Pár perc múlva már ott is voltam a legjobb barátnőm kocsija mellett. Beültem az anyósülésre, a kezébe adtam a borítékot.
- Te egy zseni vagy! -jelentette ki Emily-nek is, amikor elkezdtem bepötyögni a számokat a GPS-be. Végül lenyomtam az entert, de a készülék nem jelzett ki semmit.
-Ezt nem értem. -néztem értetlenül a műszerfalra.
-Mutasd -kérte el Em a borítékom. -Nézd, nem ugyanazok a számok! -hasonlította össze lapjainkat. Majd elkezdte diktálni, mit írjak a GPS-be. Összeolvasva a számainkat megkaptuk az úticélunkat. Ami...
-Ez. Ez a Liszt Ferenc repülőtértől pár száz méterre fekvő park. Egyszer onnan néztük a csillaghullást. -tájékoztatott Emily.
-Akkor... ööö szerintem induljunk. Közbe hívom Petert. -javasoltam, majd tárcsáztam a számát. A legjobb barátnőm elindította a kocsiját, lehajtott a felhajtóról, majdnelindultunk. Egyenesen a park felé.
Peter a nyolcadik csengetésre sem vette fel, úgyhogy bekapcsolt a hangposta
"Petert hívtad. Jelenleg nem vagyok elérhető.Hagyj üzenetet a sípszó után." -játszotta le. Hirtelen, a sípszó helyett, egy női hang szólalt meg. "Tizenhat. Tizenkettő. Tizenhat. Tizenkettő" ismételte. Kihangosítottam, hogy a mellettem vezető Emily is halhassa.
-Szerinted mit jelent? -ráncolta a szemöldökét az útra nézve.
-Mennyi az idő? -kérdeztem mosolyogva.
-Tizenhat nulla három. -felelte, és már ugyanarra gondoltunk. Kilenc perc múlva a parkban kellett lennünk.
BẠN ĐANG ĐỌC
Unforgettable moments
Ngẫu nhiên-Hé, egy nyár alatt nem változhatott semmi. -nézett gúnyosan és egyben lesajnálóan a szemembe. Tévedett. Eléggé. ______________ G. és a többiek emlékére. Nyugodjatok békében srácok!
