Ablakomból láthatom a csodát
mely ragyogva száll az égen át.
Hosszú fénycsóvát húz maga után
Ott van minden egyes éjszakán.
A feketeségben az egyetlen
ami fényként nem tehetetlen.
Így lett ez az én reménysugaram
hogy megvilágítsa az utam.
Rivaldafényben sétálgathattam
úgy éreztem minden velem van.
Mert ha a sors kísér az utamon
azt hiszem nincs mitől tartanom.
Minden annyira tökéletes volt
oly szépen csillogott az égbolt.
De egyszer csak beszürkült a világ
mindig előjönnek a hibák.
Egyik este felnéztem az égre
a nagy fekete sötétségbe.
A gyönyörű csillagom elveszett
és így a lelkem is odalett.
