Szerelmi Fészek~

8.Rész

KOOKIE POV~
Éppen rendezgettem Jimin ruháit, amikor végre föl ért ő is. Hátra fordultam hozzá és azt láttam, hogy szenved a zár bezárásával. Háta mögé suhantam majd megkérdeztem tőle, hogy még is mit csinál. A válasz természetes erre az volt, hogy, "semmit" majd gyorsan lekapta magáról pólóját és folytatta a zár bezárását. Istenem Jiminnek olyan felsőteste van...visszaültem a földre és folytattam a ruhák össze hajtását illetve pakolását.
-Nem hagylak ám itt búcsú ajándék nélkül! –tapadt hátulról rám, és szép lassan kezdte el csókolgatni nyakamat, amitől mindig a hideg ráz.
-Jimin ezt most n—
-Mindig olyan feszült vagy. –beszélt bele mondatomba miközben még mindig nyakamat csókolgatta.
-Sajnálom... fordultam felé majd engedtem, hogy megcsókolja ajkaimat is.
-Egy hónapig nem lesz, aki kielégítsen, szóval jól emlékezz majd erre a pillanatra. –felállított majd hátrálni kezdett velem, majd végül a fal állított meg minket. Felnyögtem, hisz a fal szörnyen hideg volt, mondjuk tökéletes célt szolgált arra, hogy egy kicsit lehűtsön. Jimin feljebb nyomott a falón majd szabad kezével elkezdte simogatni felső testemet, mellkasom területén körkörös mintákat rajzolt le míg hasamnál sima cirógatást végzett.
-Sajnálom. –szisszentem föl.
-Mit? –nézett föl rám.
-Hát, hogy...nincs mellem. –suttogtam, hisz rettentően kínos volt kimondani.
-Hülye vagy. –engedett le. –Már megint kezded. –vette vissza pólóját.
-M-mit?
-Ha nem lennél jó nekem, akkor szerinted veled lennék? Nekem nem egy lány kell Kookie, sőt még fiú se, nekem kizárólag te kellesz. –ült le az ágyra.
-É-én sajnálom csak...úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó hozzád.
-Remélem tudod, hogy idegesítesz ilyenkor.
-M-miért?
-Mert nem fogod fel, amit mondok. Kook neked akarok jót, de még ebből is a legrosszabbat hozod ki...elkezdesz itt drámázni, mint valami nagyságos asszony, és ez nem az első eset. Ha nem akarsz lefeküdni velem azt, mond, ne találj ki faszságokat. Nincs melled? Beszarok, szerinted nem tudom, hogy fiú vagy?
-D-de én leakarok veled feküdni...-hajtottam le fejemet.
-Nem úgy tűnik.
-É-é--
-Pakoljunk inkább.
-R-rendben. –leültem a földre majd folytattam ruhái összehajtását. Szörnyen szégyellem magamat, nem tudtam, hogy Jimin így érez. Annyira érezni akartam őt, de tényleg, erre tessék jól elbasztam. Pedig olyan aranyosan közeledett felém. Legszívesebben bocsánatot kérnék, de a szemébe se merek nézni.
-Lent alszom ma a nappaliban. -szakította meg a csöndet.
-M-mi? –néztem felé.
-Jobb lesz ez így most.
Nagyszerű! Szerintem is pont az elutazásod előtt kell össze vesznünk.
-Ne aludjak én inkább ott? Az ágy kényelmesebb.
-Nem kell, aludj csak itt.

Körülbelül 3 óra lehetett mire befejeztünk vélegessen a pakolást.

-Felöltözök aztán mehetünk Jinékhez. –álltam föl.
-Megvárlak lent.
Felvettem Jimin egyik pólóját, ami a földön hevert meg szintén egy földön heverő nadrágot, és már indultunk is.

Jimin kopogás és egyéb nélkül berontott az ajtón.
-Sziasztok! –mosolygott Jin. Már mindenki itt van! –folytatta.
-Szuper. –ült le a kanapéra Jimin én pedig követtem.
-Veled meg mi van? –tette fel a kérdést Suga Jiminnek szegezve.
-Semmi.
-Izgulsz a holnap miatt?
És még sok ilyen fajta kérdést tettek fel neki. Igazából nem érdekelt különösebb képen, engem most jobban érdekelt az, hogy ki tudjam valahogyan engesztelni Jimint.
-Remélem nem baj, hogy most ilyen korán vacsizunk! –szaladt be Jin a kis rózsaszín köténykéjében.
-Nem. –mosolyogtunk rá.

Az órára pillantottam, ami fél négyet mutatott. Jin megterített nekünk majd mindenki az asztalhoz ült. Az idő gyorsan elment, mire feleszméltünk 8 óra volt, régen töltöttünk a próbakon kivül ennyi időt, szóval már ezért megérte eljönni.

-Szerintem menjetek, Jiminnek szüksége van a pihenésre. –szedte össze a tányérokat Jin.

Mindenki visszavánszorgott teli hassal házához majd lefeküdt aludni. Jimin egész vissza fele úton nem szólt hozzám, sőt még a vacsora alatt se. Amikor házunkhoz értünk felment takarójáért majd lefeküdt a kanapéra. Nagyon fájt, hogy így kell el válnunk. És azt még jobban, hogy nem tudok sok mindent tenni...

~REGGEL.~
Úgy volt megbeszélve, hogy Jimin 7:50-kor indul innen, és 8:15-kor száll fel a repülőre. Mivel nem volt messze a repülőtér ezért nem kellett olyan korán kelnünk.
Komótosan felkeltem majd éjjeli szekrényem felé nyúltam ahol a telefonom volt, megnéztem hány óra van. 8órat mutatott kereken. Várjunk csak, nyolc??? Ebből azt vontam le, hogy nem keltettek fel és nélkülem indultak el. Ettől féltem a legjobban...nem akartam haragban elválni, nem volt időm gondolkozásra. Felkaptam egy nadrágot majd lerohantam ahol pedig a kabátomat és a cipőmet kaptam föl. Most pedig futás. Mivel vezetni nem tudtam ez volt az egyetlen megoldás, egy percet sem vesztegethettem el. Azt hiszem sohasem futottam még ilyen gyorsan, egész végig csak Jimin járt az eszemben, és gyengéd érintése, és az, hogy mennyire, de mennyire szeretem. És ha most nem leszek elég gyors talán...ez a vég. Én csak egy ölelést akartam tőle. Se többet se kevesebbet. Lábaim már az összerogyás határain voltak de nem állhattam meg. Szememből e közben könnycseppek csordultak ki. Ránéztem telefonomra ami 8:10-et jelzett ki.
-Van még öt percem...
Végre megláttam a repteret. El se hiszem! Meg kellett gyorsan keresnem a gépet amivel Jimin ment. Lihegve futottam végig a reptéren a fiúkat keresve. Amikor már azt hittem, hogy az utolsó remény is elmúlt, és feleselgessen futottam idáig megpillantottam V buksiját.
-V!! –kiabáltam ahogy bírtam.
-Kook? –nézett hátra.
Erőt vettem magamon és oda futottam.
-J-jimin? –lihetem.
-Ott áll a sorban, várja, hogy kilukasszák a jegyét. –mutogatott előre.
-Jimin! –kiáltottam oda neki de nem hallott. –A többiek hol vannak?
-Elmentek kaját venni. –rántotta meg vállait V.
Aish.
-JIMIN!! –kiabáltam miközben futottam hozzá. Nem tudom, hogy tényleg nem hallott vagy csak nem akart... a sorban előre tolakodtam, hogy minnél közelebb kerüljek hozzá. –JIMIN! –kiabáltam neki újra.
-Jungkook? –nézett hátra, végre.
-V-várj egy percet. –lihegtem. Kiálltunk a sorból majd leültünk a mellettünk levő székekre, volt egy kevés időm hisz hosszú volt a sor. –Jimin én csak el szeretném neked mondani, hogy nagyon szeretlek és sajnálom! –lihegtem megállás nélkül. –Többet nem fogok hisztizni! Megígérem! –majd végül elsírtam magamat a mondatom végén, mire ő csak magához ölelt. –Kérlek mondj valamit...
-Nem haragszom.
-De, még is olyan rideg vagy!
-Ne haragudj, de most nem megy, kell egy kis idő. -forditotta el fejét.
-JIMIN KÉRLEK! –néztem rá miközben bömböltem nevét.
-Ne csináld ezt. –nézett szemembe.

A 4-es repülő hamarosan indul, kérem, szálljanak föl. –szólt a ki hangosítóból egy női hang.

-Ígérd meg, hogy vigyázol magadra. –simogatta meg arcomat miközben állt fel.
-J-Jimin. –álltam föl én is.
-Igen? –közelebb léptem hozzá majd megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy ki lát minket...nem érdekelt semmi sem.
-Azt mondtad, hogy legközelebb ne kérdezzem meg...tudod...a csókot. –engedtem el. Visszahúzott magához majd egy szenvedélyes csókkal búcsúzott el tőlem. Jimin visszaindult a sorba ahol már csak ő állt és egy idős úr. Könnyes szemmel integettem neki, és reménykedtem abban, hogy tényleg nem haragszik, és hogy...szeret. Vissza ballagtam V-hez vagyis mostmár a fiúkhoz akik tátott szájjal néztek rám.
-E-ez mi volt? –kérdezett V.
-Búcsú. –ültem le egy székre még mindig lihegve. –Miért nem keltettetek fel?
-Jimin nem akarta. –ült le mellém Suga.
-Utál, ugye? –néztem könnyes szemekkel Sugára.
-Nem akarta, hogy fájdalmas legyen az elválásotok. Nem akarta, hogy sírj miatta, nem akarta, hogy ez legyen.
-Aisshh! –arcomat tenyerembe temettem.
-Menjünk haza srácok. –szólalt meg Mon miközben kezét vállamra tette.