Bolondulásig

5. fejezet

A hétvége további része gyorsan és eseménytelenül telt. A napok legnagyobb részében pihentem, elmentem bevásárolni, mert éhen halni még sem kéne és olvastam. Másnap Rachel hívott és érdeklődött, hogy sikeresen hazaértem - e, illetve, hogy egyedül vagyok-e. Ki kellett, hogy ábrándítsam, mert ilyen csak meg sem fordult a fejünkben, de hogy így felhozta, lehet nem ellenkeztem volna. Ami hatalmas felelőtlenség is lehetett volna tőlem. Ki tudja, a végén még arra kelek, hogy engem kihasznál és kirabolja az így is szegényes lakásom. Vagy nem. Vagy csak próbálom róla lebeszélni magam. Így is alig várom, hogy hétfő legyen és mehessek az egyetemre, mint valami stréber tizenéves. Egész hétvégén azon izgultam, hogy újra találkozzunk és végre jobban megismerjük egymást. 

06:00. Alig bírtam nyitva tartani a szememet és kikelni az ágyból, mert éjszaka különös álmok gyötörtek mindenféle barna szempárral és citrusos illattal. Kinyomtam az ébresztőórát, lerúgtam magamról a takarót és bekapcsoltam a rádiót. Általában hamarabb tudtam aktivizálni magam, ha szólt reggel valami zene és jobb kedvvel is indulok el aznap. Megfürödtem, elől a hajam befontam, hogy ne lógjon a szememben, hátul pedig kiengedve hagytam. Egy kis szempillaspirál, halvány rúzs, majd felöltöztem és már kész is voltam. 07:10. Hozzám képest nem is rossz. 

Útközben beugrottam egy kávézóba. Az egyetemhez közel van, így tele volt diákokkal, akik a reggeli kávéjukat várva próbáltak felébredni. Beálltam a sorba, ami percenként csak pár centit haladt előre. Nem irigyeltem az eladókat sem. Korán reggel így kellett már hajtaniuk. Úgy 5 perc múlva én következtem. 

- Szia. Egy cappucinot szeretnék elvitelre és egy vajas croissant.

- Hello. Azonnal hozom. Milyen névre írhatom a poharat? - mosolygott rám az eladó fiú és egy filccel a kezében várta a válaszom. Már párszor jártam itt, de vele még nem találkoztam. 

- Csak Emma. 

Lefirkálta és amíg teletöltötte a poharam, a croissant is becsomagolták. Felpakolva a cuccaimmal elköszöntem és folytattam az utamat az egyetem felé. Ránéztem a pohárra, amire az volt írva, hogy "Csak Emma". Aranyos. 

Szerettem a suliban, hogy mindenkinek voltak saját szekrényei, így nem kellett a felesleges dolgokat haza meg visszacipelni. Az épület hatalmas volt, de a sok folyosóban és emeletben van logika, így nem lehetett eltévedni. 

A szekrényemhez menet valami furcsára lettem figyelmes. Egy vörös rózsa volt beszúrva a résbe, aminek a szirmain cukorra hasonlító gyöngyök  voltak. Mikor kinyitottam az ajtót, egy cetlit találtam benne. 

" Egész hétvégén csak rád gondoltam. Remélem nem veszed tolakodásnak a virágot, csak reggel útközben megláttam és te jutottál róla az eszembe, cukorvirág. "

Beleszagoltam a virágba és a szám a fülig ért. Le se lehetett volna vakarni a vigyort a képemről. Szétnéztem hány embernek keltettem fel a figyelmét, de szerencsére mindenki elvolt a maga világában. Kivettem a szekrényből azokat a könyveket, amikre szükségem volt, a rózsát meg óvatosan beraktam, nehogy valami baja legyen. Reméltem kibírja délutánig és nem hervad el, mert kár lenne érte. 

Hétfő reggelhez szokatlan módon boldogan ültem le az előadó egyik székére. Kerestem a szememmel Rachelt, mert ez az óránk közös volt. Már pár perce be is csöngettek, de se tanár, se R. Dobtam neki egy sms-t, amire azonnal meg is jött a válasz : " 2 perc, szaladok, ahogy csak tudok. Nem az én napom... " 

Igaza volt. Nem sokára lihegve levágta magát mellém, mielőtt a tanár bejött. Elkezdődött az óra, mikor még én mosolyogva pakolgattam a tollaimat. Szokatlan viselkedésem Rachel-nek is feltűnhetett, mert a jobb könyökével egy erőteljes ütést mért az oldalamba. Felvisítottam, amire pár ember felénk fordult.