Az élet a jövőben sem változik meg: ugyanúgy lesznek, akiket kiközösítenek, akik menőbbek, akik divatmániások. Történetünk főhőse egy 16 éves lány, nevezetesen Lieselotte épp egy ilyen társadalomban él, 2020-ban. Élete gyökeresen felfordul, mikor eg...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Az utazás nem lehetett több fél percnél, nekemmégis legalább ötnek tűnt. Öt csigalassúsággal vánszorgó percnek. Először csakegy fénycsíkot érzékeltem a lábamon, mely egyre szélesedni kezdett, míg végülteljes valójában megpillanthattam az Átriumot. Mondanom sem kell, egypillanatra elállt a lélegzetem. Nem olyan volt, mint a könyvben, hisz a háborúalatt gyökeresen átalakult; a Mágikus Testvériség Kútja és a Mágia hatalom utánmost egy szolidabb, ámde sokkal művészibb alkotás volt a csarnok közepén. Egyvarázsló és egy boszorkány keresztbe tett pálcáiból tört ki spirál alakban avíz, és az egymást testvériesen ölelő szoborpár mellett hullott alá. A kútoldalát apró vésetek díszítették - ahogy közelebb mentünk, észrevettem, hogyhíres személyek nevei voltak a kőbe faragva, mintegy emlékül a varázsvilágérdekében végrehajtott tetteikért. Az is feltűnt, hogy mindegyik másképp nézettki: bizonyára aláírások voltak. Egy kis kutatás után felismertem AlbusDumbledore nevének jellegzetes, szálkás betűit, lentebb Göthe Salmander cirádásaláírásába botlottam, még Nicolas Flamel lendületes vonalvezetését iskibetűztem. Mikor már indulni készültem, volt szerencsém megpillantani HermioneGranger gyöngybetűit, Ronald Weasley macskakaparását és - alig észrevehetőenkiemelve - Harry Potter lenyomatát is.
Anya eközben mögöttem állt. Türelmesen kivárta,amíg végzek, majd elindultunk a liftek felé. A pálca ellenőriztetése valahogykimaradt, lévén nincs varázspálcám. Beugrott, hogy mintha motozásról is lettvolna szó, de végül elhessegettem a gondolatot. Anya auror, ennek untig elégnekkell lennie. Útközben észrevettem, hogy többen leplezetlenül bámulnak rám -valószínűleg mugli ruháim miatt -, így inkább lesütött szemmel mentem tovább. Alift hamar megérkezett, és szerencsére csak ketten szálltunk be, azonban ahetes szinten valaki csatlakozott hozzánk. Egy türkizkék hajú, meglehetősenfiatal varázsló lépett a fülkébe.
- Oh, szia, Ted! - köszöntötte anya az érkezőt. - Charlotte! - mosolygott rá a Tednek nevezett. - Azt hittem, később jöttök - pillantott rám. - Már csak negyed óra van tizenegyig. - Tényleg? - A férfi az órájára pillantott. - Elszaladt az idő. Nem baj, nélkülem úgysem kezdhetnétek el - kacsintott rám. - Lis, bemutatom Edward Lupint! - fordult felém mosolyogva, mire a nevezett felém nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam, közben járt az agyam. Teddy Lupin... - ismertem fel. - Szólíts csak Tednek vagy Teddynek! - vigyorgott rám.
Anyára pillantottam, mire ő felnevetett kimondatlan kérdésemre. - Emlékszel, amikor 2017-ben és '18-ban alig voltam otthon? Amikor nagyiék vigyáztak rád... - Egy fintorral jeleztem, hogy igen. - Azért volt, mert támadt egy kis feladat a Parancsnokságon. Én lettem Ted oktatója, és én is vizsgáztattam le. Most szintén aurorként dolgozik itt, azon belül is átoktörőként. Amikor havonta egyszer túlóráztam, akkor jelentéseket jöttem tenni, illetve nem egyszer segítettem Tednek valamiben és fordítva. Amolyan társak lettünk. A fiúra néztem, aki mosolyogva bólogatott. - Kettes szint, Varázsbűn-üldözési Főosztály, Varázshasználati Főosztály; Auror Parancsnokság, Wizengamot Végrehajtási Szolgálat - zengte be a fülkét a női hang. A beszélgetés közben észre sem vettem, hogy máris elhagytunk négy szintet. Anya kitessékelt a felvonóból és az emberek között szlalomozva átvágtunk a folyosón, majd bementünk egy tölgyfaajtón. Egy pillanatra tátva maradt a szám, mikor megláttam. Paravánokkal voltak elválasztva az egyes személyek munkahelyei, a plafon pedig mintha papír-felhőkből állt volna: az aurorok üzengettek egymásnak a papírrepülőkkel.
