Turtle Creek. [Lassan Frissül]

169 NAP MARADT HÁTRA

Három napja úgy esik az eső mintha dézsából öntenék. Egész hétvégén nem tudtunk kimozdulni az iskola területéről, vagy éppenséggel, a szobáinkból. Minden percet a szobába töltöttem és próbáltam bemagolni a fizikára kellő tananyagot. Robin és én össze voltunk zárva több mint három napig, titkait és múltját is elárulta nekem, ám azt még mindig nem tudom, hogy mi volt az oka a néhány nappal ezelőtti sírásának. Zaklatni nem zaklattam vele tovább.

Könyvem utolsó oldalán néztem végig, utolsó mondata a fejemben maradt és egyre inkább azt ismételgettem. ,,a változás, nem mindig jó, nem igaz?,, Jelentését próbáltam kitalálni, azt, hogy mit tanulhatnék belőle. - a könyveknek ez a dolga, hogy legyen benne egy minimális tanulság, amit az ember, megjegyez és megpróbálja nem elkövetni. - Óvatosan becsukom, majd magam mellé rakom az ágyon, két ujjammal még mindig fogom a könyv borítóját. Olyan érzésem van, mintha egy rövid sokba kerültem volna.
  - Elállhatna már az eső. - lép be az ajtón, Percy. Hajáról a víz egyenesen az arcába folyik, szemét időnként becsukja, mikor úgy érzi, hogy bele fog menni egy esőcsepp a szemébe. Elmosolyodom, a kinézete láttán. Azonnal túl lépek, a könyv utáni sokkon, és már csak Percyt figyelem, miképpen közeled, felém ázott cipőjével. Elindulok lefelé, az ágyamból. Ő leül Robin asztalához, én meg a sajátomhoz, egy ideig csak kémleljük egymást. Témát próbálok találni amivel, elkezdhetem a beszélgetést. Ahogy látom, ő is ezen agyal.
  - Mi csinálsz itt egyedül? - előz be a kérdésével.
  - Olvastam. - vágom rá. - Miért mit csinálhatnék kint? - húzom mosolyra az ajkaimat. Bele túr vizes barna hajába, utána meg tarkóját kezdi dörzsölni.
  - Őszintén nem tudom, az egész hétvégét azzal töltöttük, hogy be voltunk zárva ide. - huzza ela száját. Szemei egy kis haragot áraszt.

Percy sosem volt az a fajta ember, aki szeret egy helyben ülni, ő volt az a tagja a csapatunknak, aki minden hétvégén elrángatott minket, valahova. Haragját mégsem értem, végűlis még bőven lesz hétvége és ki tehet arról, hogy eleredt az eső? Senki. Szemeimmel tovább kémlelem a fiút. Ő erre elpirul. Elkapom a tekintetem utána felállok, átsétálok a szoba másik oldalára.

- Nem megyünk át a társargóba, videójátékozni? - kérdem.

Átsétáltunk a női hálókörzeten, majd, kiléptünk az esőbe. Megcsap a forró pára, mint mikor valaki kinyitja a zuhanyzóba, a meleg vizet és a tükör bepárásodik a meleg víztől. Úgy éreztem magam, mint valami eső erdőben. Fájt a meleg. Azonnal elkezdtem izzadni, még annál a fél percnél is, mikor átfutok az iskolába.
A társargóban nagy tömeg volt, mindenki ide gyűlt, az eső közben. Tömeg nyomor van. Maradásomat nem éreztem. Itt még melegebb van, mint oda kint. Kezemet a homlokomra raktam és kezdtem érezni, azt hogy szédülök. Megkapaszkodtam Percy kezében és próbáltam nem hátra esni. Éreztem a tekintetét magamon. Felnéztem rá és szürke szemeivel találtam szembe magam. Aggódás ült ki az arcára, próbáltam leplezni, hogy semmi bajom nincsen és csak egy kis friss levegő kell. Ő magához húzott és kivezetett a teremből. A folyosó lépcsőn ültem, mellettem Percy. Fejét a vállamra hajtja. Várt. Várt, hogy jobban legyek. Melegség árasztotta el a testemet, éreztem a  fiú közelségét és örültem, hogy nem más ül mellettem, csakis Percy, akire még a szobára mérges voltam, hogy mérges az időre.

Már csak azt vártam, hogy valahonnan felbukkanjon Mario is. Hogy ő is ide üljön mellénk. Mint tavaly. Mert a tavaly olyan, jó volt, velük. Most, hogy jött Robin bővült a csapat. Nekem végre lett egy barátnőm, akivel, majd olyanokat tudok megbeszélni, amit a fiúkkal nem. Robin mindenkire jó hatással van, a mosolya megtanít, hogy semmi nem olyan rossz. Könnyen beileszkedett, nekem sokkal nehezebb volt. Mindig elképzeltem, hogy mit fogok mondani és ez hozta a bukásomat, mindig koppantam, mikor mást kérdeztek. Talán jobb is, hogy akkor ezt elrontottam. Szemeimet lassan becsuktam. Lezáródtak, mintha késő este lenne és a fáradságtól nem tudom nyitva tartani. Sötét volt. Hallottam Percy szuszogását, a vállamon. Elállhatna már az eső gondoltam magamban.

- Nicsak, kik vannak itt! - hallok meg egy magas hangot. Hallani, hogy fiú beszél. Léptei hangja visszhangzik a folyosón. Cigi szagot érezni, ahogy közeledik. Leül valahova közénk. Cigi és eper illat kering a levegőben. Eszembe jut a két illat. A cigi bizonyára Mario és az eper Robin. Magam előtt látom, ahogy Robin a kezébe veszi reggel, a piros üveget és magár a fúj egy keveset, a parfümből, nyaka nedves lesz a sprétől, kezével elkeni a nyakán, hogy mindenhova jusson.
  - Mit csináltok itt? - szólal meg Robin kedves hangja. Olyan mint mikor egy kisgyerek anyukája után szól. - Jól vagy Tessa? 
- Már egy negyed órája itt ülünk - válaszol helyettem Percy. Negyed órája? Rövidebbnek tűnt. - Gondolom a melegtől.

Ott ültünk négyen a lépcsőn ahol senki sem jár. Honvágy fogott el, tudni akartam mi van otthon. Jól vannak -e, náluk is ilyen meleg van -e. Hiányzom -e nekik, érdeklik őket, mit csinálok? Megint rossz jegyet kapott a nővérem, ezért megint elvették tőle a telefonját? Több szász kérdés merült fel bennem, de egyre se kaptam választ. Azonnal fel akartam hívni őket, hogy meséljek nekik arról ami az eszembe jut, de nem találtam erőt magamban, hogy felkeljek. Alattam a lépcső hideg, a testemet végig járja és egy kicsit le hűt. Ettől egyre kevésbé érzem úgy, hogy el fogok ájulni. Szememet lassan kinyitom. Világosság fogad, látom mi van körülöttem, látom, hogy ültünk egy csapatba. Előttem ül Robin, térdére támaszkodik és előre hajol. Vállig érő fekete haja, előre esik a vállán. Fehér bőre kilátszik. Mellette Mario feküdt el, a lépcsőn. Hátán fekszik és a plafont nézi, szemeiben látni, hogy teljesen máshol van. Vajon mire gondol?
Elfordítom a fejem, Percy lefele néz és Robin haját nézi. Szemei fáradtak.
Úgy látszik mindenkit kikészített a fülledt levegő. Bárcsak elállna az eső..gondolom megint. Mit csinálnánk most, ha nem esne? Elmennénk, a közeli kávézóba és kibeszélnénk mindenkit és mindent? Itt miért nem sikerül ugyan az sosem?
- Unatkozoom! - nyőg fel Mario a hosszú csönd után. Mintha olvasott volna a gondolataimban. Mindenki felébred a gondolataiból és  háton fekvő fiút nézzük. Robin hátra fordul és végig néz rajtunk.
- Nincs az iskolában uszoda? - gondolkodik el hangosan.
- Nincs. -  válaszolom szomorúan, milyen jó is lenne.
- De csinálhatnánk. - húzza mosolyra a száját Mario. - Van locsoló. Ez lenne az első balhénk.

Sziasztok. Még egyszer elnézést, hogy mostanában, nincsenek gyakran részek. Elkezdtem egy másik történetet, ami nagy valószínűséggel ma jön ki! Gondolom hallotta mindenki a buszbalesetet, én is feketébe öltöztem ma, bár ma nincs iskola nekem. Nagyon sajnálom az egészet, ha netán valakinek az ismerőse volt az egyik buszbalesetben elhunyt, részvétem. Remélem nem lesz több ilyen. Ezzel a résszel, boldogítalak titeket, fel a fejjel! ❤