Bolondulásig

1. fejezet

  Az utóbbi időben az életem fenekestül felfordult. 1 hete kaptam meg a levelet, hogy felvettek Denverbe az egyetemre, ahova jelentkeztem. Iszonyatosan örültem neki, de egyben félelemmel is töltött el. Az elmúlt 20 évemben nem volt olyan hosszabb időszak, amit távol töltöttem volna Aputól. Ketten éltünk egy kisvárosban, és tulajdonképpen én gondoskodtam róla, és magamról is. Az apám iszik, sőt... Nem volt ez mindig így. Kezdetben még hárman éltünk, szeretetben, boldogságban, édesanyámmal. Úgy 5 éves koromban az "anyám" gondolt egyet és lelépett, engem itt hagyva Apával. Az emlékeim kezdenek elhalványulni róla, de tisztán emlékszek, hogy hosszú szőke haja volt, mint most nekem, és imádtam vele játszani. Minden másban Apára hasonlítottam. Zöld szem, vékony test, apró alkat. Attól a pillanattól kezdve az apám elkezdett lefelé rohanni a lejtőn, először csak egy-egy este ivott. Majd jöttek a dühkitörései, hogy minden az én hibám és hogy miattam menekült el az anyám, mert elviselhetetlen gyerek voltam. Hihetetlenül fájtak a szavai, és mintha kést döftek volna bele minden egyes szóval a szívembe. Álomba sírtam magam minden este, majd reggel a konyhaasztalon reggeli várt és apám bűnbánó arca, hogy bocsássak meg neki. Nem tehettem mást, mert gyerekként csak az volt a fontos, hogy valaki szeressen. Ahogy teltek az évek az ivászat egyre sűrűbb és súlyosabb lett, és már nem csak szidást, hanem egy-két pofont, ütést is kaptam és a reggeli bocsánatkérések elmaradtak. Teljesen elhidegültünk egymástól. Ő a kocsmában, vagy a kanapén, kifeküdve töltötte napjait, én pedig közönyt erőltettem magamra, hogy ne lássa, hogy ezzel engem mennyire bánt.

A helyzet azóta se változott, csak én jutottam el arra a pontra, hogy ideje elkezdenem a saját életemet is, bár tudtam, hogy bármilyen is az apám, sose fogom magára hagyni. Egyszer már csalódnia kellett egy szerettében, nem szeretnék én is egy ok lenni az öngyilkossága felé. 

A buszmegállóba indultam egy állásinterjúról. Tudtam, hogy nem vagyok jogosult a kollégiumra, így albérletben kell laknom, azonban ahhoz, hogy ezt fizethessem, állásra és pénzre volt szükségem. Egy éjszakai szórakozóhelyre jelentkeztem felszolgálónak, mert ebben korábbról is van tapasztalatom és remélem össze tudom egyeztetni az iskolával. Elvileg egy-két nap múlva hívnak vissza, hogy hogyan döntöttek. Addig pedig izgulhatok, hogy ne legyek hajléktalan. 

Egy hatalmas, fekete motort láttam meg a parkolóban. Mindig is vonzottak, de sose volt alkalmam kipróbálni. Valahogy úgy képzeltem, hogy gyorsulsz-gyorsulsz, olyan érzés, mintha repülnél, és megszabadulhatnál minden problémádtól. Sajnos nem értettem hozzá, de mégis vonzott és odamentem, körbenéztem. Látszott, hogy ez már a profi kategóriába tartozhat, fényes volt, bőr üléssel, és mindene hatalmas. Elmerültem a gondolataimban, amikor egy hang szólalt meg mögöttem, és majd szívrohamot kaptam. 

- Félnék, hogy valaki elakarná lopni az én kicsikémet, de ahogy rád nézek, úgy látom ez a veszély nem fenyeget. - Féloldalas mosolyra húzta a száját, és mélyen a szemembe nézett. Próbáltam lecsillapítani a szívverésem, de amint jobban szemügyre vettem az előttem álló fiút, újra 120-as tempóban kezdett el verni. Sötét haja és barna szeme volt, állán pár napos borosta, ami igazán jól állt neki. Fekete póló feszült a karján, ami alól tetoválások kígyóztak elő, ami még "rosszfiúsabbá" tette a megjelenését. A motoroskabátot lazán fogta a kezében, egyértelművé téve, hogy ez a fekete paripa tényleg az övé. 

- Esetleg elvihetlek valahova, cukorvirág? 

Hitetlenkedve nevettem fel és most már muszáj volt megszólalnom. 

- Szerintem ezt kihagynám, de igazán kedves gesztus.  - Épp fordultam meg, amikor a csuklómnál fogva nem engedett, és visszafordított. 

- Láttam milyen csodálattal néztél a kicsikémre, és biztos vagyok benne, hogy ugyanekkora élvezettel ülnél fel rá. - Várt pár másodpercet, mintha gondolkozott volna valamin. - Na, és persze, az se utolsó dolog, hogy átölelheted a derekam vezetés közben. 

- Nem is ismerlek, és általában az emberek tudják, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, főleg , hogy ne üljenek fel velük egy motorra. Még a végén elrabolsz, vagy balesetet szenvedünk és meghalok. 

Hangosan felnevetett, mintha teljesen abszurd lenne amit mondtam. 

- Vigyázok rád, cukorvirág, és nehogy azt hidd, hogy engedném, hogy bármi baja essen az én kicsikémnek. 

Hatalmas nagy butaság volt, mégis vonzott benne valami. Sose voltam rossz, lázadó tinédzser, de új élet, új kalandok. Tudtam, hogy ha baj történik, az csakis az én hibám és ostobaságom lesz, de most ez nem számított. Akartam. Láthatta a szememben a döntésemet, mert félmosolyra húzta a száját és kivett 2 bukósisakot, és átnyújtotta nekem. Felhúztam a fejemre és ügyetlenkedtem a csattal, de végül sikeresen vettem az akadályt. Felültünk, majd hátranyúlva óvatosan megfogta a két kezem, mintha attól félne, hogy meggondolom magam és elszaladok. Egy utolsót sóhajtottam, és átkaroltam a derekát. A vékony pólója alatt éreztem a kockás hasát, és ahogy érintésemre megfeszültek az izmai. Megkérdezte, hogy készen állok-e, mire bólintottam, amit nem láthatott, és elmondtam a város nevét. A motor felbőgött és vele együtt nőtt bennem az adrenalin. Az elején irtó furcsa volt az érzés és szinte megfojtottam a karjaimmal, de ahogy telt az idő, egyre jobban hozzászoktam a sebességhez és ordítani akartam. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon, és tudtam, hogy ezt az érzést sose felejtem el. 

Most először bántam, hogy ilyen közel lakunk Denverhez, mert egy kis útbaigazítás után már otthon is voltunk. A házban sötétség volt, így tudtam, hogy Apu nincs otthon, így megúsztam egy esti ordítozást, hogy felelőtlen vagyok. Az elgémberedett végtagjaimat kinyújtottam és leszálltam. A nyakamon éreztem puha ujjait, ahogy segített kicsatolni a sisakot, és miután levette a fejemről, egy kósza tincset a fülem mögé simított. Éreztem, hogy elpirulok, és fordultam volna meg, hogy bemenjek, de ma már másodjára, a csuklómnál fogva tartott vissza. 

- Hol tudlak elérni vagy kapcsolatba lépni veled? 

- Nem hiszem, hogy ebből a kis kalandból bármi több is lehetne. De nagyon szépen köszönöm a fuvart, egy örök élmény marad bennem. - Hajoltam közelebb hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. 

- Legalább a nevedet tudjam meg, cukorvirág. 

- Emma. - Nyújtottam felé a kezem, mint egy üzleti tárgyaláson, és ő elfogadta. 

- Örülök, hogy megismerhettelek, Emma. Én Liam vagyok. - Puha ajkaihoz emelte a kezem, és óvatos puszit nyomott rá, miközben a szemét le se vette rólam. 

Mosollyal az ajkamon indultam el befelé, és éreztem a pillantását magamon. Mikor csuktam be az ajtót, még visszanéztem, és fejcsóválva, mosolyogva figyelt, majd mikor megfordult, hogy induljon, becsuktam az ajtót, és mint Liam-et, az utazást is magam mögött hagytam.