Jansti Szösszenetek

VR Meglepetés/2/MPRG

2. rész

„A maga barátjánál gyomorrákot diagnosztizáltunk uram."

Amint a kijelentést meghallottam szinte azonnal szívszélütést kaptam. Jani? Rákos? Méghozzá gyomorrák? Mégis hogyan?

Túl sok kérdés, amikhez nincsen válasz.

Mire felocsúdtam a gondolkozásból, azt vettem észre, hogy megállíthatatlanul patakzanak a könnyeim.

Ez nem történhet meg velünk. Most nem! Hirtelen kinyitom a számat és megszólalok.
- Biztos rendesen megvizsgálták? Nem lehet, hogy más baja van? Vagy legalább nem ennyire halálos?- nézek reménykedve a doktor úrra, de semmi nem változik az arckifejezésén.

Lerogyok egy székre és a tenyerembe temetem az arcomat. Ez mikor történt meg velünk? Olyan hirtelennek és hihetetlennek tűnik.

- Meddig fog tartani?- kérdezem kétségbe esetten.

- Uram, ez elhúzódhat évekig is, de a lényeg az, hogy minél hamarabb megkezdjük a kezeléseket. Esetleg az utazásokat tudjuk megoldani, mivel maguknak messze van, Pest ezért én megyek el Debrecenbe. Ezt csak háromhetente kell megtennünk. Tudom, elsőre nem fogják fel ezt az egészet. Ahogy tudnak, segítsenek egymáson is. Köszönöm, hogy bejöttek. Már a mától számított harmadik héten már számíthatnak is rám. Viszont látásra.

Kimegy az orvos majd Jani is visszaveszi a rendes ruháit. Mindketten csendben voltunk. Megrázott minket, amit az előbb mondott nekünk.

Hazafelé tartottunk már mikor kezdte felfogni az agyam a hallottakat. Tulajdon képpen a szerelmem élete forog kockán, aki lassan fog szenvedni én pedig nem tudom, mit tehetnék. Pont ez a legszörnyűbb az egészben. A tehetetlenség felemészt, én pedig ebbe fogok belerohadni.

Elmerengésemből az hozott vissza, hogy a fekete hajú társam óvatosan a kuplungot szorító kezemre kulcsolja a sajátját, amin muszáj elmosolyodnom.

- Minden rendben lesz Pisti. Nem tudsz ilyen könnyen megszabadulni tőlem. – ezt nem hiszem el. Nehéz helyzetekben is képes valami kis apróságot tenni vagy mondani, amivel tudja bennem tartani a lelket. Egyszer ez a srác lesz a vesztem. Biztos vagyok ebben.

Nagyjából két óra kocsikázás után megjelennek Debrecen ismerős fényei. Itthon vagyunk. Végre. Végül a közös lakásunk előtt leparkolok.

Nos, igen. Nem is olyan régen következett be az, hogy szűk lett Jani lakása nekünk ezért vettünk egyet, viszont itt van egy emelet, ami teljesen üres.

Maga a ház áll egy alsószintből, egy emeletből és egy padlásból. Az alsó szinten van egy háló az a miénk, egy fürdő, egy étkező, egy nappali, egy konyha és egy raktárhely szerűség. Ez a mi lakóterünk. A padlást rendbe vágtuk és az lett a stúdió. A köztük lévő teret meg nem tudtuk mivel kitölteni, mert mindegyik szoba kicsi. Igaz, bepakoltuk a rajongók cuccait szépen rendezetten, de akkor is.

Leállítom az autót, kiszállunk, majd bemegyünk a házba. Bent kellemes meleg fogadott szerencsére.

Mivel mindketten lusta dögök vagyunk, lerúgjuk a cipőnket, Jani leteszi a táskáját és bezárom az ajtót.

Beljebb mentünk, mire a kis pápaszemesem megszólal.
- Kérsz valamit Pisti?- na, ezt azért ő se gondolhatja komolyan. Betegen nem fogom hagyni, hogy valami megerőltetőt csináljon. Szóvá is teszem neki.

- Ezt ugye most viccnek szántad?- fordulok felé karba tett kézzel, de értetlenül néz rám- Neked most pihenned kell pár napig. Egyébként egy csókot kérek.- mosolygok ravaszan.