Váradi Róza mindig is álmodozó típus volt. Egyetlen aki a földön tudja tartani a lányt, az a barátnője, Janka. Szöges ellentétek, mégis kiegészítik egymást. Ősidők óta legjobb barátnők, semmi sem tudja megrengetni barátságukat.
Egészen szeptember el...
Az órák hamar elteltek (tekintve, hogy csak négy osztályfőnöki volt). Az új fiú bemutatkozott, mint kiderült Kevének hívják, múlt héten költöztek ide Zaláról, van egy testvére és szeret motorozni. És ezt mind a tanárnő húzta ki belőle, amúgy csak levágta volna magát egy padba, de, ha a tanárnő "friss húst" talál, úgy ráakaszkodik, hogy a végére már mindent tud az illetőről. És ő még szerencsés volt, nálam egy olyan kényes témát tapintott ki, ami amúgy tök átlagos, de nekem baromira fájdalmas és olyan szinten sírva fakadtam, hogy kiszaladtam a mosdóba. Na igen, egy idegrongy vagyok és eleve érzékeny, így egy reklámtól is könnyezni tudok. A folyosók pillanatok alatt elüresedtek, mindenki rohant haza. Csak mi négyen (Janka, Rajmi, Sebi és én) sétáltunk nyugodtan ki az épületből. Minek sietni, ha csak dél lesz negyed óra múlva? Ja, persze másoknak van aki várja otthon, nem úgy, mint nekem... - Chica* nem vagy éhes? - pattant mellém Janka, megérezve rajtam a kissé eluralkodó letargiát. Nem hiába ő az én legjobb barátnőm. - Most, hogy mondod megéheztem! Menjünk már el a Mekibe! - kiáltott fel Rajmond. - Rózát kérdeztem, nem téged te pancser! - Szóval tőled akár éhen is halhatok? Na szépen vagyunk! - húzta fel az orrát a fiú, majd sértődötten előre sietett. Janka pedig utána. Visszafojtott nevetéssel baktattunk tovább ketten, közben azért oda-oda pillantgatunk a vitatkozó párosra, hátha szét kell szedni őket. Nem egyszer volt már, hogy egymásnak ugrottak, mert összekülönböztek. Imádják egymás vérét szívni, amin rendszerint jól szórakozunk, mint ahogy most is. - Na és, hogy vagy a festéssel mostanában? - karolta át a nyakam Sebi, mire megborzongtam. Tudja, hogy nagyon csikis vagyok azon a ponton, éppen ezért szívat mindig ezzel. - Nincs ihletem már egy jó ideje. - húzom keserű mosolyra az ajkaim. - Pedig neked mindig könnyen jött. Talán elhagyott a múzsád? - nézett rám szórakozottan, miközben én kibújva karjai alól beleugrom egy méretes pocsolyába. Nem volt a legjobb ötlet a fehér vászoncipőm szempontjából, teljesen elázott és a térdemig vizes lettem. - Olyanom nem is volt. - És szeretnél? Mert, ha nagyon akarod, talán, ismétlem talán elvállalom. - kacsintott rám. Biza, életem első kacsintása. Ilyenkor van az, hogy a lányok elolvadnak, nem? Összeráncolom az orrom, majd felnevetek - Térden állva ne könyörgjek neked? - Csak ha szeretnél! - Köszönöm ajánlatod, ó méltóságos Sebestyén, de nem fogadhatom el. Hisz' mi lesz az iskola többi nőnemű tagjával? A fiú beszívta a szája sarkát, mint mindig mikor zavarba jött, ha lányok jöttek szóba. Érdekes, általában nem veszi észre, ha egy lány flörtöl vele, ha mégis nem tud mit kezdeni vele. Janka ezt szimpla töketlenségnek nevezi, én viszont inkább ártatlannak és aranyosnak gondolom. Kissé bosszúsan felelt. - Engem aztán nem érdekelnek! - Tudom, Sebi, tudom.
***
- Akarod, hogy nálad aludjak? Megnéznénk egy filmet, ennénk fagyit meg ilyenek... Megölelem Jankát, majd megrázom a fejem. - Tegnap este értetek haza, még ki se pakoltál. - Akkor gyere át te hozzánk! - Janka, hidd el, meg leszek. Nem vagyok már kisbaba. - Biztos? Tudod, ha bármi van felhívhatsz! - Tudom, persze. De most már menjetek, kezd sötétedni és nem szeretném, ha későn érnétek haza. Végigölelek utoljára mindenkit, majd belépek a házba. A meglehetősen üres házba. Édes otthon! Bár olyan nyolc körül lehet, apa még mindig nem ért haza. Egyetlen jó dolga van, ha sokat dolgozik a szülőd, mégpedig nem tud leszidni, ha elkésel otthonról. Lecsapom a konyhapultra a mekiből hozott hamburgert és almáspitét (apa kedvencei), majd minden szobában felkapcsolva a villanyt megengedek egy kád forró vizet. Igaz, ami igaz, nem apa miatt kerül annyiba a villanyszámla, de azóta az este óta nem tudok egyedül lenni sötétben. Minden árnyban őt látom. A szép szemét, a mosolyát, a megnyugvást jelentő karjait... Beviszem a rajzfüzetem és egy szénceruzát, majd gyújtok pár gyertyát. Lekapcsolom a villanyt, így a félhomályban csak néhány darab illatos mécses világít. Óvatosan beleülök a már kissé kihűlt vízbe, majd kezembe veszem a rajzeszközöket. Mit is próbálkozom! Egy éve nem tudok mit rajzolni. Se egy firka vagy valami. Végigpörgetem magamban a nap eseményeit. Semmi különös, a szokásos év eleje, ugyan az az iskola, az osztály, a pad. Minden maradt ugyanolyan. Aztán beugrott valami. Valami új és érdekes. Egy mogyoróbarna szempár, hosszú szempillák, erőteljes vonások és cseresznyepiros ajkak. És az ihlet, mint egy villámcsapás újra megtalált. Semmi nagy dolog, csak pár szénrajzocska, de a szívembe bekúszik az elégedett melegség, melyet már régóta keresek. Talán találtam egy új múzsát...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Chica*- csekély tudásom szerint, lányt jelent spanyolul. Nyugodtan javítsatok ki!
