A szerető

3.

Az autóban megcsapott Attila kellemesen fűszeres parfümjének az illata. Mélyen magamba szívtam és szinte bezsongtam tőle.

- Szia, Lídia! - üdvözölt melegen egy mosoly kíséretében. - Hogy vagy?

Tetszett magabiztossága, nyíltsága.

- Szia, Attila - viszonoztam a köszönést ugyanolyan stílusban. - Hát...most már jól vagyok...

Őszinte válaszom meglephette, mert vezetés közben gyorsan rám pillantott, amit én álltam. Megnyalta a szája szélét, aztán ezt kérdezte:

- Hová szeretnél menni? 

Nem tudtam, mit válaszoljak, ezért inkább visszakérdeztem.

- És te?

Halkan felnevetett. Annyira jóképű volt, amikor mosolygott vagy nevetett! 

- Mit szólnál egy ebédhez?

- Az jó lenne - bólintottam. - Attól függ, hol, ugyanis nem vagyok például egy étteremhez öltözve.

Végignéztem magamon. Farmer és fehér karcsúsított póló volt rajtam. Piros lámpához értünk, így  volt ideje hosszabban végigmérnie. A tekintete szinte perzselt. A póló alól kirajzolódó  melltartómon mintha valamivel tovább időzött volna... 

- Szerintem egy McDonald's-hoz jó lesz az öltözéked. Mit gondolsz? 

- Remek - értettem egyet. Igazából nem érdekelt, hová megyünk, csak vele lehessek. Megálltunk a legközelebbi Mekinél. Amikor kiszálltunk az autóból és elindultunk, Attila szorosan mellém lépett és megfogta a kezemet. Tette mindezt olyan nyugalommal és magabiztossággal, mintha mi ketten mindig is összetartoztunk volna. Érintésétől, keze melegségétől a remegés hullámokban tört rám, a szívem pedig vadul kalimpált. Ujjaimat szorosan az övébe fontam. Így léptünk be az étkezdébe. Amíg a sorunkra vártunk, hirtelen úgy éreztem, mindenki minket bámul. Attila jelenség volt. Láttam, ahogy nők és fiatal lányok irigy pillantásokat lőnek felém. Ránéztem Attilára, aki éppen a menüt tanulmányozta. Észre sem vette a feléje áradó csodáló tekinteteket. Talán megszokta, vagy nem érdekelte. Közelebb húzódtam hozza, mire ő elengedte a kezemet és a derekamat ölelte át, így vonva szorosan maga mellé. Én is dereka köré csúsztatta a kezemet. Nagyon jó érzés volt megérinteni, érezni őt. Nem hittem el, hogy nem álmodom az egészet! 

Amikor sorra kerültünk, akkor eszméltem rá, hogy eddig Attilával voltam elfoglalva, és nem néztem ki magamnak semmit. Viszont ettem már a Mekibe, így gyorsan ledaráltam a szokásos rendelésemet.

Tálcákkal a kezünkben egy üres asztalhoz ültünk. 

- Mesélj, milyen volt a napod - kezdeményezett társalgást. 

- Mi érdekes lehetne egy iskolában? Tanultunk, feleltünk, töltöttük az időnket - mondtam viccesen.

Újra mosolyogni kezdett.

- A gimi után hová mész továbbtanulni? Mi szeretnél lenni? - kérdezte. - Azt mondtad, tizennyolc éves vagy, akkor most végzel. Hová adtad be a jelentkezési lapokat?

A kérdés kínosan érintett, mert a koromat illetően hazudtam. Azt hittem, már elfelejtette, nem gondoltam, hogy ennyire megjegyzi. Most hazudjak megint? Nem akartam neki hazudni, de féltem, ha bevallom, hogy még csak tizenhét vagyok, akkor többet nem találkozik velem. Mondtam egy főiskolát, amit ismertem, aztán eltereltem a beszélgetést.

- Te mivel foglalkozol? 

- Ingatlan üzlet - felelte szűkszavúan. 

- Te tudod a koromat, én nem tudom a tiedet - jegyeztem meg.