Kérlek - Shawn Mendes

Chapter Nine ♢ Mel

Az újságírók azért sikeresek (ha sikeresek), mert rámenősek. Nem adják fel, mennek tovább, amíg meg nem kapják, amit akarnak. Rámásznak az alanyra, ha kell, hogy megszerezzék a szükséges infót. Ha meg akartam tartani a titkom, nekem is sikeresnek kellett lennem.

De Shawn Mendes sejtett valamit.

Erre én felhívtam másnap! Valószínűleg az lett volna a leglogikusabb döntés, ha hónapokkal később keresem fel újra. De nem volt annyi időm.

  - Halló! - Azt kívántam, bárcsak ne vette volna fel.

  - Heló, idegen - szóltam bele, és próbáltam nyugodt hangerőt erőltetni magamra. A szívem úgy vert, mint az őrült, és nem tudtam leállítani. Attól féltem, a végén még ő is meghallja. De ez hülyeség, hiszen telefonon keresztül nem lehet ilyet meghallani!

  - Szép napot, Melinda - válaszolt, és hallottam a hangján, hogy vigyorgott.

  - Melissa - javítottam ki mosolyogva.

  - És ma mit szeretnél tőlem e csodás napon? - tette fel a kérdést, mint valakinek, aki csak azért beszélt vele, mert kellett neki valami. Várjunk csak! Ez ismerős. Vajon honnan?!

  - Csak gondoltam, reggelizhetnénk - vetettem fel, és vonogattam a vállam, még ha nem is látta. Túlságosan beleéltem magam a szerepembe.

  - Tizenkettőkor szeretnél reggelizni?!

  - Nem mindegy? - mosolyodtam el.

  - Oké.

  - A tegnapi helyen?

  - Oké.

  - Örülök, hogy egyetértünk.

  - Oké.

Nevetve ráztam meg a fejem, majd kinyomtam.

♢

  - Honnan tudtad a számomat? - tette le az étlapot az asztalra, majd rákönyökölt.

  - Emlékszel még arra a kártyára, amit adtál? - bólintott. - A hátuljára volt írva. - Hitetlenkedve bámult rám.

  - Kizárt. Annak idején az összeset kidobtam - rázta a fejét.

  - Pedig ezen rajta van - vontam vállat, mint akinek mindegy.

  - Újságíró vagy? - szegezte nekem a kérdést, mire meghökkentem. Színészi munka.

  - Mi van? Te meg miről beszélsz? - nevettem rá. - Attól még hogy felhívtalak, már is újságíró vagyok? - ráncoltam értetlenül a szemöldököm.

  - Hirtelen előbukkansz, és kérsz egy kártyát a rokonodnak, aztán meghívsz kajálni, majd másnap felhívsz, hogy randizzunk - foglalta össze a szemszögéből.

  - Jesszus, te azt hitted, randira hívlak? - röhögtem fel őszintén. Ezt nem kellett tettetnem. - Soha az életben nem járnék veled - jelentettem ki határozottan. Nem láttam rajta sértődöttséget.

  - Ha ez megnyugtat, én se veled - szólt, mintha ez mellékes megjegyzés lett volna. - Nem akartam összetörni a szíved, úgyhogy szánalomból eljöttem - magyarázott.

  - Aha, hát persze - forgattam a szemem mosolyogva. Érdeklődve előredőlt.

  - Miért, szerinted miért jöttem el? - kérdezte felvont szemöldökkel. Nem válaszoltam azonnal. Egy pillanatra elnéztem gondolkozva, hogy vajon mit is mondjak, majd visszanéztem rá, mert tudtam, hogy választ vár.

  - Szerintem reggelizni akartál... valakivel - mondtam ki, de nem tudtam, milyen reakciót kapok, így elfordultam, és néztem az ujjait. Hosszú ujjai voltak, amivel biztosan könnyen át tudta fogni a gitár nyakát. Hüvelykujján volt egy sima gyűrű is.

   Éreztem Shawn pillantását magamon, de nem akartam ránézni. Féltem, hogy mit láthatok majd a szemében. Haragot? Gúnyt? Hitetlenkedést? Esetleg szánalmat? Mégis felemeltem a fejem. Shawn arca azonban nem bosszúságot tükrözött, csak szimplán mosolygott.

  - Nagyon éhes vagyok már, rendeljünk, jó? - emelte fel az étlapot, én azonban visszatartottam a nevetésem, mert már rendeltünk.