazult és engedte, hogy a férfi fogja, miközben egy másik, hófehér bőrű, fehér kapucnis pulcsit viselő ember az eddig mozdulatlanul álló nőt megölte. Mikor kész lett, a szénfekete bőrű, eddigi fogvatartója elengedte Aidát, így az megnézhette magának, ki segített a fehér kapucnisnak elcsaklizni az áldozatát.
Döbbenetében még az álla is leesett véres öltözékű lányunknak, amikor megfordult.
-Nem vagyok fogorvos, csukd be a szádat. -Utasította eddigi fogvatartója. -Te meg fejezd be a játszadozást, szedd össze tévés barátunkat és induljunk haza a lánnyal. Tudod hogy Ő már várja újdonsült lakótársunkat. -Szólt oda az új testet még mindig vagdosó gyilkosnak, aki erre csak morgott egyet és elkezdett beszélni a tévének, ami még mindig csak a statikus műsort adta.
-Aida, belegondoltál hogy ez után mi lesz? Mit fogsz tenni? Főleg ezzel a sok hullával és a családjaikkal, akik égre földre keresni fogják szeretteiket? Van fogalmad arról milyen szerencsés vagy, hogy mi itt vagyunk? -Kérdezősködött a még mindig előtte álló férfi.
-Izé... -Ennyi telt ki a még mindig meglepett Aida-tól.
-Gondoltam... -Jött a válasz.