Jansti Szösszenetek

VR Meglepetés/5/ MPRG

Sziasztok! Elérkeztünk az utolsó részhez. Ugye az előzőben Jani meghalt és most Pistit követhetjük figyelemmel hogyan dolgozza fel avagy nem dolgozza fel a történteket. Zsepit újfent készíteni! Jó(?) olvasást!

~2 hónappal a történtek után~

Még most sem tudom felfogni, amit tett pedig ennek már vagy két hónapja! Két kibaszott, agyfaszokkal teli, lassú és hosszú hónapja!!

Azóta természetesen teljesen megváltoztam. Elhanyagoltam magam, többet cigizek, többet iszok meg minden ilyen káros faszság, csakis azért, mert enyhíti a fájdalmam egy kevés időre.

Utálom magam, amiért nem láttam előbb a bajt. Akkor talán még itt lenne velem.

Ezekből a gondolatokból az újból előtörő zokogásom ránt ki. A fasz tudja hányadik a mai napon, de sajnos már a nyugtató sem segít. Röhögve vehetek be egy marékkal, akkor se lesz jobb. Nem érzem a hatását. Túlságosan hozzászokott a szervezetem. Nekem már csak az érvagdosás maradt.

Sosem hittem, hogy egyszer ez lesz, ami éltetni fog. A fájdalom, ahogy a penge a bőrömbe mélyed, felülmúlhatatlan. Vagyis... Van ami felülmúlja. Az az egyetlen tényleg mindent elsöprő fizikai érzés, mikor a friss sebedbe a szó legszorosabb értelmében beleöntöd az alkoholt.

A kín, amit akkor érzek mindennél jobban esik. Elfeledtet mindent. Minden rosszat. Akkor Jani se jár a fejemben.

Idő közben gondolva egyet kikecmeregtem az ágyból, majd a szobából is, ahonnan nem mellesleg vagy két hete ki se mozdultam csak mikor budira mentem.

Imbolygó léptekkel indulok először a konyhába, hogy egyek valamit, mert kell valami ami felszívja a piát. Készítek magamnak valami laktatót, majd a fürdő felé veszem az irányom.

Megborotválkozok, lezuhanyzok és fogat mosok ezek után pedig felballagok a stúdiónkba.

Itt találtam rá...

Újra elkapott a sírhatnék, de erős próbáltam maradni.

Sosem gondoltam, hogy egyszer így fognak véget érni a dolgaink.

Jani nélkül nem vagyok teljes. Csak félig vagyok önmagam, illetve már teljesen elvesztettem a régi Fábián Istvánt. Az egykoron káromkodó, rage-game életű férfi elszállt itthagyva egy töltény nélküli hüvelyt, ami már csak árnyéka önmagának.

Mióta megtaláltam Janit a szobában nem mertem ide visszajönni. Annyi minden kísértett, amiket még most sem győztem le.

Óvatosan bentébb araszoltam, mintha felébreszthetnék valakit, ha nagyobb zajt csapok.

Leülök a rég nem látott gépem elé, majd bekapcsolom. Teljesen elidegenedett tőlem ez az érzés. Beizzítottam a netet, majd posztoltam Facebook-ra, hogy nemsokára Stream-elek egyet, amiben mindent elmagyarázok.

Sok támadás érkezett, például hol voltunk eddig, miért nem volt videó, csalódtak bennünk. Természetesen ez csak még egy rúgás volt nekem, bár tudom ők nem tudnak semmit, de akkor is fájt. Viszont voltak, akik megértően fogadták a hirtelen feltűnést, ami jól esett.

A saját tempómban összerakom aztán letesztelem a setup-ot. Még egy végső kiírás és felléptem Twitch-re. Megvárom míg páran megjelennek és el is kezdem.

- Sziasztok srácok Fábián István vagyok! Ez... pedig már nem a TheVR. Ez már csak én vagyok. Tudom nem tettem fel videókat, nem adtam semmi életjelet vagy magyarázatot, de nyomós okom van rá. Depressziós vagyok. Nem értitek, viszont én elmagyarázom.