Az élet egy őrült "családdal"

Ez nem volt véletlen...

Arcomat párnámba temetve gondolkoztam azon, hogy hogy lehetek ilyen béna. Nem kellett volna annyit innom tegnap! Egyáltalán hogyan mertem megtenni?! Hülye, hülye, hülye! Ahhj, biztosan meg fog utálni!

- Riri, ne csináld, még megfulladsz! - nevetett zavarom. Persze nevess ki, tényleg!

- Jól van na, abbahagytam. - ültem fel törökülésbe. - Nagyon sajnálom JaeJae, remélem nem haragszol, és nem fogsz megutálni érte...- , azért mert szereltek. De ezt, már nem mertem kimondani.

- Nem haragszom, és igazándiból van valami, amit már rég el akartam mondani neked. - nézett szemeimbe komoly tekintettel. - Nem vagyok meleg. - Majdnem elnevettem magam, de túl komolynak látszott, ezért inkább nem tettem.

- Azt eddig is tudtam, de ez hogy jött ide? - nem szólt semmit, csak a zippzárját birizgálta. - Nem értelek, megijesztesz Youngjae.

- Én csak... csináltam neked "reggelit", öltözz át és gyere le. - ment ki ajtómon, én pedig eldöltem az ágyamon. Tíz perc elteltével, még mindig csak feküdtem, azon gondolkodva, hogy mit rontottam el. Lassan kikeltem meleg ágyamból, majd felkaptam valamit,és leszaladtam Jae-hez, aki az asztalra lehajtott fejjel...sírt? Miért? Biztos miattam!

- JaeJae, mi a baj? - szaladtam oda hozzá, aggódva. - Kérlek ne sírj, miattam ne! -megfogtam vállat, majd magamfelé fordítva megöleltem. - Drágám, mond el mi a baj, mert ha nem mondod el én is sírni fogok. - Nem szólt semmit, csak sírt tovább keservesen. Annyira fájt így látni, hogy azt elmondani nem tudom. Könnybe lábadtak szemeim, ahogyan a vállamon pihentette könnytől ázott arcát. Legszivesebben megcsókolnám, hogy lenyugodjon, de nem merem megtenni. Félek, hogy Ő nem akarja. Hirtelen felkapja a fejét és így, hogy nedves pillái alól rámnéz olyan,mintha egy elhagyott kiskutya lenne.

- Csak, szerelmes vagyok valakibe, aki nem szeret viszont, és ezt onnan tudom, hogy szerintem Yugyeom jön be neki. - sóhajtott egyet, majd folytatta tovább, rekedt, halk hangján.- Olyan rossz, egyedül lenni. Mond meg, mit csináljak, mert én nem tudom! - Annyira tudtam, hogy felesleges nála próbálkoznom. De, ha boldog, akkor én is az vagyok.

- Szerintem mond el neki, azzal nem veszítesz semmit, ha szeret, akkor mindketten boldogok lesztek, ha viszont nem, akkor meg ugyanolyan lesz mint régen, csak tudni fogod, hogy mit nem szabad.- simogattam hátát, ezzel nyugtatva feldúlt lelkét.

- Úgy gondolod? - Nem, kurvàra nem gondolom úgy, hogy egy másik lánynak vallj szerelmet helyettem, dehát ez van.

- Ha szereted, arról tudnia kell. Szóval most menj, mond el neki. - aggattam magamra egy mű mosolyt. Nem akartam elengedni, nem akartam hogy más csókolja, ölelje vagy bármit csináljon vele! - Na indulj meg! Menj, és vissza se gyere addig, míg el nem mentél ahhoz a lányhoz! Sok sikert! - toltam ki a kék bejáraton, majd becsukva azt,neki támasztottam a hátamat és sírni kezdtem. Olyan öt percig ülhettem ott, mikoris kopogást hallottam. Felálltam, majd nagyjából renbe szedve magamat nyomtam le a bronzos kilincset.

-...HIYORI!! Most miért sírsz? Mi a b-.

- Visszajöttél!! - mosolyodtam el, majd rájöttem, hogy lehet csak itt hagyott valamit.- Mid maradt itt? - szomorodtam el újra.

- A szívem. - simitott végig arcomon, majd közel hajolt hozzám és megcsókolt. YOUNGJAE. ENGEM. TE JÓ ISTEN!!! Ha én nem fogok meghalni rövid időn belül abba,hogy percenként változnak az érzéseim, akkor örök éltű vagyok! - Remélem, most nem fogsz elküldeni. Szeretlek.- Szívroham. SZERET!!

- Ugyan, engem nem lehet szeretni, csak megsajnálni, vagy utálni. - Lehet, hogy igazat mond, de nem akarom hitegetni magam, ha mégse lenne igaz.

- Mi az, hogy téged nem lehet szeretni? Én úgy szeretlek, ahogy vagy, minden részedet, minden hibádat, a hülye szokásaidat, azt ha mérges, vagy épp boldog vagy, egy dolog van amit nem szeretek benned és az az, hogy elloptad a szívem és egy ideje már nálad van. De tudod mit, még ez sem zavar, mivel téged illet. - ahogy befejezi mondandóját, úgy ölelem magamhoz mint még soha.

- Én is szeretlek, és köszönöm, hogy ezt viszonzod. - mosolyogtam rá, majd ásítottam egyet. - Ez a sok sírás teljesen lefárasztott, nincs kedved aludni?- néztem rá még mindig piros szemekkel, mire csak mosolyogva bólintott.

Felmentünk, lefürödtünk, majd összebújva elaludtunk.