Egy Házban Veled

8. Fejezet

Az ágyamba estem,ami hangosan nyekkent èrkezèsemre, a kezeimet szèttártam ès a fehèr plafonra meredtem egy nagy sóhaj kisèretèben.
Nem tudtam elhinni,ahogy beszèltem Abby-vel, utoljára akkor ütöttem meg vele szemben ezt a hangot mikor találkoztunk. Azt sem felejti el egykönnyen az ember.
Erre apró mosolyra húztam ajkamat. Tökèletesen emlèkszem arra az omniózus találkozásra,ami örökre megváltoztatta az èletemet.

Akkor volt,hogy már a második nevelőszüleimmel èltem,akik már elfogathatóak voltam velem szemben,de mèg is arra vártam,vigyenek vissza a nevelő otthonba.
Első napom volt az új gimiben itt Lake Chars-ban. Ami mellett ott van az a kisváros ahol születtem. Nagyon hálás vagyok amièrt sose kellett messze elmennem a szülő városomtól ès ezt a szociális gondozómnak köszönhetem. A vele való nem is tudom hogy kellene mondanom..barátsága?! Neeem,a mi ismeretsègünk elèggè bonyolult ès ezt inkább más lapra tartogatom.
Szóval már benne voltam az első napomban, ès az ötödik óra következett ahol megint más volt az ülèsrend.
Megcèloztam a leghátsó padot nem nèzve semerre,ezèrt nem vettem èszre aki szintèn arra a helyre pályázott. Szinte egyszerre èrtünk oda,ledobtam rá a táskámat ès a legcsúnyább nèzèsemmel kaptam a riválisomra a pillantásom,aki nem volt más mint egy lány. Egy magas velem,barna haját kèt copfba fogta a füle alatt. Divatosan volt felöltözve,igy szerintem a menő lányok körèbe tartozott. Bár nem is akarok barátkozni vele,jobb nekem egyedül.
-Mi bajod van? - nèzett rám csodálkozva,enyhèn felhúzott szemöldökkel.
-Te is ezt a helyet nèzted ki magadnak? - tudom nem illik kèrdèssel kèrdèsre válaszolni,de nem akarom húzni sokáig az időt.
-Igen. - húztaki magát. Felhorkantam. -Nem.
Erre a lány megdöbbenve tátogott mint hal a szatyorban. Vagy mikor èn karácsonykor megkaptam az első gitáromat. Akkor is ilyen kèpet vágtam.
-Hogy mondat? Nem?
-Jól hallottad. Nem. Egyedül szeretnèk ülni. - jelentettem ki.
-Bátor vagy új lány, de itt kèt szèk van, te is meg èn is letudunk ülni.
Nagyon jól tudtam,kèt szèk van,de akkor sem akartam,hogy mellèm üljön.
-Hölgyeim üljenek le - harsant egy mèly fèrfias hang a nagy zsivajban. Morogva az orrom alatt,kelletlenül lehuppantam ès az asztal legszèlère húzodtam.
Ezután valahogy mindig megtaláltam a szememmel a lányt ès kiderült sok közös óránk van. Sőt,hogy mèg rosszabb legyen nekem,egy utcában is lakunk. Èljen!
Az egyik nap beszèlgetni akart velem,viszont èn nem preferáltam az ötletet,igy ellensègesen beszèltem vele,de nem tágított.
Addig addig pesztrált,mig be nem adtam a derekam ès válaszoltam. Ezután azon kaptam magam,hogy vele együtt nevetgèlek ès jól szorakozok.
Abby-nek fèl èvèbe tellt,hogy normálisan beszèljek hozzá s azóta is tart a barátságunk.

-Winter! -dörömbölt valaki az ajtómon.
-Az ajtó marad! - kiabáltam ki, fel sem emelve a fejem.
-Bejövök. Ugye fel vagy öltözve? - rèsnyire kinyitotta ès csak a homokszőke fürtöket láttam.
Nem. - vágtam rá. Erre ilyedten csukta vissza az ajtót.
Halkan kuncogva,nehogy meghallja álltam fel ès mentem a fadarabhoz.
-Mit szeretnèl Nick? - nyitottam ki s nèztem fel az ilyedt srácra.
-Biztos nem akarsz menni a buliba? - remènykedve pillogott le rám.
-Biztos. - mondtam hezitálás nèlkül. Már hacsak arra gondolok,hogy mennyien lesznek összetömörűlve egy helysègbe,kiráz a hideg.
-Nem tudom mi törtènt veled a múltban,de ne hagyd,hogy az irányítson. Ha ebben maradsz,örökre egedül leszel. Abby pedig azt nem fogja hagyni.
-Tudom,Nick. - a fejemet ingatva hagytam ott.
Naívan betènfergek a konyhában azon remènykedve,senki sem ette meg a pudingomat,erre mit látok?!
Ash a púltnak szorítva èpp megeröszakol egy csajt,aki egyáltalán nem hasonlít arra akit elöször bemutatott.
-Ashton! - csattantam fel,mire kiskamaszok módjára rebbentek szètt.
Mikor meglátott,az ilyedt arca el is tün,helyette gúnyosan elvigyorodott.
-Mit akarsz Hófehèrke? - hangja èrces volt. Gondolom valaminek a közepèn zavarhattam meg.
-Ne a konyhámban dugd meg - itt tetetett zavarral a pihegö vörös hajura nèztem. -Jessica-t? Vagy nem az vagy akit a múltkor hozott?
A lány levegőèrt kapott, megigazította mini szoknyáját,magára kapta felsőjèt,majd lekevert neki egy pofont. -Seggfej! - ès eltipegett.
-Csak nem fèltèkeny vagy? - semmit mondó arcal meredtem sötèt szemeibe.
-Cöh,ugyan már,csak nem szeretnèm ha bordèlyház lenne a házam. -a mutatóujjammal felè böktem. - A kanosságodat tarsd fèken míg fel nem èrsz a szobádig,èrtve?
Undorodva nèztem a pultra ès meg sem várva a válaszát,vagy hogy reagáljon,hátra lèptem. - Ajánlom fertötlenísd azt a helyet ahol hetyegtèl vele.
Sarkon fordultam ès a kanapèhoz vettem az irányt. Oda puffogva levetettem magam,kezembe vettem az irányítót ès bekapcsoltam a tv-t.
De mièrt is lettem hirtelen annyira dühös? Jah tudom: Gyökèr Ash!

Sziasztok!
Naaaggyyyoonn sajnálom ezt a hosszabb kèsèst. Nem volt kedvem irni ès ötletem sem volt. De most erőt vetem magamon ès megszültem ezt a semmit mondó fejezetet. Az a baj újra bele kell jönnöm,mert nem volt rövid idő amit kihagytam. ><
Előre is bocsánat a helyesírási hibákèrt ><
Ès vègtelenül Köszönöm a sok megtekintèst ès a kommenteket. Ti adtok erőt a folytatás miatt ❤❤
Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm ❤❤

Pussza:Hope