Scarlett

- 3 -

Becsapom magam mögött az ajtót. 

 - Csakhogy hazaértél! - hangzik fel Hawk gunyoros hangja.

Annak idején rone hagyományként kellett a vőlegényemhez költöznöm, meg aztán a szüleim halála után amúgy sem volt hová mennem. Azóta egészen megszoktam ezt a házat, annak ellenére, hogy egyáltalán nem otthonos a hófehér falak és a gazdagon díszített, ódon dísztárgyak miatt. Sehol egy karcolás, sehol egy porszem. 

Mentségemre legyen mondva, hogy én tényleg próbálkoztam - a könyvespolcot is én hozattam. Hawk először ki akarta dobni, egy nap viszont mégis könyvekkel tért haza, amiket ugyan nem tudtunk elolvasni, hiszen idegen nyelven íródtak, de jó magyarázatként szolgáltak arra, hogy hová tűnik az az arcátlanul sok pénz, amit a férfi egyébként szórakozásra költ. 

- Feltartottak. 

- Nem csodálom, szép jelenet volt. Szinte irigykedem. 

- Hah... - forgatom a szemem, majd a fogasra akasztom a szakadt köpenyem, miközben a vőlegényem tekintete szinte átfúrja a hátam. 

- Micsoda rongyok... Le kellett volna tagadjalak. 

- Te csak ne beszélj - fordulok felé. - Ruhádban a szíved. Én inkább maradok ilyen. 

Hawk nem felel, csak némán rágyújt. 

- Egyébként, furcsamód a délutáni eset óta úgy érzem, kihagytam valamit - ráncolom a szemöldököm, és egy kis hátsó szándékkal pillantok a férfira. - Mi is lehetett az...?  

- Mástól várd, hogy kövesse az észjárásodat, bolond nő - veti oda Hawk félvállról, miközben átnéz egy levelet. 

- Meg is van - mondom sötéten, majd odalépek hozzá, és ugyanolyan váratlanul pofozom fel, ahogy ő engem akkor. Egy kissé meglepődik, de így is gyorsan reagál és elkapja a karom. 

- Ostoba - szűri a fogai közt. - Legközelebb talán gondolkozz el, aztán cselekedj. 

- Megütöttél! Épp eleget gondolkodtam - vágok vissza. 

-  Akkor hülye vagy! - kel ki magából Hawk és felpattan. - Mégis mit vártál, mit csináljak, miután jelenetet rendeztél a polgárok szeme láttára, leromboltad a Teret, és az ostobaságoddal nevetség tárgyává tetted a nemeseket?! 

- Hiszen te csak rátettél egy lapáttal! - küldök egy adag vizet a férfi arcába, és kihasználva a pillanatnyi meglepetését, kikapom a kezem a kezéből. Hawk arca eltorzul a dühtől és egy bosszús csapással válaszol. Épp idejében hajolok el, a víz pedig egy giccses vázát talál el. A dísztárgy komótosan éri el a földet, majd hangos csörömpöléssel hullik darabokra. Egy pillanatig mindketten némán nézzük a cserepeket.

- Úgyis az anyósomé volt - mondom aztán, Hawk pedig egy bosszús legyintéssel eláztatja a hajam. 

- Most mi van? - kérdezem felháborodva, és újabb csapást mérek rá. - Mintha te tisztelnéd az én szüleimet! 

- Mit tiszteljek egy kereskedőben és egy földművesben? - nevet fel kárörvendően. 

- Hülye sznob! - szokásos taktikámmal az arcát veszem célba, de gyorsabban cselekszik. Egy pillanatig fel se fogom, mi történik, az események pedig milliószor lassabban pörögnek. Hawk eltalál, a lendülettől pedig nekiütközöm a mögöttem álló üvegezett szekrénynek. Hatalmas robajt hallok, a hátamba pedig belehasít a fájdalom. 

Egy másodperc múlva a szétszóródott üvegszilánkok között találom magam. Felszabdalták a ruhám, a kezemből pedig, amivel esés közben a cserepekre tenyereltem, ömlik a vér.