The100/Bellarke Fanfiction Hungarian

1. Az álom

BELLAMY:
Azt mondják, ha valaki megtalálja az igaz szerelmet, azt érzi az ember. Az érzés egyszerre csodálatos és leírhatatlan, amit nem lehet semmi mással összetéveszteni. Nos, én valami ilyesmit éreztem amikor először megpillantottam Clarke Griffint. A végtelenül határozott, erősködő, és önfejű Clarkot. De én mégis szeretem.

-Gyere már! - könyörgött Clarke, aki megfogta a kezem és húzott maga után.

-Hová megyünk?

-Majd meglátod! Nyugi, mindjárt ott vagyunk!

Egy gyönyörű tisztáshoz értünk aminek közepén egy patak csordogált. Ráfeküdtünk a zöld gyepre, hallgattuk a madarak csicsergését és csak néztük egymást. Kizártunk minden zavaró tényezőt: Arkadiat, a földieket...kizártuk a külvilágot.

A csendet Clarke törte meg aggódó sóhajtozásaival, már-már hallani lehetett gondolatait.

-Mi a baj Hercegnő? - kérdeztem egy biztató mosoly keretében. Oldalára fordult, fejét kezével kitámasztotta és kifürkészhetetlen zöld szemeivel engem bámult.

-Bellamy...én...már régóta el szeretnék neked mondani valamit. Kis hezitálás után ajkai lassan elkezdtek közeledni az enyéimhez. Mesés pillanat, lehetett volna, ha egy idegesítő hang el nem kezdi mondogatni a nevemet, mindig egyre hangosabban.

Amikor kinyitottam a szemem, Finn arca rajzolódott ki előttem, amitől annyira megijedtem, hogy felugrottam fektemből.

-Hé, nyugodj már le! Jesszus, csak én vagyok! Ennyire azért csak nem vagyok ijesztő!

-Mit akarsz Finn? - kérdeztem tőle mérgesen, ugyanis egy gyönyörű pillanattól fosztott meg.

-Gondoltam szólok, hogy kicsit kimegyünk az erdőbe körülnézni.

-Mi!? Minek!? Nem mondtam hogy megyünk!

-Ne már Bellamy! A Weather-hegyi akció óta nincsenek se kaszások, se annyi földi. Mindenki ki akar mozdulni egy kicsit. Ezen a helyen meg lehet hülyülni! - Erre nem tudtam mit mondani, tényleg sokkal kevesebb veszély van most kint, ezért nem is megyünk ki gyakran felfedezőútra.

-Oké, nem bánom. Kik mennek? - Finn a tipikus „tudtam" mosolyával el kezdte sorolni a csapatot.

-Miller, Harper, Clarke, Jasper, Brya...

-Várj, mi!? Clarke minek megy? - Tudtam hogy Clarke nem szokott ,,csak úgy" menni valahová, mindig van valami célja.

-Hát azt mondta hogy valami gyógynövény kell neki a folyóból. - Biztos láthatta rajtam, hogy elgondolkozom menjek-e, mert gyorsan hozzátette:

-De nem muszáj ám jönnöd, majd én elkísérem.

-Nem kell, én is jövök! - Mondtam határozottan. Őszintén, ki nem állhatom ha együtt látom őket, valahogy mindig egy rossz érzés fogott el, pont mint most.
Finn ezután egy kicsit elkomolyodott, mintha egyfajta csalódottság lett volna úrrá rajta.

-Akkor öt perc múlva indulunk. - Ment ki a sátramból amikor megállt és visszafordult - tudod mintha csücsörítettél volna álmodban, és valamit motyogtál, valami cle vagy cla..., na mindegy is! Csak azért szólok nehogy véletlenül meglássa valaki és esetleg kitudodjon hogy a nagy és erős Bellamy Blake kivel álmodik. - majd egy gonosz mosoly kíséretével kiment.

Tudtam, hogy miért mondta. Egyfajta fenyegetés volt, hogy Clarke az övé. Szóval akkor tudja. Ennyire nyílvánvaló?? De akkor Ő miért nem veszi észre!?