Az élet egy őrült "családdal"

Őrület...

A középiskolások élete nem egyszerű, főleg akkor ha olyan vagy, mint Shikaru Hiyori . A tanulás mellett dolgozik és van egy édes, fehér szőrpamacsa, aki Coco névre hallgat, de mind ezek ellenére alig alszik és zárkózott, mivel egyedül él 2 éve, azaz azóta mióta szülei meghaltak. Azóta nem tartja a kapcsolatot, se a barátaival, se rokonaival, persze azért páran még okoznak neki meglepetést, hogy a szürke hétköznapok ne teljenek olyan unalmasan...

Hiyori POV.

Köszi író néni a bemutatást^^
Hát, ez lennék én, egy 19 éves lány, aki nem a buliknak, és az egy éjszakás kalandok él, hanem a munkának, a tanulásnak és a pihenésnek. Szeretem a nyugodt estéket, az olyanokat, mint amilyennek a mai is indult, de sajnos valaki nagyon azt akarja, hogy ajtót nyissak neki. Lassan kikászálódtam a meleg takaró alól, majd felvettem a rózsaszín mamuszomat, majd kicsoszogtam az ajtóhoz.

-Csakhogy végre kinyitottad Hiyori! Kérlek engedj be, meghálálom! Tényleg!- Mit keres ő itt? Hogy talált meg? És miért kéne beengednem? - Hiyori, kérlek! - ereszkedett térdre, és már éreztem a vesztem. Alig hallhatóan szipogni kezdett, nekem pedig megesett rajta a szívem.

-KIM YUGYEOM! Tudjuk, hogy itt vagy!- Hallottam meg egy ismerős kiáltást nem messze a házamtól. Jaebum...

-Gyere, te istenverte barom! Menj be a kanapéra, én meg addig elintézem a többit.- Felállt, majd rám nézett azzal az elveszett kiskutya tekintetével, és megölelt. Imádom ezt a bandát, de ilyen kritikus helyzetekben mindig engem találnak meg, általános óta folyamatosan. Egyre közelebbről hallottam a lépteket, majd megláttam magam előtt régi barátaimat.

-Shikaru Hiyori! Lehetetlen! Te sokkal másabb voltál....Ki vagy, és hova tetted az én cuki pufikámat? - Mark teljesen fel van háborodva amiatt, hogy már nem vagyok olyan mint 2 évvel ezelőtt amikor utoljára látott, de az volt a fura hogy mindenki úgy nézett rám, mintha még sosem láttak volna nőt.

-Igen lefogytam, de ez a sok munka és tanulás mellett nem nehéz főleg úgy, hogy alig tudok enni néhány falatot. - néztem egyenesen szemeibe. - Amúgy örülök hogy végre nem csak a képernyőmön látlak titeket, bár jobban örülnék, ha nem Yugyeom miatt lennétek itt és Ő is veletek lenne, és nem sírna. Na de mondjátok csak el drága jó barátnőtöknek, hogy mit csináltatok az én egyetlen kis donsaengemmel?? Mit balfaszkodtok már megint?! - szemem szinte villámokat szórt és láttam Bambamen, hogy bűntudata van. Dehát ők nem együtt vannak? Istenem, Bambam mit csináltál? Aish....

-Bambam volt olyan hülye, hogy lesmárolta részegen Markot, és szerelmet vallott neki. Yugyeom ezt végig nézte, és azóta sír. - Jinyoung már nem mert rám nézni, ezért a mondat végénél már Jackson cipőjét fixírozta. Eközben hallottam, ahogy Yugyeom egyre keservesebben sírt odabent. Láttam Bambamen, hogy szíve szerint agyon ölelgetné a bent zokogó párját, de félt a reakciójától.

-Youngjae, kérlek gyere egy kicsit...- néztem rá velem egyidős társamra, aki kérdően végig futtatta rajtam a tekintetét, majd bólintott.- Ki kell rángatnunk ezt az óriás baby-t a többiekhez, mielőtt elkezd Bridget Jones-t nézni!

-Jajj csak azt ne! Azt senki sem élné túl! - próbált komoly maradni de a végén kitört belőle a nevetés.-Amúgy, nagyon jól nézel ki, még így két év után is. Nem is te lennél ha nem rózsaszín lenne ez a mamusz!- nézett végig rajtam kuncogva, majd kaptam egy puszit, mire elmosolyodtam. Szeretem Youngjae személyiségét, mivel teljesen olyan mint az enyém. Igazán csendes, kedves, mégis ha kell, akkor megvéd bárkit, és bármit megtesz ezért, hogy másnak jó legyen. Most is csak azért őt hívtam, mert tudtam, hogy ő rá tudja beszélni Yugyeomot a békülésre, ha rám nem hallgatna.

-Gyeommie, drágám, gyere ki, kérlek. A kedvemért! - próbálkoztam, de csak sírt tovább. Hát, akkor jöjjön az aduász! Ránéztem Youngjaera, majd bólintottam.

-Ha szereted Bamet, akkor felállsz és kibattyogsz velünk a többiekhez, ha pedig nem, akkor maradj itt és sírdogálj tovább.- Nem mondom, igazán lényegre törő! Ahogy ez a pár szó felvillant fejemben, Gyeommie rám kapta tekintetét, amiből a csalódottság és a fájdalom tükröződött. Szinte már nekem fáj az, ahogy a szemeivel néz!

-Na, jössz picim? - kérdeztem kezemet nyújtva, mire felpattanva hozzám bújt, én meg csak simogattam hátát stressz oldólag. Mikor már volt elég életereje, belém karolt és úgy próbált erősnek tűnni. De sajnos remegett az elfojtott sírástól és a fáradságtól. Mikor kiértünk az ajtó elé, elengedtem Yugyeomot majd lekevertem egy istenes pofont a Thai memefajzatnak. Imádom, nagyon is, de senki nem bánthatja meg az egyetlen kis cukorfalatomat! Bamie arcához kapta kezét, de senki nem mert megmozdulni. Tudták, hogyha én egyszer odaütök, akkor azt joggal teszem. Yugyeom persze amint meg látta ezt megint sírni kezdett.

-K..ké...kérlek..n..ne...bántsd! - nyúlt kezem után Yugie, kevés sikerrel.

-Nyugodj meg, többet nem fogom.- simogattam meg lágyan arcát. - BAMBAM! Gyere ide, és kérj bocsánatot az angyalkámtól, ha még szereted!- Olyan gyorsasággal rohant elénk Bamie, hogy azt Sonic is megirigyelné, majd térdre ereszkedve *Fu de dejavu-m van...* kezdett bele bocsánat kérésébe.

-Életem, nagyon sajnálom, részeg voltam, nem gondoltam komolyan, amit tettem. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni, mert azt nem élném túl. Kérlek bocsáss meg nekem! Megteszek bármit, akármit csak bocsáss meg nekem, kérlek! - Láttam Yugyeomon, hogy legszívesebben a nyakába ugrana, de mégsem tette.

Amikor már túl régóta álltak egymás előtt, kicsit elszóltam magam...

-Öleld már meg vagy valami, vagy esküszöm én teszem meg!! - Csúszott ki a számon, amire egész végig gondoltam. Igazából nem zavart, de most már tényleg csinálhatnának valamit az "én vagyok a fasz a lakodalomban" játék helyett. Yugyeom rám nézett, én pedig csak bólintottam.

-Én is szeretlek, de ha még egyszer ilyen történik esküszöm elhagylak! - nézett párja szemébe komolyan, majd megcsókolta.

-Komolyan mondom, nem is tudom, hogy hogy bírtam ki nélkületek ezt a két évet! Szerintem ez a sors akarata, hogy ti engem boldogítsatok. - vigyorogtam rájuk majd beinvitáltam őket egy kávéra.