Itachi, te pokol fajzat!

2.fejezet

- Kicsim, ez mi volt? - csapta le táskáját anya az asztalra, felháborodottan, kék gyémántjai mérgesen csillogtak. Értetlenül meredek rá.  - Ne nézz így, mert ettől még idegesebb leszek! - csapott fejen, én pedig meglepetten kaptam fejemhez.

- Mit tettem? Egész úton nem szóltál hozzám, a levegő körülötted egyre rosszabb, akárhányszor kérdezgettelek nem válaszoltál, és még ráadásul ha ez nem lenne elég, egyből fejbe csapsz, az állítólagos házunkban! És még én vagyok a rossz? - soroltam fel már majdnem kiabálva a dolgokat. Anya először ledöbbent, majd egyre jobban torzult el az arca, kezei ökölbe szorultak. Nagyot nyelek, tudom, most elvetettem a sulykot, de ha nem tudom, hogy miért kaptam?

- Ne merj úgy beszélni, mintha te lennél a szerencsétlen áldozat. - mondja hidegen. Azt hiszem kihívtam magam ellen a sorsot... - Az a fiú volt az. - jött közelebb egy lépést. Hol van ilyenkor Naruto? - Te mentél neki. - itt beugrott, hogy kire is gondol... De azt megérdemelte, és ráadásul Kispolgárnak nevezett, ami még jobban dühít. Anya ha agyon ver is, akkor sem fogok attól a fiútól bocsánatot kérni! SOHA!

- NEM! - vágom rá. Erre ő azt se tudta hova kapjon idegességében.

- Mi nem? - jött be Naruto a konyhába, valami eszméletlenül hülye szerkóban lévő gyerekkel. Haja fekete, szeme fekete, mint a haja, bőre már szemet szúróan fehéres. Az előbbi sötét hangulat hirtelen átvált szinte már kellemesre. Anya gyorsan vált, azt meg kell hagyni!

- Jó napot! - hajol meg illedelmesen a fiú. Anya erre melegen elmosolyodik. - A nevem Sai. - itt a lüke Naruto közbe vág.

- Igen, és pont a szomszédunk, szóval anya ha nem gond, áthívnám őt, és szüleit vacsorára! - kezd anya körül ugrálni Naruto csillogó szemekkel. Megforgatom szemem. Saira nézek, aki mosolyogva nézi öcsém túlpörgését. Elő jön belőlem az utált testvéri szeretet, - amit igazából imádok, mert akkor melegséget érzek -, és aggódni kezdek. Mi van ha ez a Sai gyerek egy csaló? Bár nem nézem ki belőle. Akkor ha meg akarja erőszakolni Narutot? Na akkor tépném le a tökét harapófogóval! De akkor... Áhh, lehet túl parázom! Ez az! Csak is ez lehet! Amúgy sem bízok meg senkiben első látásra, mint drága öcsém. Eközben Sait beljebb invitálták, anya és Naruto szinte körül ugrálja. Én unottan nézem őket, a sarokban lévő székről. Nincs kedvem oda menni, főleg az a Sai gyerek miatt. Egyszerűen undorodok tőle.

- Sai, mivel foglalkoznak a szüleid? - teszi fel a kérdést anya. Sai köhint egyet.

- Nos, anyukám óvónő. Apukám pedig egy cégnél dolgozik, titkárként.- mondja udvarias hangon. Naruto erre mintha puskából lőtték volna ki szalad felém. Megfogja kecskes kezem, és húzni kezd az asztalnál ülőkhöz.

- Ő - mutat rám Naruto -, egy igazi rendező! Nagyon jól megtud vágni egy kisfilmet, ráadásul még magas is, szóval simán beillene egy modellnek!

- Kussolj, mert megint hánysz! - mordulok rá, mire ő csak kinyújtja a nyelvét.

- Ez igaz? - kérdezi Sai hitetlenkedve. Nem válaszolok.
- Igaz. - mondja helyettem anya, mivel nem vagyok hajlandó válaszolni erre a kérdésre. Utálok a tehetségeimmel dicsekedni, főleg ha egy idegen előtt. Kitudja, talán a szülei pornó színészek, és azt akarja, hogy filmezzem le őket, és még talán mást is... Nekem meg erre nincs szükségem!

- Megyek. - tépem ki karom, Naruto karmai közül.

- Hová? - kérdezi anya.

- Bárhová, csak itt ne maradjak. - mondom cinikusan Saira nézve, majd kisétálok az ajtón.

Az utcán sokan inkább a házban kuksolnak, minthogy kijöjjenek a szép időbe. Gratula, az emberiség nem süllyedhet ennél alacsonyabbra. Már a városban sétálgatok, minden kis üzletet megjegyezve. Nehogy eltévedjek hazafelé! Miközben sétálgatok, észreveszek egy csomó árust nem messze tőlem. Közelebb megyek. Gyümölcsöket, huzatokat, és saját kézzel szőtt dolgokat árulnak. Néhol halat, vagy húst. Ami szerintem hülyeség, mert jó idő van, és a húst inkább elraknám, minthogy eladjam. De hát ez Soul kis városka. Vagy mi.

- Hé, fiatal ember! - szólít le egy idős, kedves kinézetű hölgy. - Gyere, kedves! - int maga felé. Oda megyek. Olyan bársonyos a hangja az idős nénikének... Tetszik! Mármint nem a néni, hanem a hangja!

- Mi az? - kérdezem udvariasan. Rámosolyog, szerencsére minden foga meg van.

- Egyél egy kis almát, hátha ez segít! - mutat az almákkal teli hordóra. Kétkedve nézek rá. - Nyugodtan egyél, nem piszkos! - nevet fel jóízűen. Odanyúlok az egyik szép almához. Mikor már közeledik a kezem a kiszemelt almához, hirtelen megállít.

- Ne azt, ifjú! - takarja el kezeivel. Meglepetten pillantok rá.

- Miért?

- Nem mindig a szépet nézd! Lehet, hogy szép, de vajon olyan érett is? Ne feledd, attól hogy még szép, lehet nem olyan ízletes a zamata, mint a mellette lévő csúf almának! - ájuldozom ezen a nőn. Igaza van. Mi van ha nem érett? De várjunk, én miért is gondolkodok ezen?

- Értem. - mosolygok rá bágyadtan, mire megint felnevet. A tanácsát megfogadva veszem el a csúf almát. - Mennyibe kerül?

- Semmibe. Neked ez ajándék, mivel látom most költöztél ide.

- Igen... Köszönöm! - mondom hálásan, majd hátat fordítva harapnék bele az almába. De, eszembe jut, honnan tudja ezt? Hátra is fordulok. Még mindig mosolyogva figyel. - Honnan tudja, hogy új vagyok? - kérdezem kíváncsain.

- Most látlak itt először, kedves! - nevet fel bársonyosan, mire akaratlanul is, de kicsúszik:

- Hívjon csak Deidarának. - fordítok hátat megint, és elindulok. Beleharapok az almába. Tényleg édes, és nagyon zamatos! Jól tettem, hogy hallgattam arra a nénire! Tényleg, nem is tudom a nevét! Fordulok hirtelen hátra hogy megtudjam a nevét, de ehelyett két nagy melák áll velem szemben, lefognak mielőtt bármit is reagálhatnék, kezemből az alma kiesik, valami zsepi szerűséget nyomnak az orrom alá, és elsötétül a világ, egyedül az elkezdett almám látom utoljára...