Bolondulásig

7. fejezet

Csütörtökig az idő csak úgy rohant. Délelőtt suliba jártam, délután aludtam, amennyit csak tudtam, hogy este tudjak dolgozni és ne kezdjek megőrülni, mert kezdett csak igen fárasztó lenni ez az éjszakázás. Igazán rám fért volna egy kiadós alvás, de ahelyett, hogy csütörtökön pihentem volna, buliba mentem Rachel-el. Vagyis úgy gondoltam, hogy még mindig megvagyunk hívva, mert Liam azóta sem szólt hozzám. Igaz, hogy nem is voltunk sokat egy közös légtérben, de nem is kereste a társaságom. Meg kellett mondanom, hogy hiányzott, és kezdett rosszul esni, hogy így bánt velem. Nem hiszem, hogy olyan súlyos bűnt követtem el, hogy ennyit kellett volna vezekelnem. 

Itt álltam a szekrényem előtt és próbáltam kitalálni mégis miben menjek. Elvileg nem lesz nagy buli, amit abból is gondolok, hogy mégiscsak egy albérletben leszünk, ahol a szomszédok nem szívlelik a késői hangos zenét. Viszont ott motoszkált a fejemben, hogy szeretném ,ha egy embernek megakadna a tekintete rajtam. Eddig nem voltam olyan lány, aki az öltözködésével - vagy bármi mással- akarta levenni egy fiút a lábáról, de most próbáltam kitenni magamért. Találtam egy piros, pörgős szoknyát, amihez egy sima, fekete hosszú ujjút vettem fel, és egy szintén fekete magassarkút húztam. A szememet fekete tusvonallal kihúztam, a számra egy enyhén vörös rúzst tettem, a hajamat pedig csak kiengedve hagytam. Azt hiszem, minden passzolt mindenhez. 

Mivel nem írtam Liam-nek , így fuvarra sem számítottam, ezért szóltam Rachel-nek, hogy jöjjön hozzám és innen megyünk. Pár perc és itt is volt és szerencsémre ő azt is tudta, hogy pontosan hova kell mennünk. Nem tudom, honnan ennyire informált mindig, de most ez megint jól jött. 

Meglepődtem, mert alig sétáltunk 10 percet, meg is érkeztünk. Rachel felcsengetett az 5-ös számú lakásba és egy fiú ordibált bele a kaputelefonba. 

- Jelszóóóóót kérek! - Néztünk egymásra döbbenten Rachel-re, mert erre egyikőnk se számított. Az említett fiú már jól érezte magát az alkohol hatásától, így reméltem, hogy csak viccel, de nem igazán akart minket beengedni. 

- Őő, buli ... ?! - próbáltam határozottnak lenni, de eléggé kérdésnek hatott a tippem. De vagy igazam volt, vagy csak jól tippeltem, mert a csávó üvöltött egy hangosat és a kapu kinyílt. 

Gyors felszaladtunk, mert kezdett lassan hideg lenni, főleg ennyire alul öltözve, de még ha nem is tudtam volna, hogy melyik lakás az, a hangzavarból egyből kiderült. Nem volt elég, hogy a zene és az emberek is üvöltöttek, még az ajtó is tárva nyitva volt. Kikerültünk pár rohangáló emberkét és bementünk a lakásba. 

Nem volt olyan nagy, hogy egy egész egyetemi bulit lehessen itt rendezni, de olyan kicsi se volt, mint az enyém. Egy folyosón voltunk, aminek a végén volt a nappali, jobbra a konyha, balra egy ajtó és egy lépcső, gondolom az emeletre. Elég sok ember próbált meg bezsúfolódni ide, de még így is nagyon tetszett. Felismertem pár embert ,de többen voltak azok, akikről semmit nem tudtam. Ledobtuk a kabátunk egy fogasra, majd a konyhában töltöttünk magunknak italt. Nem is láttam mit öntött R, de mikor beleittam, majdnem visszaköptem, olyan erős volt. 

- Szeretném , ha nem lennél ilyen görcsös és elengednéd magad, szóval igyál. 

Nem is voltam görcsös. Na jó, talán egy kicsit. De csak mert egy embert kerestem a szememmel, de nem találtam. Bementünk a nappaliba, ahol az emberek nagy része a kanapén fetrengett, míg mások a fal mellett beszélgettek. Voltak lányok, akik a szoba közepén riszálták a feneküket a nem túl hosszú nadrágban vagy szoknyában. 

Megálltunk az egyik saroknál, de nem maradtunk sokáig egyedül, mert két fiú jött oda hozzánk. 

- Sziasztok lányok! Én Matt vagyok, ő pedig Dan. - Mutatott elsőnek magára, majd a mellette álló fiúra. Matt-nek szőkésbarna haja és zöld szeme, míg Dan-nak kicsit sötétebb haja és szürkés szeme volt. Mindig is megbabonáztak az ilyen különleges színű szemek, de ahogy engem fürkészett, azonnal elpirultam. Nem tudom mi ütött belém mostanában, hogy ennyire hülyén reagáltam a fiúkra. Matt-nek Rachel jött be, mert egyből elhívta egy kicsit távolabb, hogy kettesben tudjon vele beszélni, így én Dan-nel maradtam. 

- Sose láttalak még titeket ebben a társaságban. - mosolygott rám, ami nem is állt neki olyan rosszul. 

- Igen, még elég újak vagyunk. Igazából én csak egy embert ismerek, szóval elég kellemetlen ez az egész. 

- Ne aggódj, egy ilyen csinos lány hamar talál barátokat. - Húzódott közelebb hozzám, ami egy kicsit feszélyezett. Lehet csak én reagálom túl, de nem igazán bíztam meg elsőre az emberekben. Mosolyogva picit hátrébb léptem, és ekkor kiszúrtam Dan válla felett azt az embert, akiért voltaképpen idejöttem. Éppen egy ismeretlen lánnyal beszélgetett, ha ezt annak lehetett nevezni. A lány minden mondata után vihogott és végigsimította Liam karját. Egyből átfutott rajtam valami furcsa érzés, de nem tudtam hova rakni magamban. 

- Hé, minden okés? Mi kötötte így le a figyelmed? - Fordult volna hátra, de nem akartam, hogy észrevegye, hogy pont Liam-en akadt meg a tekintetem, ezért kinyögtem az első dolgot, ami az eszembe jutott. 

- Gyere, menjünk táncolni. 

Szétterjedt a mosoly az arcán, és a kezét a hátamra téve vezetett a nappali közepe felé. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy nem csak mi voltunk, hanem igazán megtelt a "táncparkett". Kezeit a derekamra tette és már-már kényelmetlenül közel húzott magához. Belekapaszkodtam a nyakába, ő pedig belefúrta az arcát a hajamba. Éreztem, ahogy az ujjaival simogatta a hátam és legszívesebben ellöktem volna magamtól. Alig vártam, hogy ennek a zenének vége legyen, utána tuti, hogy kitalálok valami kifogást, hogy leléphessek. Pár pillanat után az égiek meghallhatták az imáim, mert Dan elengedett, de akkor láttam meg, hogy miért. 

- Lekérhetném a hölgyet? - Liam állt mellettünk és elég "macsósan" bámulta Dan-t. Nem szívesen, de elengedett és már Liam karjaiban is voltam, ami kifejezetten kényelmesebb és szimpatikusabb hely volt a számomra. 

- Nem tudtam tovább nézni, ahogy ez a srác táncol veled. Igazán botlábú volt, de majd én megmutatom neked milyen a rendes lassúzás. - Mintha a dj tudta volna mire gondol Liam, egy lassú számot rakott be, mire közelebb húzott magához. A combjaink összeértek, és a mellkasom is hozzáért az övéhez. Egy papírt nem tudtunk volna áthúzni kettőnk között, és ezt ő is észrevette. Az ajkai apró "O"-t formáltak, ami mágnesként vonzotta a tekintetem. - Gyönyörű vagy, cukorvirág. Miért vagy rám ilyen hatással? 

Imádtam, amiket nekem mondott. Az arcomra enyhe pír szökött, amit így a sötét szobában is látni lehetett. A mutatóujját óvatosan végighúzta az arcomon, mintha attól félne, hogy darabokra törnék egyetlen érintésétől is. 

- Haragszol még? 

- Nem. Sose haragudtam rád, csak bosszantott, amit felhozott bennem a kijelentésed. Inkább te ne haragudj rám. - Magához húzott, megölelt és úgy ringtunk tovább.  

A zene leállt, mi elhúzódtunk egymástól és hirtelen valaki Liam nyakába ugrott. Felismertem a fekete a hajú srácot, aki kölcsönadta a kocsiját a bulin történő verekedés után. Jót nevettem rajtuk, ahogy "verekedtek" egymással. Mikor befejezték, felém fordult a fiú. 

- Szia. Nem volt alkalmam még bemutatkozni. Én vagyok ennek a faszfejnek a lakótársa, Cole. - Egyből a szívembe lopta magát, bár Liam-nek kevésbé tetszett a bemutatkozása. 

- Szia. Emma vagyok, és örülök, hogy megismerhetem ennek a faszfejnek a barátját. - Kacsintottam rá, amire jóízűen felnevetett és a vállamra dobta a kezét, amolyan haveri stílusban. 

- Tetszik nekem ez a csaj, Liam. 

- Jobb, ha távol tartod azt a mocskos kezed tőle. - morogta az orra alatt Liam ,  de mintha Cole meg se hallotta volna, magával húzott és a konyha felé indultunk. 

- Gyere, szépségem, még csak most kezdődik az este.