~Hopekook~ Just friends...

~1. fejezet~

Ayo! Itt az első fejezet! Egy kicsit izgulok,hogy milyen lesz. A csúnya szavakért és a szitkozódásért előre bocsi. Egy rövid bemutató: Az iskola neve: Bangtan High School (tudjátok miért),főszereplő(J-hope)hajszíne:vörös. Egyenruha szín:szürke. J-hope szüleinek foglalkozása:anyja titkár,apja üzletember és cégvezető. Jó szórakozást! 

-_jhopehoseok_🎶

 

Reggel majdnem megint elkéstem a suliból,mert megint indulás előtt 2 perccel keltem fel. Az utcán sétáltam miközben zenét hallgattam. A végcél előtt beugrottam egy boltba és vettem magamnak normális kaját. Anya sosem készít nekem kaját,mert sietnie kell dolgozni. Ha meg ad kaját,akkor a kenyér mindig megég,a paradicsom mindig kiesik a szendvicsből. Ezért mindig azt mondom anyának,hogy nem kell kaja,mert el fog késni ha velem foglalkozik. Amúgy se szeretem,ha a szüleim a seggembe vannak,mert kíváncsiak,hogy milyen a suli vagy ilyenek... Gyors vettem egy pohár kávét és hamburgert. Nem kell egészséges étkezés,vagy olyan amiről mindig beszélnek holmi stréber férfiak vagy nők. Hamburger és kész. Azért találták ki,hogy megegyük,nem? Miután bedobtam a hambis zacsit a táskámba végig futottam,hogy időben a suliba érjek. Nem szeretek kedden elkésni,mert akkor első óránk kémia és utálom a kémiát. Meg a tanárt is. Út közben egy kisgyerek majdnem eltalált a hülye labdájával. Elvettem a labdáját és az út másik szélére dobtam. Velem ne szarozzanak,ha kedden késésben vagyok. Szerencsére időben megérkeztem a suliba és be tudtam a terembe szaladni addig,míg nem jön a tanár. Basszus. Majdnem elütöttem a matektanárt. Bárcsak leesett volna a lépcsőn. Azon röhögtem volna.

-Hope!!-kiáltott hozzám V. Én csak lazán a terembe léptem és békejelet mutattam. A lányok egyből elolvadtak és suttogni kezdtek egymásnak. Szeretem,ha elolvadnak miattam. Gyors levettem a dzsekimet és leültem a padra a többiek mellé.

-Hali mindenki.-mondtam hosszú levegővételek közt.

-Bazd meg már megint majdnem elkéstél-mondta Suga és megveregette a vállam.

-Suga...-morogtam.-Még egyszer a sebes vállamhoz érsz... te nem fogsz élve hazajutni.

-Ja tényleg. Bocs haver

-Nem baj. Csak mégegyszer ne-figyelmeztettem.

-He Hope!-mondta V.

-Mi van?-kérdeztem és V-re néztem.

-Mikor adod vissza a tartozást?

-V...-sóhajtottam.-Te tartozol nekem...

-Oh...-válaszolt és lehajtotta a fejét.

-De nem kell visszaadnod.

-Tényleg?!-kérdezte boldogan és mosolyogva rámnézett.

-Igen csak légy boldog,hülyegyerek.

-Köszii!!

V néha olyan gyerekes,hogy már kibaszottul unalmas. Nagyon nagyon unalmas. És idegesítő. Mintha a kisöcsénk lenne. Még ha lenne öcsém,annak is több esze lenne. De ő ezért V. Másmilyen lenne,nem is tudnám elképzelni. Gondolkodásom egy kéz zavarta meg a még ép vállamon.

-Szia Hoseok. Készíthetek veled egy képet?-kérdezte Alya. Ő a suli blogjának a főszerkesztője. Be kell vágódnunk nála,hogy az egész internet megtudja,hogy milyen menők és híresek vagyunk.

-Ja persze.-mosolyodtam el egy kicsit és vártam,hogy a lány elővegye a telefonját. A lány boldogan megnyitotta az alkalmazást és a kamerába mosolygott. Én az állandó 'cukipofa' arcot vágtam (lásd a képet fent). A lány gyors egy képet készített és kiszaladt a folyosóra. A kémiatanár az ajtón lépett be,mikor a rágót dobtam volna ki a kukába. Szó szerint... A rágó nagy lendülettel repült egyenesen a tanárnő hajába. Az egész osztály nevetett,ahogy én is.

-Basszus...-kapott el a nevetőgörcs.

-Jung Hoseok!! Felelni!! Most!!-ordított rám a tanár.

-Rendben, tanárnő.-lazán felálltam és a tanári asztal mellé álltam.

-Mit tanultunk az előző órán?!-kérdezte idegesen, míg a rágót próbálta kiszedni a hajából. Egy szó sem jött ki a számon,mert annyira elfogott a nevetés.

Egyesre feleltem. Az órát a tanár meg sem tudta tartani,mert az egész óra azzal telt,hogy a rágót tépte ki a hajából,amíg én 'feleltem'. Kicsengetés után a büfébe akartam szaladtam és vettem egy csokit. A padra ültem le és lazán kitettem a lábam. Egy fiút láttam aki valahova sietett és véletlen megbotlott a lábamban.

-Áú!-kiáltott fel a fiú miután a földre zuhant.

-Hé! Figyelned ké...-be akartam fejezni a mondatom de mikor rám nézett,akkor meg sem tudtam szólalni.

-B-bocsánat! É-én nem akartam!-próbált felállni de én gyengéden megfogtam a vállát és felsegítettem.

-Ne kérj bocsánatot. Az én hibám volt.

-N-nem ez csak egy kicsi baleset volt az én f-figyelmetlenségem m-miatt.-mondta,és akkor láttam meg egy kis könnycseppet az arcán. Hüvelykujjammal letöröltem kis puha arcáról a könnyet és lágyan mosolyogtam.

-Ne sírj. Ez nem a te hibád. Gyere veszek neked valamit.-megfogtam a kezét és a büféhez húztam.-Két tábla csokit,kérem.-mondtam és odaadtam a pénzt az eladónak. Az eladó kezembe nyomta a két tábla csokit.

-Tessék. Mindkettő a tiéd.-mondtam és odaadtam a fiúnak mindkét csokit.

-E-ezt tényleg nem kellett v-volna.-láttam ahogy elpirul és lágyan beletúrtam rendezetlen hajába.

-Csak ne mondj semmit,vagy megharagszom.

A fiú csak kuncogott és félénken elvette a csokikat a kezemből.

-K-köszi.

-Hogy hívnak?-kérdeztem kíváncsian.

-J-je...-be akarta fejezni mondatát,de a csengő megszólalt,és a fiú gyorsan elrohant.

Még egy utolsót rám mosolygott. Matekóra... A legjobb óra... Legalább lesz min gondolkodnom az órán. Azon a kis édes és kedves fiún...

Nos ez az 1. rész. Tudom,hogy egy kicsit hosszú lett,de azért remélem tetszik.