Szerelem vagy barátság?

27.rész

Hogy egymásba karolva esünk le a sötét mélybe.

*Chiara szemszöge*

Pípegő hang. Fura szag.  És emberek rohangálásait hallom.. Ez csak egy valamit jelent. Kórházban vagyok.
Próbálom kinyitni a szemem,de nem tudom.
Megpróbálom mégegyszer.
Lassan,de csak nem akar kinyílni.
Majd harmadszorra is eljátszom ezt a játékot.
De ekkor már sikerül.

Egy negyvenes éveiben járó nőt látok magam előtt.
Fekete haja a váláig ér.
Aztán mellette egy kb. negyvenöt éves férfit. Rövid ,gesztenyebarna haja,és szeme van.

Engem vizslattnak. A nő rám néz,majd csak ennyit mond.
-Kicsim.-azzal a nyakamba borulva zokog. A férfi kapcsol,majd hívja az orvosokat. Egy perc múlva megjelenik a doktor úr ,egy nővérrel a bal oldalán..

-Hogy van?-kérdi.
-Voltam már jobban is. Szeretném megkérdezni,hogy kik ezek az emberek itt mellettem?-erre a nő ,ha jól sejtem a férjébe kapaszkodik,majd ott sír tovább. -Szóval nem tudja. Ők lennének a maga szülei. Pontosan három évig kómában volt. Magával együtt egy fiút is behoztak. Ő már felépült. Minden nap egy virágot küld be magához.......

Hirtelen villámgyorsasággal törtek fel bennem az emlékek. Az első sulis nap,a randik,filmezések,ahogy megcsókol,ahogy leüti a matektanárt,..... Minden..

-Jack.....-azzal elkezdtem zokogni.
-Igen,ha jól tudom úgy hívják.
-Ki akarok menni! Engedjenek ki!!-azzal felugrugruttam,de azonnal vissza is estem. Le vagyon gyengülve.
De szeretem Őt. Lehet hogy már soha nem látom.

Egy alak áll az ajtóban.
Hirtelen kicsapódik az ajtó,majd megpillantom........