Itachi, te pokol fajzat!

6.fejezet

Mitán az Uchiha tesók eldöntötték végreki fog vezetni, már indultunk is hozzám. Egész úton csendben ültem. A házhoz érve kipattantam a kocsiból, majd indultam az ajtóhoz. Anya persze nekem esett, pedig épphogy beléptem a konyhába.

- Hol voltál? Tudod mennyire aggódtunk? -Hadonászott fakanállal a kezében.

- Egy barátomnál voltam, nem kellett volna aggódnotok. - Sóhajtottam fel, ami kivételesen, még jól is esett.

- Milyen barát?

- Kint parkol. - Mutatok ki az ablakon, a fekete kocsira. Anya nagy szemekkel fordult vissza felém. - Mi az?

- Honnan ismered? - Tette le az eddig kezében szorongatott fakanalat, ami megnyugtatóan hatott rám, azt hittem elver majd ezért a kis kimaradásomért. Igaz nem voltam már gyerek, (főleg azok után ami történt Itachi és köztem), de ezt anya orrára sose kötöttem volna. Jobbnak láttam, ha semmiről se tud, az én igen gyorsan dühbe jövő édesanyám.

- Mikor sétáltam összehaverkodtam vele, de igazából Naruto miatt jöttem.

- Naruto előbb elindult, szomorú volt, hogy a bátya nem jött haza. - Vetette oda nekem lenézően.

- Sajnálom, nem szerettem volna a vendégünknek csalódást okozni. - Néztem szemeibe gúnyosan. Megakart szólalni, de belé folytottam a szót. - Nos, akkor mentem. Szia! - Köszöntem a meglepődött, és igen mérges anyámtól. Itachiéknak megmagyaráztam, hogy kis öcsém már rég elhúzta a csíkot, így mehetünk a suliba.

*NARUTO SZEMSZÖG :P)

Dei nem jött haza, egész este. Nagyon aggódtam érte, hívogattam őt, de ki volt kapcsolva. Már épp vagy huszadjára hívhattam fel, mikor Sai neve a kijelzőmön jelezte, ő épp arra vár, hogy fevegyem neki a telefonom.

- Hal - Kezdtem volna bele az üdvözlésbe, de közbevágott.

- Megyünk holnap együtt suliba, Naruci? - Hangján hallottam mosolygott. A Naruci nevet, aznap aggatta rám, mikor elsőnek bemutattam anyának. Igazából jófejnek tartottam, de sokszor túl közel jött hozzám, néha majmot játszva csimpaszkodik belém, amit nem szeretek. Igaz, nem mintha a fiúk ne érdekeltek volna, de Sait barátnak tartottam, nem szeretőnek. Egy blogot is vezettem rendszeresen, két fiú életét bemutatva. Igaz nem tizennyolcas karikás blognak soroltam be, egyedül a csók jelenetek voltak olyan erotikusnak mondható. Magam, és más embert képzeltem bele, lehet őrültségnek hangzott, de az ideálom írtam abba a blogba. Sai pedig, nem volt az. Túl ridegnek látszott, jókedve ellenére. Szerintem azt hittem, hogy legalább mosolygós legyen a párom, mert vele talán jobban megérthettem volna magam. Persze a nők sem voltak számomra idegenek.

- Itt vagy, Naru? - Hallottam a vonalból Sai aggódó hangját.

- P- Persze!

- Haha... - Nevetett jóízűen. - Akkor mi a válaszod?

- Igen. Megyek veled holnap suliba!

- Oké. Akkor holnap 6.30-ra megyek érted! Szia! - Köszönt el, majd én is. Beírtam a naptáramba, majd inkább semmire se gondolva aludtam el. Dein járt egy ideig az eszem, holott próbáltam mindent kiűzni a fejemből, hogy végre aludhassak. Nem tudom hány óra lehetett, és végre eltudtam aludni.

Reggel anya keltett tojás rántottával, meg pirítóssal. Remek párosítás, a kedvenc reggelijeim közé tartozott.

- Nem várod meg a báttyádat? - Kérdezte anya, miután leült velem szemben. Elvett egy pirítóst a tányérom széléről, majd megkente eperlekvárral. Szemem azon nyomban felcsillant.