Az idő halad

139 8 1
                                    

Lily szemszöge...

Minden furcsa volt az utóbbi napokban, James még nem ébredt fel White pedig nyomtalanul eltűnt. Egyébként a napjaim nem voltak túl eseménydúsak. Ma például azon kívül, hogy akkorát csúsztam a jégen, hogy vérezni kezdett a lábam.. na azon kívül nem történt semmi. McGalagony professzor próbált felvidítani meg elterelni a figyelmem, de az én figyelmemet csak a tanulás vonhatta el.

1 évvel később...

White szemszöge...

Magyarország kellemes hely volt. Főleg ott ahol én laktam. A panelházak sokaságában el lehetett vegyülni úgy, hogy senki nem figyelt fel az érkezésemre. 

Az itteni minisztérium nem vett tudomást az angliai történésektől és teljes mértékben el volt határolódva minden fajta háborútól. Ugyanakkor  ezt a társadalmat súlyos szabályok között tartották kordában. Az úgynevezett sárvérűek külön iskolába jártak, nem keveredhettek a félvérekkel sem az aranyvérűekkel. Valamint itt az egyenruha sem volt divat. Nem voltak házak csupán osztályok szakokra bontva. Voltak a gyógyítok, az aurorok, az elitek és a sportolók. 

Persze ez csak az arany és félvér gyermekeknek volt elérhető. A sárvérűek okos és buta besorolásban voltak. Akik jól tanultak azok később nagy jövő elé nézhettek, akik viszont rosszul tanultak azok szolgasorba lettek taszítva. Ők takarítottak és végezték az alantas munkákat a varázslótársadalomban. 

Ezen a helyen sok partit tartottak aranyvérűek, amire természetesen én is hivatalos voltam. Az egyik ilyen partin találkoztam Angelel aki egy elbűvölő személyiség. Jelenleg is vele vagyok és vele tervezgetem a közös jövőmet. 

 

Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.



A családja az egyik leghíresebb aranyvérű család Európában így méltán gondoltam, hogy a legtökéletesebb pár leszünk mi. 


James szemszöge....

Nagy nap ez a mai. Őszintén szólva kissé izgulok, mivel ma kérem meg Lily kezét.

A roxfort elvégzése után egyből egy házba költöztünk és mi voltunk a lehető legboldogabb pár. Mind a ketten az aurorképzőben tanultunk csak levelező szakon. Emellett már mind a ketten dolgoztunk, én már most auror voltam, megelőlegezett bizalommal, Lily pedig bájitalkészítő volt egy gyógyszerészetnél. 

De sajnos nem minden ment a tervek szerint. Nina kómában feküdt fél éve egy támadás következtében.. A szüleim pedig halottak voltak. Mind a kettejüket lemészárolták a halálfalók.

- Hé Ágas megjöttem! - Sirius jötte mindig felvillanyozott. Tudtam, hogy a gyűrűket hozta amit sokáig készítettek számomra az ékszerészetben. 

Ennek is megvolt persze a maga oka, és nem az volt az ok, hogy lassúak voltak, hanem hogy a mind a két gyűrű megmutatja él e még az akin a párja van.

- Meghoztad? 

- Meg hát, de haver Lily mindjárt itt van, kicsit hamarabb mint gondoltuk. 

- Ezt honnan is tudod?

- Követtem.. -mondja lesütött szemmel Tapi, mire elnevetem magam.

- Helyes. 

Lily szemszöge.. 

Az eső borzalmasan zuhogott. Ennek ellenére James ott állt a házunk kapujánál és várt. Fogalmam sem volt mit akarhat ebben az időben. Mert igaz ami igaz sokszor várt így ha azt akarta menjünk el sétálni vagy hasonló, de ebben az időben erre gondolni sem lehetett. Így lehetett, hogy egyre jobban érdekelt mit is akar.

- Lily! Beszélnünk kell. -néz rám nagy komolyan, mire bennem félelem ébred. Nem az nem lehet nem teheti ezt velem nem szakíthat. 

- Igen? -a hangom remegett és valószínűleg az arcomon is látszott, hogy valami nincs rendben, mivel James aggódóan tekintett végig rajtam. Ez jó végül is akkor aggódik.

Letérdelt, várjunk csak?! Letérdelt? Te jó ég?! Mindjárt kiugrok a bőrömből.

- Lily Evans, hozzám jössz feleségül? -mondja ki azt a mondatot amire mióta elballagtunk várok.

- Igen! -kiáltom el magam és a nyakába ugorva megcsókolom.

- Igen! -kiáltom el magam és a nyakába ugorva megcsókolom

Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
James Potter az idők lovasaDove le storie prendono vita. Scoprilo ora