Hogy mit csináltam?!

70 9 0
                                    

Már vagy egy hét eltelt azóta, hogy a kis csapat nálam járt. Megtudtam egyet s mást a fiúk útjáról. Például azt, hogy a MarkSon páros szétment egy hétre, de mivel nem bírták tovább, ezért -miután kibékültek- az azutáni hetet végig dugták. Komolyan, nem is Ők lennének! A legcukibb pár, azaz a YugBam egész jól elvolt, azon kívül, hogy Bamie egyfolytában tesztelgette azt, hogy Gyeommie tényleg szereti-e. Persze, a pofon után rájött, hogy YUGYEOM NEM VÉLETLEN AKART MEGHALNI, MIKÖZBEN MEGÁLLÍTHATATLANUL SÍRT, MERT "VALAKI" LESMÁROLTA MARKOT, ÉS MÉG SZERELMET IS VALLOTT NEKI!!! JACKSON MEG CSAK VIGYORGOTT AZ EGÉSZEN!! Idióták!....

A BNior páros szinte azóta létezik, mint én. Szerintem az ő kapcsolatuk a legjobb. Ha veszekednek, könnyen kibékülnek és néha Markékat is ők békítik ki. Mondjuk az, hogy abba a kis házban ahol megszálltak, csak Jinyoung nyögéseit lehetett hallani... Túl ismerős ez a helyzet. Na, de ne is erről beszéljünk, hanem... Hirtelen kopogást hallottam, majd Youngjae hangját.

- Bejövöök~ - és már nyílt is az ajtóm. - Szia baba, kibírtad nélkülem? - Most mondanám, igen, de nem így van. Lehet, hogy csak egy hete nem láttam, de már hiányzott, hogy megöleljen, hogy beszélgessünk vagy csak pihenjünk. Az a baj, hogy IGEN, szerelmes vagyok Choi Youngjae-ba és IGEN tudom, hogy Ő csak barátilag szeret, ezért számomra ez a kapcsolat reménytelen. Már két éve is szerettem, csak akkor még magamnak sem akartam bevallani.

-Jajj, ne tudd meg milyen nehéz volt nélküled. - mondtam szarkasztikusan, vigyorogva. Persze, hogy nem akarom, hogy megtudja mit érzek.

-Na, ha nekem nem is örülsz, talán majd ez felvidít! - nyújtott felém egy kis, ezüst színű, hosszúkás dobozt, amin egy pici masni pihent. Elvettem tőle, majd félve kinyitottam. Mikor megláttam mi az, szám elé kaptam kezem. Annyira aranyos, hogy emlékszik arra, hogy mit szeretnék. Egy ezüst lánc volt, rajta azzal a dátummal, amikor megmentettek. 2010.03.19. Mindig is akartam valamit, ami még jobban összeköt velük.-Na, tetszik? - nézett rám szégyenlősen, én meg válaszképpen a nyakába ugrottam.

-Annyira szeretlek JaeJae! - nyomtam egy puszit arcára. - Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm! Ennél jobb ajándékot kívánni sem lehet! Felteszed nekem? - kérdeztem felé tartva az ékszert, mire csak egy vigyort kaptam. Bele rakta nyakamba, én pedig szaladtam is a legközelebbi tükörhöz, hogy megnézzem hogyan áll.

-Nagyon illik hozzád! - állt mellém Youngjae, még mindig mosolyogva. Olyan szívdöglesztő amikor mosolyog! Vagy, csak én akarok cseppfolyóssá válni ilyenkor?? Aish, mért néz ki ilyen jól? - Nem iszunk valami alkohol tartalmút? Csak, mert most, hogy vége van ennek a sulis évednek is, kicsit lazíthatsz! Holnap meg úgyis szabadnapod lesz!

-Benne vagyok! De, nem akarjuk áthívni a többieket is? - néztem kérdően, azokba a csokoládé barna szemeibe, amikbe úgy el lehet veszni mint egy labirintusba aminek nincs kijárata.

-A többiek most, dolgoznak, azaz két várossal arrébb tartózkodnak. Szóval, hozd a tartalék piádat, mert ma bebaszunk! - az a mosoly...

- Máris főnök! Hiyori százados, segít a "bebaszás" álnevű bevetésben, méghozzá úgy, hogy elpusztítja az összes "pia" névre hallgató ádász ellenséget! - Indultam meg a konyha felé, hátam mögött az édesen nevető Youngjaeval.

- Te bolond vagy! De ezért szeretlek! - ölelt meg félúton az a féleszű. Ha tudná, hogy ezzel milyen boldoggá, mégis szomorúvá tesz...

- Na akkor Bailey's-el kezdjünk vagy Jäger-el? - néztem rá, mire láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik. - De, ha akarod kezdhetünk egy laza pezsgő+energia ital kombóval is.

- Legyen az! Majd utána megyünk át a töményre. - kacsintott rám, én meg kivettem a hűtőből a "kellékeket".

Egész este iszogattunk, azaz szerintem ez történt, mivel mikor felébredtem iszonyatosan fájt a fejem, de az ágyamban voltam. De...Hol van Youngjae? Átfordultam a másik oldalamra, hogy felkeljek, de olyan szinten kaptam majdnem szívrohamot, hogy JÓISTENGYERELE! Youngjae velem szemben szuszogott, majd egyszer csak közelebb jött és magához ölelt. Beleremegtem az érzésbe, ahogy megéreztem nyakamon leheletét, de nem gyengülhettem el, ezért visszaaludtam.

- Hiyori, ideje felkelni! - hallottam egy lágy hangot magam mellől, mire kinyitottam a szemem és szembe találtam magam JaeJae-vel, akin csak egy póló és egy alsó volt.

-Nem hiszlek el! Hogy tudsz ilyen korán vigyorogni? - néztem rá még kómásan.

-Hát, ha neked délután fél négy korán van, akkor hagylak még aludni. - kuncogott, azon a cukor falat hangján.

- Hogy mennyi? Te jó ég! Hogy aludhattam eddig? - temettem kezembe arcom. - Biztos unatkoztál egyedül. Miért nem keltettél fel előbb?

- Mert a tegnap este történteken gondolkodtam... - Mi történt tegnap este, ami miatt nem vette észre, hogy full egyedül ül egy házban?

-Miért, mi történt? - kérdeztem meg, azt amire gondoltam.

-Hát egy kicsit összezavartál...Azaz, az érzéseimet zavartad össze, azzal, hogy megcsókoltál.De nyugi, élveztem. - mondta egyre jobban elpirulva.

- Hogy mit csináltam!? 

Az élet egy őrült "családdal"Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt