Kérlek - Shawn Mendes

Chapter Five ♢ Mel

Két-három órával később már a buszon ültem egy egész, kidolgozott tervvel a fejemben. Tudtam, hogy nem csak kitalált dolgokat kell majd bevetnem, hanem magamból is adnom kell, ha hiteles akarok maradni. És ez, őszintén szólva, nem kissé ijesztett meg.

Nem akartam gondolkozni vagy aggódni, de nem ment. Teljesen kikészültem a helyzettől, pedig nem akartam. Nem volt rám jellemző a stresszelés. De most nem tudtam nyugodni az állandóan gondolkozó és tervező énemtől, pedig a tervem tökéletes volt. Már csak a tettek mezejére kellett lépnem, egy héten belül. Csakhogy nekem nem volt ennyi időm. Muszáj volt valamit felmutatnom Mr. Hájpaclinak hétfőig.

Az út további részében elővettem a telefonomat, bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és elindítottam az egyik krimi sorozatom epizódját. Egyszerűen csak el kellett terelnem a gondolataimat a... munkámról.

♢

Pár órával később a Google Térkép segítségével megtaláltam az utcát, amit Gentler írt le a cetlire. Besötétedett már, alig láthatóan, de kivehetőek voltak az épületek, a bárok feliratai villogtak, és autók is közlekedtek. Este is ment az élet. Tervem szerint kerestem egy közeli szórakozóhelyet, ahol volt zongora. Azonban, ahogy körülnéztem, sehol sem találtam azt, akit kerestem. Talán elbújt volna valahová? Igazából semelyik kocsmában nem volt rendes fény, így alig tudtam kivenni az emberek arcát. Egy középkorú, kopaszodó férfi, a pult mögött megszólított, adhat-e valamit.

  - Shawn Mendest keresem - böktem ki végül. Nem ismertem az embereket, nem tudtam, ki hogyan viszonyult hozzá. És hogy egyáltalán itt volt-e. A pultos azonban gyanúsan végigmért. Nem akartam semmit mondani, nem akartam csak úgy elfecsegni, esetleg összehazudni valamit, ki tudja, talán még rosszul fogok kijönni ebből!

Így csak álltam a pult előtt, farkasszemet nézve a férfivel, aki végül a pulthoz közelebbi asztalra mutatott.

  - Várjon még pár órát, és hamarosan besétál majd - mondta, miközben egy poharat törölgetett, de a szemét nem vette le rólam.

Nem tudtam, miért mondta el, miért segített, de inkább nem kötöttem bele, és elfogadtam a tanácsát. Leültem a székre, és körbenézem. Középen állt egy biliárdasztal, ahol éppen játszottak is. A mellette levő pulton hevert egy összetört biliárdbot, de nem foglalkozott vele senki. Fent, a falon egy kis tévéképernyőt szereltek fel, ahol valamilyen sportcsatorna vilt bekapcsolva, és egy focimeccs korábbi adását adták újra. Messzebb a sarokban állt egy pianino, de üresen. Szomorúan állt a sarokban, mintha kivűlálló lett volna. Az emberek elvoltak, iszogattak, röhögcséltek, voltak, akik részegen kiballagtak az ajtón, de voltak, akik már részegen jöttek be. Sokszor felfigyeltem, hátha az én emberem jött-e, de nem. Rendeltem még egy kávét. Hosszú este elé néztem.

♢

Aludtam - talán két órát? -, majd a pultos férfi felébresztett, hogy hamarosan idő lesz. Kaptam tőle kávét, és sikerült kicsikarnom egy mosolyt is felé.

Majd olyan, félhat körül betoppant egy bőrzsekit viselő, kócos hajú fiú. Nem nézett szét, egyenesen a pulthoz ment, és a férfi máris töltött neki valamilyen alkoholt. Törzsvásárló lehett itt.

Halkan felsóhajtottam, mert tudtam, itt volt az ideje, hogy végre megkapjam, amiért jöttem. Ismétlem, egy dög voltam.

Felálltam a székről, és a pultnál felugrottam a székre. Láttam a szemem sarkából, hogy a pultos figyelt, de nem foglalkoztam vele. Helyette Shawn felé nyújtottam a kezem.

  - Melissa Turler vagyok - szólaltam meg, egy kicsit keményebb hangon, mint terveztem.

  - Ühüm - morogta, de nem foglalkozott velem, csak megfogta a poharát, és lehúzta. Visszahúztam a kezem.

  - Örülnék, ha egy percet szentelnél rám - kezdtem. Lelkiekben felkészültem a helyzetre, csakhogy élőben egészen más volt.

  - Nem nagyon érdekel, minek örülnél - csapta le a poharat, és a pultos újratöltötte neki. - Kösz, Ben - biccentett, majd ezt is egy korttyal lenyomta a torkán.

  - Egy percet kérek tőled! Egyetlen egyet.

  - Már kértél, és lejárt - válaszolta flegmán, majd kért egy harmadik kört is.

  - Az unokahúgomról van szó - folytatni akartam, de Shawn beleszólt.

  - Már meg ne haragudj, de mit érdekel engem a húgod? - kérdezte, és végre rám nézett. A szeme nem olyan volt, mint ahogy azt írták. Nem csillogott a vágytól, nem láttam benne életkedvet vagy bármilyen más pozitív érzelmet, csak is szomorúságot és elkeseredettséget, rettentő magányt és nyomorúságot. De még így is bárki belezúgott volna.

Bűntudatom támadt egy másodpercre, azonban azonnal elnyomtam.

  - Tudom, hogy nem érdekel - vontam meg a vállam, mintha teljesen mindegy lenne nekem. - Engem sem érdekelsz, ha érdekelne - hánytam oda neki. - De az unokahúgom érdekel, és szeretne egy autogramot.

  - Hogy mit? - nevetett fel hitetlenkedéssel a hangjában. - Ember, melyik korban él a húgod? Kétezerhatban? - És röhögött. - Az emberek nem kérnek autogramot piás popemberkéktől.

  - Feltételezem, le tudod még írni a nevedet, így ha lennél szíves - vettem elő a kabátzsebemből egy cetlit és egy tollat, hogy elé toljam.

Nem egészen úgy haladtunk, ahogy vártam. Sokkal depressziósabbnak tűnt, mint ahogy hittem. Dühösnek. Főleg, miután belenéztem a szemébe.

Ránézett a kis lapra, majd rám, és a nevetőráncok elborították az arcát. Nem a boldog mosoly volt, amit a média olyan sokszor lekapott régen, hanem egy gonoszkodó vigyor, amit legszívesebben letöröltem volna a képéről. Azonban a józan ész vezetett, nem a szívem.

Bedoptam azt a kártyámat, amit legvégső esetre hagytam, de nem gondoltam, hogy szükségem lesz rá, mert nevetséges volt, és nem volt nagy valószínűsége annak, hogy beválik.

  - Megéri, mert cserébe meghallgatlak.

Várt pár másodpercet, gondolom, próbálta felfogni a dolgokat. És kész. Ekkor már úgy röhögött, mint aki még soha nem hallott volna jobb poént. Kezdtem kínosan érezni magam (már amennyire még jobban tehettem), de kihúztam magam. Komolyan gondoltam, mégha teljes hülyeségnek is hangzott.

Mikor alábhagyott hirtelen jött jókedve, törölgetni kezdte a szemét. Rájátszott.

  - Igazán jó vicc volt, Melinda - nézett rám elismerően.

  - Melissa - szóltam közbe, és nem érdekelt, milyen keményen vagy bunkón is hangzott.

  - ... de nem gondoltál még arra, hogy komikus legyél? - vigyorgott, majd intett Bennek, hogy kér még egy pohárral.

  - Komolyan gondoltam - mondtam végül, figyelmen kívül hagyva a megjegyzését.

  - Nem azt mondtad, hogy nem érdekellek? - kérdezte, és elvette a teli poharat a pultról, majd meghúzta azt is. Csodálkoztam, hogy emlékezett erre, hiszen ennyi alkoholtól, amit összeivott már nem tudom, mióta, az agysejtjei fele is elpusztulhatott.

  - Az unokahúgom érdekel - mondtam vállat vonva. - De neked meg egy hallgató ember kell, szóval felajánlom magam - néztem rá. - Jó hallgatóság vagyok - tettem hozzá, Shawnnak pedig gonosz vigyorra húzódott a szája.